A másik oldal

Azért a sok szépen kívül az anyaságnak vannak olyan mozzanatai meg történései is, amelyekről ha előre tudok, biztos nem hagyom abba a fogamzásgátló szedését. Pedig a valóságban, amikor már benne vagyok, nem is olyan szörnyű, mint amilyennek kívülről tűnhet.

Babanapló – 6. hónap

Szia Kistöki! Most tettelek le a kiságyadba, alszol mint a bunda – ez az óraátállítás nem nagyon jön be neked. Egy órája még a matracon hentergőztünk, és nagyokat nevettünk: én letelepedtem az ágy egyik végébe spanyolt tanulni, téged pedig a másik felére tettelek egy képeskönyvvel. De neked az enyém kellett. Huncutul kacarászva gurultál a papírok felé. Mikor elvettem tőled és visszatoltalak, ismét odagurultál, és most a tollamat lökdösted, nem tudtam írni, csak nevettünk mindketten. Hát ilyenek vannak. Örökké hülyéskedünk. Te folyton nevetsz – már ha a közeledben vagyunk, vagy ha tíz méterről meglátsz valamelyikünket, mi pedig annyira imádjuk ezt, így folyton bohóckodunk neked, aminek nagy kacagás lesz a vége – ez már csak ilyen negédes, elfogult történet. A lényeg az az, hogy nagyon szép veled az élet. Sokkal több szépet és jót ad, mint amennyi nehezet.
Pedig voltunk betegek is. Te olcsón megúsztad, két nap hőemelkedés, egy éjszakányi folyton kelés, meg pár pötty. De én cudarul megszenvedtem vele, még most is vannak visszamaradt tüneteim (ne akard tudni…). És nehéz volt úgy ellátnom téged, hogy lázas voltam, a tenyerem és a talpam tele hólyagokkal, sőt még a szám is. Alig tudtalak megfogni, ellátni, beszélni hozzád. De túléltük.
Viszont a betegséged alatt nem voltál hajlandó semmi kanalas ételt enni, gondolom fájt a torkod, és azóta sem tért vissza a lelkesedésed, pedig utóbb már egy fél bögrényi főzeléket simán belapátoltál. Most megint csak épp egy pár kanállal kérsz, aztán összeszorítod a szád.
De kinőtt az első fogad, éles mint a veszedelem, vigyázni kell vele. Próbáltam neked gerezd almát meg kenyérhéjat is adni (BLW?), de rögtön leharapod a felét, aztán a kis pofazacskódban tárolod, mókás vagy.
A legnagyobb újdonság a forgás. Először csak egyszer-egyszer csináltad, aztán belelendültél, mostanra pedig már mindig meglepetés, hogy hol foglak megtalálni, ha pár percre kimegyek a szobából. Ma pl. az asztal alatt nyöszörögtél.

Apa teljesen odáig van érted, és dagad a melle a büszkeségtől, meg az örömtől, hogy örülsz neki. Egykettőre a nyakába vesz, de meg boldogan markolászod meg rágcsálod a haját, olykor a fejére hánysz, de ez csak időlegesen okoz némi bosszúságot. De nagyon szereted a hancúrozás bármilyen formáját, nagyon meg lehet nevettetni, gurgulázva kacagsz percekig, és ha abbahagyjuk, akkor hőgetésekkel bíztatsz a folytatásra. Kihozod belőlünk a bolondot meg a gyereket, de megéri. Apa olyan lelkes, hogy már folyton a kistestvért emlegeti – ilyen cukorfalatból lehet akár több is.
Most tényleg nagyon szép veled az élet. Persze, vannak nehéz órák, mikor fáradt vagy és nyűgös, vagy én vagyok fáradt és nyűgös, és néha türelmetlen vagyok vagy mérges. Persze nem ez a jellemző.  De már most érzem azt, hogy milyen gyorsan szalad az idő, hogy ki kell élvezni minden pillanatot, mert elmúlik ez is. Mászni fogsz, aztán szaladni, beszélni, visszabeszélni, iskolába járni… egy kettő, és itt az érettségi. Már értem, hogy miért mondják.

Tudod, a minap nézegettem a régi utazós fényképeimet, pár fotóra volt szükségem valamihez. És annyira gyönyörűek voltak, hogy szinte könnybe lábadt a szemem,  hogy micsoda helyek, és milyen boldog lehet az az ember, aki ide eljutott. És én voltam az, aki oda eljutott, én voltam a képeken. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy emlékeztem rá, hogy akkor is, ott is boldog voltam. Hogy tudatában voltam. És most boldog vagyok, hogy boldog voltam, és hogy nem utólag kell megbánnom, hogy bár jobban értékeltem volna azokat a lehetőségeket. És most így vagyok veled is: tudom, hogy most boldog vagyok veled, hogy jó nekem. Melléd fekszem a matracra és gurgulázunk fél napot, sokszor a takarítás meg a mosás helyett is. Mert tíz-húsz (két?) év múlva a mostani képeidet elnézve nem akarok arra gondolni, hogy kevesebb időt kellett volna fordítanom a házimunkára, és többet rád. Hanem boldog akarok lenni, hogy akkor boldog voltam. Ami most van.

Aludj jól, nőj nagyra, és légy majd boldog – légy majd tudatában, hogy boldog vagy.

Szemétdomb

Nevetek rajta, ahogy azt figyelem, hogy lassan-lassan visszatérünk a gyökereinkhez.

Mármint nem a konkrét gyökerekhez, mert ott inkább munkásemberek vannak, korábban meg nagypolgárok, villával meg miegymás, sőt még címer is akad. De úgy általában a gyökerekhez, a földműveléshez, az újra felhasználáshoz, a takarékoskodáshoz – amikor még nem lehetett minden t könnyűszerrel megvenni a kínai áruházban.

Például van szemétdombunk (elnézés, gyönyörű komposztálónk raklapból), és oda hordjuk a konyhai maradékot. Földet túrunk, kimosom a tejesdobozt (bár nem ragasztom utána a csempére), nem dobom ki a nejlon zacskót, wc papír gurigákat gyűjtök a tavaszi palántázáshoz, és a nyári borsó terelőzsinórját felcsévélem egy törött karóra, hogy jó lesz az még jövőre paradicsomot kötözni.

Ezen cselekedetek mögött mégsem érzem a régimódiságot vagy a szegénységet – az egész valahogy új értelmet kapott. Inkább a tudatos élet és a felelősség bújik meg mögötte, hogy használjuk ki azt, ami van, hogy adjunk új életet a tárgyaknak, hogy teremtsünk. És ez tetszik. De ezen a szemétdomb dolgon tényleg nevetek, nem szoktam még meg.

Politika

Van valami, amit nem teljesen értek.

Az emberek hörögve panaszkodnak arról, hogy a kormány a kétharmados többségében tűrhetetlen dolgokat csinál. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy akkor ki volt az a 60%nyi (bocsánat, 68%) ember, aki rájuk szavazott? Ja, hogy még mindig jobbnak tűnt, mint az előző? Ja, hogy nem ezt ígérték? Akkor miért volt mindenki annyira kurvára felháborodva, mikor Gyurcsány azt találta mondani, hogy hazudtunk? És ha minden rendszer alatt mindig mindenki olyan kurva okos, akkor miért nem áll neki tenni valamit? Képviselővé választatni magát, pártot alapítani, egyesületet, szövetséget, mittudomén, de valami érdemlegeset a dumáláson meg a kődobáláson kívül? Nemzetgazdasági kérdésekben nagy szakértő, pedig a saját háztartása pénzügyeit sem tudja kezelni, és lassan bedől a hitele miatt? Ne már.

Szerintem a folyamatos, évtizedek óta tartó károgás helyett tenni kellene valamit, valami érdemlegeset, vagy kicsit beljebb fogni, és néha meglátni a jót is.

(A betegség miatt többet lógtam az interneten és még tévét is néztem, és kicsit tele lett a hócipőm.)

A patika, a feltétel nélüli alapjövedelem, valamint a világ sorsa

Ja, tegnap a patikai jelenet, az is jó volt. Hogy szakadna rájuk valami, már elnézést (bár ezt utólag visszavonom. Csak mérges voltam).

Estére jött ki rajtam a hólyagos nyűg, úgyhogy elrohantam (bocsánat a gyorshajtásért) a szomszéd városba a patikába, ami hétig van nyitva. Elmondom szépen, hogy mi járatban vagyok, és valami olyan gyógyszert ha tudnának, amivel átvészelhetem a következő napot. Néz rám maflán a csaj, olyan IQ 2-vel. Ő nem tudja.
A másik nő kikiabál a pult mögül: -szedjen C vitamint.
-C vitamin? Ennyit tud ajánlan összesen?
-Aha. – néz bambán.
-Azt olvastam, hogy ilyenkor jók lehetnek a himlőre adható külső ecsetelők meg mentolos krém- legalább a tünetek enyhítésére.
– Ja, lehet.
– Van ilyen termékük?
– Van.
-Kérhetek?
-Elfogyott.
-Szuper. Másvalamit tud ajánlani?
-Hát, homoöpátia. De azzal úgysem megy semmire. De én nem értek hozzá.
-Azt is lehet -esik meg rajtam a másik nő szíve – hogy szed rendes gyógyszert, a tejet  lefeji, a gyerek addig tápszert eszik, aztán ha meggyógyult, folytatja a szoptatást.
-Na, ez egy jó ötlet, köszönöm. Lehet, hogy élek vele, ha rosszabbra fordul a helyzet. Akkor kérhetek rendes gyógyszert?
-Nem, azt az orvos kell felírja.
-Akkor ennyi?
-Ennyi.

Úgyhogy üres kézzel távoztam. Ami két okból szomorú: a gyógyszertáros nemhogy hozzá se szagolt a “szakmájához”, de még nem is próbált meg eladni nekem semmit. Akkori állapotomban simán megvettem volna kétféle fokhagyma tablettát, gyógyteát, natúrland cseppet, kövirózsa krémet, fenistil gélt és barátait – és még boldog is lettem volna. De meg sem próbálta.
A másik, az ugyanez, csak egy másik, tágabb aspektusból: az alkalmazotti szemlélet. Annyi helyen találkozok vele, és olyan szomorú, persze meg is értem. Alacsony bérért dolgozik, töke tele, ő is fáradt, menne már haza, húzzon ez a liba a picsába. Semmi de semmi érdeke nem fűződik ahoz, hogy segítsen nekem, vagy a többi kuncsaftnak. És ez a mostani világ egyik nagy baja. Hogy az emberek (jó része) nem szeretik azt, amit csinálnak (én is voltam így vele), sok esetben motiválatlanok, alulfizetettek, kihasználtak, és ez visszaköszön az egymás közötti interakcióban. Szóval nem is a mamlasz patikuslánnyal van a baj, hanem a világgal. Nagy, alapvető változásra volna szükség ahhoz, hogy a dolgok megváltozzanak. Az emberek túl sokat dolgoznak túlzottan kelletlenül túl kevés pénzért. És mindezt miért? Egyrészt a létfenntartásért, másrészt mert belénk van diktálva, hogy mennyi minden másra van még szükségünk. Érdekes volt megfigyelni  távoli országokban, ahogy – főleg a média hatására – kialakulnak a látens szükségletek. A (talán) viszonylag boldognak mondható “tudatlan” szegények, és az új generáció, aki már látta a tévében a mobiltelefont meg a divatos ruhát, és biztos benne, hogy anélkül nem lehet élni. Most ebbe nem akarok belemenni, hogy a tudatlanság jó-e, meg mi van az elnyomással, stb. hanem  hogy olyan jól látszott ezeken a helyeken, hogy hogyan kúszik be a szükséglet.
Szóval túl sok mindent szeretnénk. Egyrészt. Másrészt rengeteg minden van, bőségben élünk, még ha szegénységtudatunk is van. Harmadrészt a folyamatos gazdasági növekedés erőltetése egy bullshit. A jelen hitelpénzrendszer fenntartásához természetesen szükséges, de az meg egy mégnagyobb bullshit (ne menjünk bele, hogy kinek áll érdekében). Érted, mintha a gyereknek mindig nőnie kellene. Amíg csecsemő, amíg fejlődő a gazdaság, addig indokolt lehet. De egy harminc éves, kétszáz centis férfitől miért várjuk, hogy évente nőjön tíz centit???

Negyedrészt gondolkodom a feltétel nélküli alapjövedelem ötletén is. Mi lenne, ha mindenki megkapná a megélhetéséhez szükséges pénzt, és csak az dolgozna, aki többet szeretne, aki szeretne, amit szeretne, amiben jó. Borzasztó ideálisan hangzik, csak az a bajom, hogy én az embert nem tartom ilyen jónak (különben nem itt tartanánk). Az ember szerintem gyarló (bár a biblia azt hiszem azt írja, hogy teremté az Isten az embert jónak és igaznak, de ők kerestek sok kigondolást). Mindig ott az ego, a birtoklási vágy.  Sok emberben az egymás kihasználásának igénye / képessége, a frusztráció, a gonoszság – és ez most sem csak a gazdasgi helyzetéből fakad. És nem utolsó sorban: az ember már annyira arra lett kondicionálva, hogy szinte örökké dolgozik, hogy szerintem sokan nem is tudnának mit kezdeni magukkal, ha nem kellene bejárniuk a munkahelyükre. Ez most nagyon szemétül hangzik, de tényleg így van, figyeld meg. Sok embernek szüksége van a foglalkoztatottságra. Ok, ezt ki lehetne váltani hasznosabb elfoglaltságokkal is, talán, de az a baj, hogy én eléggé lesúlytó véleménnyel vagyok az emberi fajról, legalábbis amilyenek itt és most vagyunk, és valahogy nem tudom elképzelni (még akkor sem, ha gazdaságilag kivitelezhető is lenne – bár nem), hogy az emberek elégedetten mosolyognak az alapjövedelmüknek, kellemesen viselkednek egymással, egyesek dolgozgatnak, igazi hivatást választanak, a többiek meg mosolyogva táncolnak a virágos réten.

Amiben hinni tudok, az egy új generáció, egy másfajta ember kialakulása vagy eljövetele. Tudok hinni még a sokk hatására bekövetkező változásban – ilyenek voltak a nagy háborúk, forradalmak, gazdasági összeomlások, katasztrófák. És tudok hinni még a lassú változásban. Ahogy már most is látjuk, hogy (főleg a gyerekes anyák gazdasági  kényszerhelyzetéből kiindulva) elindulnak kicsi, személyes vállalkozások. Hogy többet és közvetlenül vásárlunk egymástól. Hogy kialakulnak alkotó, gazdálkodó közösségek. Hogy elkezdünk otthon termelni, értéke lesz a jónak, a sajátnak és természetesnek. Hogy megfizetjük érte az árat.
És tudod, hogy mi a csodálatos ebben? Ha jobban körülnézek azt látom (de nyilván csak a saját köreim miatt, de azért lehet benne igazság), hogy ez nagy részben köszönhető a nőknek, az anyáknak, az internetnek és azon beül a blogoknak. (Nem az ilyen személyeseknek, mint az enyém, hanem az új típusúaknak.) Most még sokan lenézik az unatkozó gyöngyfűző háziasszonyokat, de nézzük meg jobban: belőlük lesznek a sikeres kisvállalkozók, dizájnerek, alkotók. Igen, igaz, sok mindenkinek nem sikerül, mert kell hozzá érzék (szépség, minőség, gazdasági szemlélet), de hányan és hányan bontakoztak ki azalatt, míg a gyerekük a kisszobában aludt? Hányan írtak a tapasztalataikról, termékekről, kisgazdaságokról. Adták át a tudást az ékszerkészítésről, a biogazdálkodásról, a csináld magad dolgokról. A youtube-ról ma már mindent megtanulhatsz. Én pl. a körömépítést, a férjem a féktárcsa cserét. A lehetőségek kinyíltak. Vásárok alakultak, az új felfogás bekerült a köztudatba. A facebookon a helyiekkel megbeszéljük, hogy melyik a legjobb környékbeli tejárus, a szomszéd anya vasalást vállal az utcában lakóknak, egymástól vesszük a natúr szappant, az ékszert, a táskát, a kistermelő dobozban küldi szét a biozöldségeket a szerződött családoknak. Az Etsy és hasonló piacterek egy csomó családnak nyújt megélhetést vagy kiegészítő jövedelmet, és léptennyomon azt hallom az ismerőseimtől, hogy ők is valami önállóat szeretnének végre csinálni.
Tudom, hogy ez még mindig csak egy parányi, icipici dolog, de a nagy dolgok kicsiben kezdődnek, és én ebben a kicsiségben nagy potenciált látok. Hogy volna még visszaút egy élhetőbb, egészségesebb, emberközelibb világba. És mondom, ebben szerintem nagy szerepe lesz a nőknek.
Másik csodálatos dolog még, kicsit idevág, megemlítem. Ugye régen írtam már, hogy a Duolingo-val tanulom a spanyolt. Egy időre abbahagytam, de most elkezdtem újra. Az is nő, növekszik, egyre több nyelvet lehet rajta tanulni ingyen és végtelenül szórakoztató módon. Kicsit utánaolvastam, hogy mitől is ingyenes, hiszen rengeteg fejlesztő dolgozik rajta. Az ötlet a crowdsourcing, a tömegeknek való kiszervezés. A tanulók a fordítási gyakorlat során nehézség szerint besorolt mondatokat is fordítgatnak illetve értékelnek, a sok megoldás összességéből pedig előáll a kész szöveg. Most kötöttek szerződést a CNNel fordítási munkára. Tehát a Duolingo tanít nekem nyelveket, én pedig segítek neki bevételhez jutni a tanulmányaim által. Igazán nagyszerű deal.
A másik a reCaptcha. Akkor olvastam róla, amikor a Duolingonak néztem utána. Egy Luis von Ahn nevű professzor áll (többek között) mindkettő mögött. A Captcha ugye az a hullámos – furcsa betű- vagy számsor, amelyet egyes honlapok meglátogatásakor vagy műveletek elvégzése előtt kell felismernünk és begépelnünk annak bizonyítékául, hogy emberek és nem gépek vagyunk. Na a reCaptcha is éppen erre jó. Csakhogy Ahn-ék kiszámolták, hogy mintegy 200 millió ilyen Captchát oldanak meg emberek nap mint nap, ez átlag tíz másodperccel számolva mintegy 150ezer óra minden nap. Na most ha ezt ki lehetne váltani valami olyan dologgal, ami hasznos is? Így született meg a reCaptcha, amellyel a spontán betű- vagy számsorok helyett olyan szavakat kell lemásolnunk, melyeket a digitális karakterfelismerők nem ismertek fel, ilyen módon hozzájárulunk a nehéz és régi szövegek digitalizálási munkájához, és így széles körben közzétehetővé és elérhetővé válhat majd a tudás.
Szóval ha ilyen dolgokkal találkozom, akkor valahogy újra képes vagyok hinni az emberiség (szebb) jövőjében.

Ha meg beteg vagyok és az ágyat nyomo, akkor ilyen szép hossz eszmefuttatásokat tudok megereszteni. Van rengeteg még, csak (szerencsére) ritkán vagyok beteg.

Ördögi kör

Most aztán megszívtam, de irgalmatlanul. Például most azért írok, hogy könnyítsek a közléskényszeremen, mivel beszélni nem tudok.  Mert ég az egész szám belülről, nyelni sem tudok, nemhogy enni – fél órát nyammogok pár kanál tejbegrízen. Ami főleg azért baj, mert ha nem eszek, nem lesz tejem, lőttek a szoptatásnak. De szoptatni így is alig tudok, mert az is annyira rohadtul fáj, hogy üvöltöznék – mintha egy kombináltfogóval csattogtatnák. A tenyerem és a talpam is tele van hólyagocskákkal, de azok épp csak viszketnek, mintha folyamatosan csalánnal vernék – ki lehet bírni. Gyógyszert nem szedhetek a szoptatás miatt. Így kínomban citromfű teát iszom és gerezdszám nyomom a fokhagymát – állítólag vírusölő hatásúak. Ellenben a lázam már elmúlt, de a rettegés feléledt, hogy nehogy megfertőzzem a férjemet. A gyerek miatt nem aggódok annyira – tőle kaptam el, szerintem ő már nem kapja meg mégegyszer. Csak babáknál sokkal enyhébb lefolyású – kicsi láz, nem viszkető kiütések, pár nap alatt nyoma sincs. Még jó, nem kívánnám neki ezt, meg senkinek sem.

Hát ilyen (is lehet) a most fertőző kéz láb száj szindróma (angolul hand-foot-mouth disease, HFMD – több irodalom van róla). Nagy szívás, ha így elkapja valaki, ráadásul anya, ráadásul egyedül (férj dolgozik, nagyszülők messze, meg ugye ők is elkaphatnák), ráadásul szoptat… Vigyázzatok magatokra és mossatok kezet – mert egy héttel a tünetek előtt és még egy hónapig utána is fertőzhet.

 

Hétköznapok

Aszongya a férjem, hogy díszparaszt vagyok, merthogy crocs gumicsizmában ások, pedig az ásában az ásás a lényeg, és nem a lábbeli (mert nem vagyok sznob, csak hála az outletnek a crocs olcsóbb, mint az aldis). Szóval ástam pár órát, beforgattam a komposztot meg a marhatrágyát. Viszont nekem jutott a jobb meló, bárhogy is nézzük, mert a férjem a komposztból szedegette a pajorokat, és vágta ketté őket lapáttal. Mert a pajor addig jó, amíg komposztot készít (vö: pajor-szar), de ha bogár lesz belőle, nevezetesen rózsabogár, akkor lezabálja (az amúgy is csekély mennyiségű) termést. Szóval vágta a pajorokat, mert én nézni sem bírtam. De annyi volt, hogy megsajnáltam, és felajánlottam, hogy rakjunk tüzet és égessük el őket, mégiscsak gyorsabb. Mire megraktam a tüzet és tisztába tettem a gyereket, addigra kétszáz darabot szedett össze a kedvenc kaspómba, hát elég meggőző volt a látvány. Meggrilleztülk őket, miközben arról beszélgettünk, hogy akár meg is ehetnénk, valószívűleg csirke íze van és magas a fehérjetartalma.

Na elég is ennyi a kövér pajorokból, térjünk vissza az ásásra, mert nekem most majd leszakad a derekam meg a lábam, járni alig bírok. Na most az van, hogy vagy tényleg díszparaszt vagyok, és kipurcantam, főleg, hogy Jónás beteg volt, és az előző két napban jórészt rajtam csüngött éjjel-nappal, és már nem pehelysúlyú, úgyhogy már akkor kezdett görcsölni a derekam.
Vagy pedig az van, hogy elkaptam tőle én is a betegséget, és ez a szokásos beteg hát- és izületfájásom, bár nincsenek rajtam pöttyök és lázas sem vagyok.

Merthogy szegény kis gyermek átesett élete első betegségén, elkapott valami vírusos kéz-láb-szájfájást, vagy mi a neve. Lázzal és kiütésekkel jár, változó intenzitással. Mi egész olcsón megúsztuk, a kezdeti pánik után meg is nyugodtam (mikor másokr jöjjön ki rajta, mint pénteken, rendelési idő után). Egy napig volt kicsit lázas, meg tiszta pötty lett, az arca, a keze meg deréktól lefelé ámblokk. Első éjjel folyton felsírt, úgyhogy fél  éjszaka róttam a köröket vele a sötét nappaliban, majd elesve a fáradtságtól (már elszoktam az éjszakázástól – a jót könnyű megszokni). Aztán másnap meg már láza sem volt, mára meg csak a pöttyök maradtak. Szóval már csak én vagyok ilyen kutyául.

A betegség miatt lemondtuk az összes hétvégi programot, így lett belőle lapátolás, meg fürdőkádban pezsgőzés és társasozás. A színes játékban többnyire én nyerek, de a Catanban újabban újra a férjem a nyerő, még jó, hogy Jónás még nem éri fel az asztalt, mert így szét lehet hagyni a játékot a másnapi és harmadnapi visszavágóhoz. Óriástáblán játszunk az összes kiegészítővel, improvizált pályán és mindig más, kitalált játékszabályokkal.

Hát ilyenek vannak, őszi hétköznapok, Jónás forgolódik meg nevet, kirándulunk meg falevelet gyűjtünk. És várom a téli síeléseket.

Kiskert

Hát a tervgazdaság idején igen elégedetlenek lettek volna az eredményeinkkel az elvtárs urak, már ami a terményeket illeti.

Ma felszedtük / leszedtük a maradékot. Ami azért jó, mert így az a pár dolog, amiből végre sok lett, az legalább elfagyott. Lett egy rakás fagyott tarkababunk, tonnaszám fagyott zöld paradicsomunk (halmozott élvezetek – nem elég, hogy nem érik be, még el is fagy, kocsonyás és gusztustalan), tövenként 1-1 paprikánk (még tavasszal felzabálták a levéltetvek a virágait), némi tetves sóskánk, halomszám sárgarépa – javarészt akkora, mint a nagyujjam felső perce, illetve egy csomó fehérrépa, melyek leginkább fonalférgekre hasonlítanak (bár még nem láttam olyat). A padlizsán is nagyon sikeres lett: az elültetett kilenc tő hamar magára talált, gyönyörű sudáran növekedett a kis karói mellett, hozta a csuda takaros lila kis virágait – és ennyi. Egy virágból se lett semmi. Ennél jobb a tök- és cukkini hozam: a mintegy húsz tőről összesen 2 db salátacukkini méretű dolog lett, illetve 2 db sütőtök, darabja ca. 20 deka. A többi vagy virágkorában lerohadt, vagy még félig éretten lezabálták a hangyák. Nem tudni, hogy a hangya miatt rohadt, vagy a rohadásra jött a hangya. Na most a zöldbab jól sikerült, de csak egyszer szedtem belőle, mert mire a másik fele megérett, addigra épp elutaztunk két hétre Erdélybe, és mire visszaértünk megöregedett. De ebből legalább lett vetőbab jövőre. Ha már ilyen jól terem, ugye. Mi is volt még? Várjunk csak. Ja, volt tavasszal saláta, vagyis csak vetettünk, de nem lett. Retek, na az volt dögivel, kicsit pudvás, kicsit kicsi, de a miénk. A kelbimbóban még reménykedünk, hátha megmenti a kertészkedés becsületét.

Viszont (vad?)kendert, akác sarjat és csalánt egyáltalán nem akartunk termeszteni, pedig azt kellett volna akarni, akkor most messze minta dolgozók lennénk, mert az bezzeg nő mint a parancsolat, ki se lehet irtani. Mondjuk a csalánnal lehet permetezni. Meg meginni. A férjem parlagfüvet is ivott mondjuk, teának, az allergiájára. Látod, így kell ezt, azzal kell élni, ami van. Nem hülye répákkal szórakozni. Mellesleg tele volt minden katicabogárral, egyesek dugtak is az őszi napfényben.

Na mindegy, szóval betakarítottunk, roskadó(khmm) kosarainkat felhalmoztuk a konyhapultra, és elkezdtük a feldolgozást. Még jó, hogy van egy hozzátáplálás előtt álló kisded a háznál, máskülönben kínomban sírva fakadtam volna a mennyiség láttán. Így azonban legalább annak örülhettem, hogy ő majd jóllakhat párszor biozöldségekkel a tél folyamán. Merthogy szépen megtisztítottam, bezacskóztam és feliratoztam mindent (répa, saját, bio), mínusz egy bablevesre valót. Meg azzal vigasztaltuk magunkat, hogy pici ugyan a répa, mint egy gyufaszál, de egész nyáron szívta magába a tápanyagot, tele van mindenféle jóval, valójában koncentrátum, minden cseppje kincs.

Már kinéztem magamnak egy biokertész tanfolyamot, egy év, heti egy nap, jövőre talán elmegyek, most kell a pénz a házra.

Babanapló – 5. hónap

Szia Kisnokedli! Most elolvastam, hogy mit írtam egy hónapja, hát nem sok minden változott. Még kisfiúsabb vagy, még több hajad van (vö. nem vagy kopasz a fejed tetején), még nehezebb vagy (nem tudom, mennyire, mert a mérlegben lemerült az elem, és csak annyit ír ki, hogy ERR), meg még édesebb. Számottevő nagy dolog nem történt. Egyszer hanyatt fordultál, de azóta sem. Ha próbálok segíteni neked, akkor határozottan ellenállsz, szóval inkább a stabilitási képességeid fejlődtek. Szóval az önálló helyváltoztatási képességed még nem érkezett meg, bár a középpontod körül nagyszerűen tudsz forogni hanyatt és hason is. Ha egy játékot nem érsz el, akkor inkább elfoglalod magad mással (végső esetben ökölrágással), vagy sírsz. Azt viszont nagyon szereted, ha a dolgok történnek körülötted. Például ha sétálunk, ha vendégségbe megyünk, ha vásárlunk. Ilyenkor többnyire arany gyermek vagy, csak vigyorogsz kifelé a nagykendőből vagy az éppen téged gyomrozó gyerekekre – elvarázsolva ezzel mindenkit. Most már előszeretettel nevetsz idegenekre is, az aldis pénztárosnőtől kezdve a burgerkinges vécés néniig mindenkire, aki rád nevet. És ez nagyon jó, kell ennek a világnak a mosoly, nekem is, másnak is – tanulhatnánk tőled, tőletek gyerekek.
Részt vettél életed első teljesítménytúráján is , van okleveled meg minden, bár te ebből nem sokat érzékeltél, csak azt, hogy klassz nap volt, mert egész nap vittünk és baromi sok falevelet láttál. Az avarban pelenkázáson meg kacagtál. Persze apáddal mi megszenvedtük, mert későn indultunk, és szedhettük a lábunkat hogy beérjünk, meg te sem vagy már pillekönnyű. Persze igazából csak nem vagyunk edzésben.

Elkezdtem neked mindenféle ételeket is adni, gabonapépet, almát, barackot meg sütőtököt eddig, mindenféle párosításban. Néhány kanállal lelkesen belapátolsz, de aztán megunod, és visszatérsz a tejre. Jó ez így, nyugodtan ismerkedj kedvedre.
Kedvenc játékod a zenélős busz, egy félig leeresztett reklám lufi meg a zörgős textil könyv. Ezt űbereli a hocchocckatona és társai, a hancúrozás és a hajam markolászása. Meg  ha Apa repülőzik veled vagy dobálgat.
A legnagyobb projekted most a fognövesztés, egész jól haladsz vele, szerintem nemsokára kibújnak az alsók, már nagyon úgy néz ki. Eddig még egész jól bírtad, bár pár napja felsírsz éjjelente, tegnap is szinte sikítottal, ott ringatlak a kiságy mellett míg meg nem nyugszol, aztán szépen alszol tovább. De ilyenkor azért nagyon sajnállak. Remélem, hamar kibújik és megúszod ennyivel.

Néha elnézegetlek, hogy ki is vagy te. Tudod, olyan érdekes ez, mert már itt vagy, de még nem mutatod meg teljesen, hogy ki vagy, ki leszel. Mindig csak egy kis részletet fedsz fel. Én meg csak nézegetlek, mint egy félig bontott kis ajándékcsomagot. Tudom, hogy sokat számít az is, hogy én hogy nevellek, hogyan foglalkozok veled, mire hogyan reagálok és mit tanítok. Sőt, még többet számít az, amit nem is csinálok, hanem ami vagyok, amit érzek, amilyen ember vagyok, ami példát mutatok, mutatunk neked. Érzem a felelősséget, és igyekszem jól csinálni. Megismerni téged, a te kis egyéniséged és tulajdonságaid, tiszteletben tartani azt és annak megfelelően reagálni. Biztos nem csinálok mindent jól, és később biztos rájövök majd, hogy így vagy úgy kellett volna (próbálj meg majd elnéző lenni velem), de tudd, hogy komolyan veszem ezt a feladatot, hogy a mostani tudásom szerint igyekszem a legjobban tenni, és ami a legfontosabb talán, hogy tisztellek és nagyon szeretlek, olyannak amilyen vagy.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum