Erőszak

Egyik este sírvafakadok azon, hogy egy velem kb. egykorú anyát megöltek és megerőszakoltak Budapesten. Hogy ez megtörtént, hogy ez megtörténhet.
Aztán másnap egészen véletlenül bekapcsolom a tévét, és azt látom, hogy az emberek a miniszterelnök plasztikszobrát kettéfűrészelik, meg a földön rugdossák a fejét. Politikától teljesen függetlenül érted, hogy mire akarok célozni?
Az erőszak erőszakot szül, és vica verza, és hogy a soroksári lány esete miatt összeszorult szívű facebookozók lehet, hogy másnap egy ma is élő ember szobrának a fejét rugdossák?

Reklámok

Habtapi

Baromira nem ilyenekkel kellene foglalkoznom (hanem mondjuk vállalkozást építeni, új terméket fejleszteni, vécét kefélni, mosni, spanyolt tanulni, leveleket megválaszolni, sportolni), de sajnos imádom az ötletes diy projekteket meg a barkácsolást, és utálom az ízléstelen (értsd: ízlés nélküli – bár ízlésen nem vitatkozunk, úgyhogy előre is elnézést, a saját ízlésemről van szó) dolgokat. Valójában a habtapi a hibás (tudod, az a tartka habszivacs puzzle játszószőnyeg), hogy már megint az internetet bújom. Mert anno rettegve figyeltem az ismerőseink lakásait elcsúfító (elnézést mindenkitől, biztos csak engem zavar) rémes tarka habszivacs szőnyegeket, hogy nekem ugye / tuti nem lesz ilyen. Mert jó, hogy a gyerek a fontos, meg blabla, de 1, szerintem idejekorán el kell kezdeni a gyerekek esztétikai érzékének “fejlesztését”, 2, a mostani (kölcsön) jtextil átszószőnyegnél is idegesítő, hogy annyira tarka, meg annyi bizbasz van rajta, hogy nem is látszanak a rátett játékok. Egy kontúr nélküli ingerhalmaz az egész. Már a túloldalát használom, az sima fehér.

Szóval már újra itt tartok, mint a terhesség alatt, hogy keresem a normális, egyszerű, jól kinéző babadolgokat. Hagynám is az egészet a fenébe, de a nappaliban is járólap van (1 nagyobb darab szőnyeggel), szóval lassan kell valami mászó/guruló/ücsörgő hely, de tuti nem ilyen.

És akkor találtam jópofa ötleteket, szerintem sima polifoamból is meg lehetne csinálni, ha találok dupla széleset, már csak valami gyermekbarát nyalogatható festéket kell találni Ha nem, marad az egyszínű puzzle alap. (Mellesleg a fehér-színes mozaikos puzzle már egész jól néz ki, csak fehéret nem találtam itthon.) Ha tudnám, hogy van ilyesmire igény, és lenne tőkém, nyitnék egy ilyen webáruházat (vagy nyisson valaki légyszi): egyszerű, letisztult és megfizethető babaholmik.

Idess, ezek házilag festettek:

Habtapi1

Habtapi2

Ezek meg csak viszonylag egyszerűek:

Habtapi3

Habtapi4

Szilvavelőpép és izomláz

Nem vagyok megrögzött egészségmániás, például nem kölesgolyón és salátán élek (épp most fejeztem be a hagymás májat krumplipürével, és csak azért nem fojtom le egy fél tábla mogyorós csokival, mert azt már tegnap megettem), de a minap kiverte nálam a biztosítékot, hogy azt mondta a védőnő, hogy kezdjek el a gyereknek kekszet adni. Én meg néztem rá hülyén, hogy miért épp kekszet, de aztán be kellett mennem oltásra. A boltokban pedig azzal szembesültem, hogy még a babakeksz is tartalmaz cukrot meg térfogatnövelő szereket meg hasonló finomságokat. Később azt is elolvastam, hogy ennek azért van jelentőssége, mert esküsznek rá, hogy ilyenkor van a baba szervezetében egy gluténablak, 3 és 6 hó között, amikor nagyobb eséllyel tudja megtanulni tolerálni a szervezete, és később nem lesz lisztérzékeny. Persze később kiderül, hogy ez sincs rendesen bebizonyítva, mégis kész tényként kezelik, és még ha így is van, akkor sem a glutént javasolja a hazai protokoll, hanem a kekszet, pontosabban háztartási keksz pépet.   (Győri Otthon háztartási keksz összetevői: búzaliszt (76%), cukor, növényi olaj, glükózszirup, térfogatnövelőszerek (nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-hidrogén-karbonát), étkezési só, aroma, lisztkezelőszer (nátrium-metabiszulfit)). Tehát ezek legyenek az első dolgok, melyeket az anyatej után beletöltök a gyerek gyomrába. Ezek tényleg hülyék, bocsánat. De találtam megoldást, alnatura grízpép (öszetétel: 100% teljes kiőrléső bio búza), gyümölccsel összekeverve finom (én eszem a maradékot), a gyerek is tolja befele.

Ha már itt tartunk, megnéztem a bébiétel kínálatot, ott azért akad jó meg természetes, persze arany árban, a hipp kaják lassan elérik az ötszáz forintot, szóval nem az a tömegtermék. Viszont ez engem is arra fog ösztönözni, hogy főzzek majd, meg hogy ne bánjak most ilyen hanyagul a családtól kapott bio házi zöldségekkel és gyümölcsökkel.

Ha már itt tartunk, akkor meg is említem, hogy kaptunk egy kosár szilvát, melynek a feléből szilvavelőpépet készítettem (ugye, milyen szép szó?), már a mélyhűtőben sorakoznak a kis zöld dobozok (nagyobb mélyhűtő kellene). A másik feléből pedig povidl, nem tudom, mi a magyar neve, szóval sok órán át főzött / sütött szilvalekvár, amely cukor hozzáadása nélkül is édes lesz.
Persze majdnem leégettem a végén, mert már este tíz volt, és én a gép előtt ültem, és folyton megfeledkeztem róla, márpedig sűrű lekvár esetén ez nem szerencsés. És amikor eszembe jutott, hogy basszus, a lekvár, akkor sem tudtam lerohanni a lépcsőn, mert olyan izomlázam volt, hogy csak  sziszegve botorkáltam.

Köszönhető ez annak (ha már itt tartunk), hogy a terhestornához kapott Rubintréka dévédét végre nem csak kívülről nézegettem, hanem végigcsináltam a gyakorlatokat, vagyis csak félig, mert negyven perc comb és fenék gyakorlat egyhuzamban, az nem embernek való, legalábbis nem nekem, legalábbis nem így szülés után. Ráadásul nem is nyújtottam, mert felébredt Jónás, és etetni kellett. Úgyhogy délután elmentem a Médiamárktba, és vettem babamama jógát, az mégiscsak kellemesebb. Kellemes is, meg jó a hangulata, meg kitisztít, meg Jónás is röhögött rajta, csak az meg nem eléggé sport. Úgyhogy végül Béresalexandránál kötöttem ki (csomó idegen, bugyis csaj a lakásban), azt is tudom gyerekkel csinálni, ráadásul az is negyven perc, de az cakli-pakli, bemelegítéssel meg nyújtással együtt, viszont az egész testre dolgozik, ennek köszönhetően ma már nem csak a lábamban, hanem a hasamban is izomláz van, hallelúja.

Ha már a sportnál tartunk, tegnap levezetésképp elmentem Jónással túrázni a hegyekbe, gyalogoltam három órát (egy szoptatásaal megszakítva), és baromi jó volt, még jobb lett volna, ha hazafelé a zöld kereszt jelzésen más is járt volna rajtam kívül az utóbbi tíz évben, értsd lett volna út is, nem csak jelzés. Így a gyerek fejére pelenkát borítottam (szerencsére aludt), én meg áttörtem magam a bozóton, kissebb véres karcolásokkal és egy seggreüléssel megúsztam, viszont az úttalan út végül a kertek elkerítetlen végébe vezetett, és nem tudtam kijutni a főútra, a házak udvarán meg kutyák voltak, szóval kicsit para volt. Gondolkodtam, hogy akkor most zörgessek be valahová, hogy legyen szíves kiengedni a kapun, vagy másszak át a kerítésen gyerekestül, de végül találtam kiutat. Egyben gondolkodom a kismama / kisgyerekes túraklub megalapításán, tök jó lenne, de tudom, hogy kisgyerekes anyákat elég nehéz összelogisztikázni – mikor eszik, mikor alszik, mikor sír.

Új fordulat

Jónás ma átfordult a hasáról a hátára, ezzel a váratlan mozdulattal beleesett az előtte kibüfizett tócsába, majd lekoppant a feje a földre, mire keserves sírás következett.

Erre valami nagy életbölcsességet akartam neki mondani a kemény világról, a hányásról meg a kitartásról, de valahogy nem állt össze.
Inkább felvettem és megtörölgettem.

 

A kempingezés új dimenziója

Augusztusi horvátországi sátorozásunk alkalmával találtam egy prospektust, amit itthon megnézegettem, majd fellelkesedtem, majd a férjem is fellelkesítettem, majd elmentünk újra. Gebetsroither a cég neve, és kempingekbe telepített lakókocsikat és mobil home-okat adnak bérbe (többek között), több országban. Szezonon kívül nagyon olcsón, szerintem. Néhány lépésnyire vannak a tengerparttól, és szeptemberben már csak 19Euró egy lakókocsi az egész családnak, per nap. (Múltkor a sátorhely is ennyi volt, főszezonban.)

Az umagi kempinget választottuk, mert az van hozzánk legközelebb. És én a megérkezésünk után tíz perccel azt mondtam, hogy ez k* jó, ide még biztos visszajövünk, és számolgattuk, hogy maradhatnánk-e még pár nappal tovább. A víz öt percre, de a lakókocsi előtti székektől is látszik. Vizesblokk harminc méter (múltkor hat perc oda, hat perc vissza – negyed óra egy pisi). És milyen vizesblokk! Nem csak új meg tiszta, hanem van szabadtéri mosdó tükörrel meg tengerparti kilátással. Jó úgy kezdeni a napot, hogy az ember fogmosás közben a reggeli fényben csillogó vizet bámulja.
A lakókocsi jól felszerelt, így sokkal kevesebb cuccot kell pakolni. Kényelmesen lehet aludni (franciaágy+emeleteságy), az elősátorban főzni, este a kocsi előtt vacsorázni, gyertyafényben borozgatni.
Ráadásul szezonon kívül! Múltkor olyan tömeg volt, hogy iszonyat. Sorállás a zuhanyban, hering fíling a strandon, dugó a boltban. Ilyenkor meg? Soha semmire nem kell várni, a tengernél komplett partszakaszokat tudhatsz magadénak, a napernyőért és nyugágyért sem szed már senki se pénzt.  Nap közben ugyanúgy meleg van, 30 fok, de ki lehet mozdulni hőguta nélkül. Komolyan, nem is értem, miért nem jöttünk eddig ilyenkor.  Jó, többnyire októberben voltunk, és nem strandon tespedni, hanem biciklizni, de azt ekkora gyerekkel még nem lehet. Szóval tök jó dolog. Mindenkinek ajánlgatom azóta, legalábbis olyanoknak, akik amúgy is szoktak sátorozni.

Azon is gondolkodtam, hogy ennyi erővel már apartmanba is mehetnénk, de mégis más a kemping, még így lakókocsis verzióban is, nem tudom pontosan miért. A hangulat, az emlékek, amik kötődnek hozzá? A szabadság érzése? A neszeszerrel vizesblokkba slattyogás? Talán. Mindenesetre már tervezem a következőt, az előszezonra.

Házas

Tizenhat év vándorlás után letelepedek – letelepszünk.

Megvesszük ezt a házat.

A tizenötödik hely, ahol eddig laktam.

Most már tényleg házasok leszünk, mondja a férjem.

Fura. De jó.

 

Városi tanács

Tegnap ismét belátogattam székesfővárosunkba, ami ugyan épp csak 30 kilóméterre van, mégis lassan egy más világnak tűnik. Általában városszéli bevásárlóközpontokig megyek, vagy egyenesen barátokhoz, de most a belvárosi gyerekruha turkálót céloztam meg. Ahol olyan brutális tömeg volt (árucsere), hogy egy perc alatt kihátráltam. Inkább felhívtam a hugomat, aki arra dolgozik, hogy kávézzunk egyet. A távolság három buszmegállónyi, gondoltam itt az ideje kipróbálni a babakocsis tömegközlekedést. Hát barátom. Egyrészt meglepő, mert a legtöbb buszra fel tudtam volna szállni vele. Viszont inkább leszálltam egy megállóval hamarabb, mert nem akartam az óriás túrababakocsit az aluljárón átcipelni – lift, zebra nincs. Szóval még nem egészen gördülékeny.

Viszont a buszom kis utódom úgy döntött, hogy ő a karomban szeretne inkább tartózkodni, és ennek határozottan hangot is adott. Nagyon határozottan. És onnan megindult a jótanácsok hada. Biztos éhes. Adjak neki cumit. Biztos az a baja, hohgy nem lát ki a napellenző miatt, hajtsam le. Először még kedvesen megválaszolgattam, hogy most evett, nem  kér cumit, és utálja a tűző napot. Aztán mikor leszálláskor a bácsi újra nekiállt puffogni, hogy hihetetlen, csak a lábát simogatja, ahelyett, hogy lehajtaná a napellenzőt, akkor bepipultam, és kértem rá, hogy szívesedjék a jövőben a saját gyerekének a nevelésével foglalkozni. Ettől úgy meglepődött, hogy csak tátogott, mint a hal. Nem szoktam én így beszólogatni, mindig csak akarok, és inkább otthonpampogás meg blogbanpampogás lesz a vége, de ideje elkezdeni. Jót tesz a lelkemnek hogy nem hagyom magam.

Meséltem a hugomnak, és azt találtam mondani neki, vagyis a kolléganőinek hogy én faluhelyen lakom, nálunk ez nem szokás. Faluhelyen lakom, érted. Hát ilyet se mondtam még, tényleg falusiasodom. Vagyis hivatalosan város már ez a falu, de a fíling még nem az. És azért nem  okoskodnak nálunk, mert a környéken kábé minden családnak van minimum egy gyereke, és csak néhány nyugdíjjas házaspár van, ők meg nem győzik ezt a mennyiséget, meg amúgy is inkább a kertjükkel foglalkoznak. Úgyhogy én csak olyanokat szoktam hallgatni, hogy de cuki, meg de pici, meg hogy hívják, meg mikori.

Hazafelé pedig beszólhattak volna, hogy ne csöpögtessem a gyerek fejére a gyrost, mert akkor már kendőnem volt, de bezzeg azt nem vették észre, csak én később. Csak az volt, hogy nem zsibbad el így a kicsi ába, nincs melege, illetve nem süti nagyon a nap. Pedig Jónás durmolt, mint a maci.

Mi készteti az embereket a folytonos okoskodásra? Miért hiszi, hogy első blikkre jobban ismeri nálam a gyerekemet? Azt hiszi, ő tapasztaltabb? Vagy csak unatkozik? Szeretne fontosnak és okosnak látszani? Komplexus? Kognitív disszonancia redukció? Neadjisten kedvesség és törődés? Félreértés ne essék, én szívesen beszélgetek, gyerekről és másról is, szerintem túlságosan elszeparált világban élünk, ésjó, ha szólunk egymáshoz. Csak ne élből okítással.

De ezenkívül is sok élmény ért, úgyhogy elhatároztam, hogy menetrendszerűen be fogok járni a belvárosba, mondjuk heti egyszer. Persze, otthon kényelmesebb, de itt meg annyi minden van. Gyönyörű kapualjak, jó kaja, tömegközlekedés, vicces emberek, antikváriumok, ismerősök. Meg hajléktalanok, zaj és kutyaszar. De így legalább jó hazatérni.

És kedves városi anyukák, minden elismerésem a tiétek. Ha napi szinten így okítgatnak benneteket a járókelők, és ha bírjátok.

Babanapló – 4. hónap

Szia Kisbogár! Épp itt ülsz a vállamon, és az mondod, hogy ihhehhöhh. Valójában azt szeretnéd, hogy sétáljak veled, mert úgy szeretsz a legjobban elaludni, és mert Erdélyben elkényeztettek, mert mindig valaki vitte a feneked. De én már nem bírom a hét kilódat álló nap cipelni, úgyhogy kénytelen vagy azzal beérni, hogy a karomban tartalak (abbbbúúúú).
Ez a hónap az utazásokról szólt. Voltunk Erdélyben, Bécsben és Hortvátországban, de egy pár óra erejéig élvezhetted  szlovén tengeri levegőt is. Az út alatt javarészt alszol – direkt úgy időzítek (Horvátországba hajnali négykor indultunk). Nem állítom, hogy számodra izgalmas dolog lenne ez az utazásosdi. Tudom, hogy neked itthon lenne a legkényelmesebb, de (1) nekem ill. nekünk szükségünk van egy kis kimozdulásra, másrészt meg (2) te is megszokod, hogy ne csak az otthoni körülmények között tudj létezni. De egyébként elvagy vele, csak még nem tudod igazán élvezni.
Egyébként nagyon cukor vagy, rengeteget nevetünk. Nagyjából bármit csinálhatok, mosolyogsz (kivéve, ha álmos vagy), némi vicceskedésre pedig hangosan kacagsz. Nekem ez nagyon tetszik, úgyhogy sokat vicceskedünk, így sokat kacagsz. Másnak is, de főleg nekem. Már tudod, hogy én vagyok Anya, messziről megismersz és mosolyogsz. Apát is megismered, néha egy kis gondolkodás után. Az idegenekről viszont már tudod, hogy idegenek. Többnyire némi távolságtartással fogadod őket, de aztán megbarátkozol. A nők illetve kislányok lelkes rajongói gyűrűjében általában rezzenéstelen arccal bámulsz magad elé. Idegen emberek között inkább csendes vagy és szemlélődő, a nagy rötyögéseket itthonra tartogatod – a legtöbben nem is tudják, milyen jófej vagy. De nem számít.

Aztán meg az az igazság, hogy nem csak nevetni tusz nagyon, de sírni is. Vagyis megtanultál tudatosan ordítani, ha valami nem úgy van, ahogy akarod. Sokmindent halk sírdogálással jelzel (unatkozom, pelenkacserét kérek, álmos vagyok, leesett a csörgőm), az éhséget már határozottabb hangerővel, és aztán ott van az ordítás. Pl. ha azt akarod, hogy elalvás előtt sétáljak veled. Vagy ha sétálok, és közben meg találok állni. Na ilyenkor úgy ordibálsz, mint egy veszett kismajom. Még köhögnöd is kell tőle, úgy erőlteted, tiszta torokból. És ilyenkor soha nem nézel a szemembe, hiába beszélek hozzád. És ha megkapod azt, amit akarsz, abban a pillanatban elhallgatsz, mintha elvágták volna. Ezzel az ordítással még nem mindig tudok mit kezdeni, mármint nevelési szempontból, majd még meglátjuk. Mindenesetre tiszteletben tartom az akaratod ilyen módon való kifejezését, de ez nem jelenti azt, hogy eleget is tudok / akarok tenni a kívánságodnak.

A kezeddel már nagyon ügyes vagy, ügyesen játszol, akár a melletted lévő tárgyakat is felveszed. Szívesen gyűrögeted a rongypelenkát, a zörgős textil mesekönyvet (a múltkor behánytál a lapok közé), csörgőket és rágókákat. A hasonfekvés is nagyon megy, mármint sokáig elvagy így, nézegetsz, és próbálsz előre haladni, nulla sikerrel. A nagy igyekezetben jár a kezed lábad, de a helyváltoztatás még nem megy. A legnagyobb igyekezetedben végül felemeled  kezeid s lábaid, a hasadon billegsz és hintázol mint egy fóka, és közben nagyon küzdesz – szörnyen édes vagy, mindig röhögök rajta. Az előre felé közlekedés érdekel leginkább, az oldalra való nem igen: leszarod, hogy lassan forognod kéne. Ha néha oldalra fektetlek, azt utálod, hanyatt ficánkolod magad még párna támasztékkal is. Szóval forgás nincs, de pelenkázáskor felfedezted a lábujjaidat, ha sikerül megfognod, akkor nagyokat kacagsz rajta. Egyébként szépen eljátszogatsz egyedül is a szőnyegen vagy a pihenőszékben, főleg ha közben látsz engem.
A kendőben való nézelődést továbbra is imádod. Megbabonázva nézegetsz kifele, mint egy kis ürge. Főleg a fákat és a lámpákat szereted. De főleg a fákat. Most már babakocsizni is lehet veled egy kicsit, de csak a maxi cosiban, és csak ha kilátsz.

Még mindig csak tejet eszel, mert azt olvastam, hogy az a legjobb hat hónapos korig, de állítólag felfogjuk ismerni, hogy mikor állsz készen a hozzátáplálásra. Hát szerintem bármikor, legalábbis ami a kedvedet illeti. Már régóta odaadunk neked mindenféle ételt, hogy nyald meg. Legutóbb őszibarackot kaptál egy nyalintásnyira, csak hogy lássuk, hogy milye képet végsz hozzá. Hát úgy megtetszett neked, hogy el se akartad engedni. Fogod két kézzel a kezemet, amiben fogom a fél barackot, és a kis fogatlan szádban csócsálod iszonyú lelkesedéssel. Ha el akarom húzni, szorítod a kezemet. Tegnap meg szőlőt kóstoltattunk veled ugyanígy – hát ordítottál, ha elvettük tőled. Ma meg egyenesen kinézted a számból a reggelit, pedig tele volt a hasad. Azt hiszem, továbbra sem lesznek evésgondok veled. Már nő a kertben a (bio)sütőtök.

Egyébként elég szép vagy, olyan kisfiús. Kinőtt már elég sok haj a fejed tetején is, úgyhogy most már nem vagy öregemberes. Olyan pinduri kisfiúnak nézel ki. A legszebb a szemed, mindenki azt dicséri (tőlem örökölted, hehe). Főleg, hogy milyen okosan nézegetsz vele.

Ennyi meg egy bambi, nagyon szeretlek!

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum