Még mindig karácsony

Aztán végül az lett, hogy mégsem múlt el a karácsony, hanem hosszabb, mint valaha. Mindez köszönhető annak, hogy 24-én visszajöttünk a szülőktől a saját kis házunkba. Férjem ötlete volt, és ugyan először furcsa volt a gondolat, hogy épp Szentesete hagyjuk ott őket, de végülis már 22-én megkarácsonyoztunk, úgyhogy nem volt akadálya. (És már a síelésből is hazajöttünk, ami tökjó volt. 23-án, üres pályák, napsütés, hó és forraltbor.)
Este hazaérve mégis díszítettünk itthon fát, kint és bent is, és Kisjónás nem akart elaludni, úgyhogy az lett a vége, hogy lett karácsonyi zene is, meg díszek is, meg ágvégeket rángató pizsamás kisded meg csillagszóró – úgyhogy mégis meghitt lett az ünnep. A végén még pezsgőztünk is és a játszómatracon aludtunk a nappaliban, karácsonyi csöpögős filmet nézve – tök jó volt.
A nagy családi találkozó is nagyon jó volt, furcsa volt visszatérni gyermekkorom helyszínére – immár férjjel és gyerekkel. Olyan volt az egész rendezvény, mint mi vagyunk: hangos, vidám, okoskodó, nevető, szervező, gyerekekkel rohangászó, társasjátékozó. Utána nálunk is voltak vendégek, meg mi is barátoknál, meg tévét is nézünk (sose szoktunk), meg gyereket babusgatunk (karácsonyra megtanult kúszni-mászni).
A nagy romantikus össznépi boldogságot csak egy valami árnyékolja be, nevezetesen a hálószoba falán száradó festék. Ami nagyon furcsán néz ki. Még akkor is az lenne, ha nem lenne olyan foltos és egyenetlen, mint amilyen. Jelenleg úgy néz ki, mintha valaki összekente volna céklalével. Kitartóan kenjük fel a rétegeket, de csak minimális mértékben javul. Hát igen. Amatőrként üvegszálas tapétára kent lemosható festéket átfesteni sötét színnel bajos. De még van remény, amíg tart a festék.

Boldog Karácsony – már el is múlt

Nálunk ma már meg is volt a karácsony, ágyeszbugyes, túl vagyunk rajta. A nagyszülők szerették volna előrébb hozni, hogy Jónás játszhasson az új játékaival, a fát meg már tegnap felállították, úgyhogy nekem hót mindegy volt. Templomba nem megyek (a gyerek jó exkúz, nem kell magyarázkodni), karácsonyi hangulatom eddig sem volt (valahogy hamarabb jött el az ünnep, minthogy rendesen felkészülhettem volna rá lelkileg), mézeskalácsot nem sütöttem, otthon fát nem díszítettem, úgyhogy egyre megy. Itt meg amúgy sincs sose hangulat, minden csak a kajáról szól, az ajándékokat is csak a folyosón bontogattuk, se ének, se muzsika.
De kb. ez volt az utolsó ilyen év, most még beadtam a derekem, mert Jónás még olyan kicsi, hogy neki is mindegy. De ezután a saját ezembe veszem a sorsunkat és az ünnepeinket, mert szeretném, ha így gyerekkel újra visszatérne bele a szeretet, a varázslat és a csillogás. A hangszerek, a közös sütések, az ének, a csillagszóró és az ajándék készítés. Azt még nem tudom, hogy hogyan fogom ezt összeegyeztetni a Jézuskával, vagy hogy fogom-e.
Nekünk sose adták be ezt a sztorit, és soha nem is hiányzott – így is varázslatos és fenséges volt az egész. Annyi volt a mese, hogy az angyal hozza a fát. De egymásnak is készítettünk ajándékot, és a legjobban azt vártam az egész karácsonyban, hogy ki mit fog szólni hozzá, és hogy örülni fog-e annak, amit készítettem, a fillérkéimből vettem, vagy a kincseimből adtam tovább. És szeretném ezt tovább adni. Aztán meg nem volt nagy zaba, csak egy ünnepi ebéd vagy vacsora – két vagy három fogás. Viszont volt játék – direkt előre hoztuk az ajándékozást, hogy még elég időnk legyen az új játékokra, amikor pedig felnőttünk már, akkor közösen zenéltünk meg társasjátékoztunk nagy nevetések közepette. Ilyet szeretnék e gyerekemnek is, még akkor is, ha a nagyszülőknek nem tetszik ha nem jövünk, meg még akkor is, ha nem lesz Jézuska. Csak Karácsony legyen.

Az én legjobban várt karácsonyi ajándékom sem pénzen vehető, hanem az idő és a kaland, hogy holnap elmegyünk a férjemmel kettesben síelni, innen nincs messze a határ, délutánra itthon leszünk. De végre idő és móka kettesben, meg sport meg piros orca- remélem nem lesz óriási tömeg. Szentese majd ajándékot csomagolok még, aztán 25-én megyünk az én családomhoz, nagy össznépi vigaszság lesz, évek óta nem volt ilyen, már várom.

Utána irány haza, de még vendégül látjuk a külföldön élő testvéreimet, aztán meg a házon dolgozunk (már van aláírt szerződésünk, külön sztori), hálószobát festünk, szilveszterre meg bulit szervezünk, malacsütés, pezsgős káposzta, diszkógömb.

Pótlás

Ja, az előzőből még kifelejtettem, hogy már jól alszik, megtanítottam egyedül elaludni, mégpedig úgy, hogy alvások előttre tettem a kanalas kajákat, így nem alszik bele a szopizásba. Aztán ha megette, bemegyünk a szobába, ott dúdolok neki egyet, kicsit ringatom, még ébren beteszem a kiságya, elbúcsúzok is kimegyek. Általában egy perc alatt elalszik (már), egyetlen nyekkenés nélkül. Néha beszélget a bagollyal. A kulcs a megfelelő időpont, amikor már kellőképpen fáradt, de még nem kiborult. Örülök, hogy ez így összejött, remélem így is marad.

Főleg, hogy most meg rájött a hiszti, vagy szeparációsan szorong, vagy jön a foga, vagy éhes vagy álmos vagy bármi, de főleg délután és este olyan ordításokat rendez, hogy kiszakad a dobhártyám. Főleg, ha nem lát (ebből rögtön a szeparációsra lehetne következtetni), de sokszor ha vele vagyok, akkor is. És ha egyszer elkezdte, akkor sem hagyja abba, ha felveszem – visítva ordít tovább. Viszont ha elkezdek sétálni vele, akkor abbahagyja, mintha elvágták volna. Ennyit arról, hogy milyen jól eljátszik egyedül… Azt hiszem, erről szól egy gyerek, erről szól az egész tanulási folyamat, gyereknek és szülőnek egyaránt, a következő húsz év: megoldasz valamit, jól megy, és jön a következő. És a következő. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy ez nekem a nehezebb – lehet, hogy neki.

Babanapló – 7. hónap

Szia Kistöki. Hát már egy ideje 7 hónapos vagy, de most jutottam íráshoz. Rádnézek, most a szoba túlsó felén lévő játszószőnyegen nyöszörögsz meg magyarázol. Magyarázol, mert látsz engem meg a habszivacs dínót is, és nyögsz, mert fáradt vagy, mert korán keltél, illetve mert próbálsz mászni, csak nem sikerül, főleg hálózsákban nem. Na várj csak, odaülök hozzád.
Na melléd feküdtem, te kedvesen rám nevettél, majd bele marrtál az orromba. Ez mondjuk gyakori, édesapád arcán most is van három, körmeid okozta seb. Persze mindezt mókából teszed, de azért tanítgatlak, hogy hogyan kell szépen simogatni. A harapdálásra is rákaptál, és még csak nem is hibáztathatlak, hiszen én is folyton harapdállak, úgyhogy nem lenne jogom. A múltkor evés közben is megharaptál (szerencsére csak kicsit), és olvastam, hogy ilyenkor komolyan és határozottan rád kell szólnom, hogy NEM, és rád is szóltam, de annyira huncutul, szemcsillogtatva nevettél rám, hogy el kellett forduljak, hogy jól kinevessem magam és megpróbáljam újra magamra erőltetni a komolyságot. Ajjaj, kezdődik a gyereknevelés? Bár a nevelés szerintem nem is nevelés, hanem példamutatás és talán tanítás, mert mindent tőlünk lesel el. Azt is, hogy nevetünk, azt is, ha félünk, ha mérgesek vagy ingerültek vagyunk. Tegnap például beverted a fejed a radiátorba, nem nagyon, mindenesetre megilletődtél tőle, és néztél rám kerek szemekkel, hogy akkor most hogy is kell erre reagálni, és én majdnem nekiálltalak sajnálgatni, de aztán inkább elmosolyodtam és adtam egy játékot a kezedbe, és erre te is elmosolyodtál. Szóval a reakciókat, a reakcióidat is tőlünk (is) tanulod. Ez elég nagy felelősség.

Most a zenélős kisbuszt nyomkodod, ez az egyik kedvenc játékod, és most már tudatosan játszol vele, tudod, hogy honnan, melyik gombokból jön a hang. Hát ezek ilyen kis változások, mégis nagyon fontosak, látszik hogy tanulsz, okosodsz, felfedezed a világot.
A világfelfedezést többnyire gurulva teszed, még mindig nincs határozott kúszó vagy mászó technikád, de valahogy mindig előre kukacolod magad. Sőt, a földre tett ágybetétről (amin játszani szoktál) borzasztó ügyesen gurulsz le a mellé tett polifoamra, eleinte megijedtem, hogy leesel, de valahogy minig nagyon ügyesen megoldod. Sőt szeretsz úgy is feküdni, hogy a fejed lelóg az ágybetétről a földre.
(Itt most eltelt három nap, de folytatom – mire nyolc hónapos leszel, talán befejezem.)

Hát mit is mondjak még. Kövér vagy. Főleg szemből. De ez nem baj, szeretem a húsodat, egészségesnek tűnsz tőle. És legalább nem aggódom, hogy eszel-e eleget. Most már simán befalsz egyszerre egy üvegnyi ételt, nem győzök főzni rád.  Nappal még vagy hatszor eszel, ebből négy szpoi, egy gyümölcs, egy főzelék. A krumplit nem szereted, a sütőtököt imádod. Meg pohárból inni a vizet, azt is, bár a java ilyenkor a földön / nadrágon végzi, de nagyon komolyan veszed ezt a feladatot. Éjszaka meg nem eszel, este fél kilenctől reggel fél nyolcig alszol egyvégtében, hallelúja.

Jár(ogat)unk babaúszásra is, bár mostanában nem volt érkezésünk. Viszont az itthoni gyakorlatot végezzük: azt mondjuk, hogy merülés, ráfújunk az arcocskádra, és ráöntjük egy pohárból a vizet, ca. 3 másodpercig. Te ügyesen visszatartod a lélegzeted, a szemed se csukod be, a végén meg nagy levegőt veszel, és folytatod a pacsálást ott, ahol abbahagytad. Azért jól megdicsérünk, ahogy kell. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből az egészből – nincsenek elvárásaim, csak látom, hogy szereted a vizet és hogy jól érzed ott magad, úgyhogy megyünk, ha tehetjük. Állítólag jó lesz a vízzel való viszonyod (bár most is jó, de ez fontos is, mert elég sokat járunk vízpartra), meg a mozgásfejlődésnek is jót tesz, és ugye társas érintkezésnek sem utolsó.
Másik rendszeres szociális programod a kéthetente megtartott baba-mama klub. Már észreveszed a többi kisgyereket, érdekelnek is. Ilyenkor egy pár órára olyan körülményeknek vagy kitéve, mintha lennének testvéreid, annak minden pozitív és negatív velejárójával: találkozol bacikkal, kedves gyerekekkel, szaladgálós gyerekekkel, kiabálós gyerekekkel. Megölelnek, megsimogatnak, rád fekszenek, elveszik a játékod, a kezedre lépnek. Én meg közben felnőttekkel beszélgetek, ami nekem is jó – egész érdekes társaság gyűlt össze, és még csak nem is a gyerekes dolgainkról beszélgetünk (többnyire).

Az idegeneket szereted még, főleg ha foglak vagy a hordozóban vagy, és onnan ismerkedhetsz. Úgy látom, tetszenek a buszok és villamosok is, ezektől mindig felcsillan a szemed, bár ilyesmit ritkán látsz, vidékiek vagyunk, itt csak fák vannak. De azokat is szereted, nyaknyújtogatva nézed az ablakon keresztül, ahogy fújja őket a szél.

Hát kisfiam, most ennyi jut eszembe, sajnos nagyon álmos vagyok, nem miattad, csak valahogy most összegyűlt, mint ahogy a szemem előtt is a betűk, jobb lesz aludni térni. Úgyis mindjárt nyolc hónapos leszel, két hét múlva folytathatom is. Addig is aludj jól és nőj nagyra, legyen belőled egészséges, boldog kisfiú!

Pilátes testamentuma

Szeretem Popper, és ez a könyve valahogy kimaradt eddig, de – hála a hangoskönyvnek – most pótoltam (a hangoskönyvben meg az a jó, hogy pelenkázás meg reggelikészítés közben is lehet hallgatni).
Inkább regény, mint tömör tanítás, de regénynek kiváló, főleg alapos vallási ismerettel – anélkül talán élvezhetetlen is. Nagyon tetszett ez az újraértelmezés, amit megteremtett magának benne (bár a végén volt egy kis hiányérzetem). Azért akadt pár lejegyezni való gondolat is.

-Nem a hét elova teremtett. Egyikük – akinek a mi népünk nem ejti ki a nevét – különvált, és saját világot teremtett magának. Ez a világ, amiben élünk, egy illegális teremtés következménye. Az Atya nem ezt akarta. Ezért szorultok rá a megváltásra.
-De hát az Atya miért nem semmisítette meg az árulót?
-Mert az elohák is az Atya. Az Atya nem semmisítheti meg önmagát. Mint ahogy Te is az Atya vagy. És ezért csak a tested fölött van hatalma az időnek. Ne kérdezz többet erről.
Hoszú csend ereszkedett közénk, Josuá nyilván várta, hogy ülepedjenek bennem a hallottak.
-A második elhalgatás arról történt, hogy az Atya csak teremtményeivel van jelen ebben a világban. Az ő szellemi ereje eltávozott ebből a kozmoszból, amellyel csak követei útján érintkezik. Imáitok, könyörgéseitek az ürességben oszlanak szét. Az Atya akarata szerint az erők csak születésetek előtt és halálotok után közelítenek felétek. A születés és a halál közötti időszak ma már a tiétek. Szabadon rendelkezhettek vele. Tetteiteknek nincs jutalma sem büntetése. Csak következménye.

—–

-Ez a megváltás?
-Ez
-Mitől vált meg ez a megváltás?
-Az anyag fogságától.
-Most már nem értelek.
-Az anyag a lélek kalandja. Megtermékenyítette az anyag örök formátlan káoszát, és múlandó formák szépségét varázsolja a világba.
-Vagyis a halált?
Elismerően nézett rám. -Igen, a halált. A születés, a halál és az újabb születés körforgását.
-És vele mi lett? A lélekkel?
-Mert beleszeretett a formákba, minden forma szerelmese lett, és mindegyikbe beleköltözött. Széthasította magát millió és millió formalélekké. Az anyag és a lélek együtt: forma. Minden forma anyagból lett, és lélek él benne.

—-

Fennmaradt egy auschwitzi történet. Néhány zsidó egy lengyel rabbi vezetése alatt megpróbált a láger körülményei között is vallásos életet élni. Ám annyi keserűség és kétségbeesés volt a lelkükben, hogy nemigen tudták átélni az igazi vallásossághoz szükséges áhitatot és önátadást. Ezért dintórát, vallási törvényszéket hívtak össze, és vádat emeltek Isten ellen. Voltak ügyészek, védők, bírák, és nem találtak mentséget a számára. Ezért az Istent halálra ítélték.
S amikor kimondták a halálos ítéletet, a rabbi felnézett, és azt mondta, hogy most be kell fejezni a tárgyalást, mert eljött az esti ima ideje.

Popper Péter: Pilátes testamentuma

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum