Irodalom

Büszke lehetnék a fiamra: az irodalom régen egyáltalán nem érdekelte – behányt a lapok közé. Most viszont falja a könyveket. Épp egy darab Kazantzakisz van a szájában, vidáman csámcsog rajta.

Erdő szélén lakni

Szeles napokon, mint a mai, a kert végében úgy zúg az erdő, mint a tenger. Vagy inkább mint az óceán. Hallani, ahogy készül, nő, közeledik a házmagas hullám, erősödik a moraj – aztán végigsöpör a parton a víz, a kerten a szél, és pár pillanatra minden megkönnyebbül. Félelmetes és csodálatos.

Elégedetlen

A betegségben (megfáztam) nem is a betegség a rossz, hanem a  megnövekedett internetezési idő helytelen felhasználása. Pontosabban a kommentek elolvasása. Ilyenkor olyan csüggedt leszek, és olyan kilátástalannak látom az emberiség helyzetét. Mindenki csak a negatívumot látja, minden rossz. Az árfolyam, a hótolás, a politika, az oktatás, a kórházak, a globális felmelegedés és minden. Negyed órát leveleznek a fb-on a városunk lakói, hogy a polgármester nem intézi el, hogy az ő utcájukból eltolják a havat, meg előttük is csúszik az átjáró. Hát én egy hasonló helyen nőttem fel, de egész gyerekkoromban soha nem láttam egy hókotrót, és ha csúszott a járda, akkor ellapátoltuk a havat vagy kiszórtuk a hamut. Kommentelgetés helyett simán ki lehetne menni, és kiszórni egy kis hamut vagy sót. Ennyi.
A magyar egészségügyhöz is mindenki annyira baromira ért, de fogadok, hogy egyikük sem látta még közelről sem a költségvetést, nem vette a fáradságot, hogy végigolvassa, mielőtt szakvéleményezi. A beteg nem érti meg a nővérek szempontjait, az orvos a betegét, mindenki csak szid mindent – nem látok semmi megoldást, semmi pozitívat. Sírva tudnék fakadni.

De szerencsére tudom, hogy a kommentelgető emberek mögött meghúzódik egy csendes réteg is, csendes véleménnyel, talán több empátiával, több tudással is. És szerencse, hogy van nagyon sok (egyre több) pozitív kezdeményezés is, sok ember rengeteget tesz a közjóért, itt a saját közvetlen környezetemben is, és ha nem olvasgatnék hülyeségeket, hanem inkább ezzel foglalkoznék, akkor rögtön szebbnek látnám a világot is.

Ide tartozik még, hogy mostanában a nagy online média potrálok is válságaban lehetnek, mert egyre másra idióta hoaxokat közölnek le, és a Bored Panda cikkeit is rendre viszontlátom magyar fordításban – sokszor sajnos forrásmegjelölés nélkül. De szerencsére itt meg van helyette kismédia, meg blogok, és szerencsére tudok angolul is, úgyhogy bőven van alternatíva.

A médiafogyasztáshoz pedig azt ajánlom mindenkinek, hogy járj utána!

Napirend, célok teljesítése

Szinte naponta végiggondolom az év elején kitűzött, napirenddel kapcsolatos céljaimat, olykor a listát is előveszem. Hozzáteszem, ezek nem az életcéljaim, hanem ezek azok a mindennapi apró dolgok, amelyeket szívesen és előszeretettel elhanyagolok; illetve nem szánok rájuk elég időt, mert mással foglalkozom vagy mert az új életszituációmban (anya, otthon) nehezebb megszervezni. Van egy csomó olyan dolog, ami szintén fontos, de nem kell leírnom, célul kitűznöm, mert megy magától, szeretem csinálni, és könnyű rá időt szakítanom.

Eddig így állok velük:

  • Napi min. 20 perc mozgás:  négy napon maradt ki, viszont a többin általában ennél jóval többet mozogtam – inkább 30-45 percet. A gyorsgyalogláson kívül a tornát részesítem előnyben, megrendeltem Péntek Enikőtől az összes dvd-jét, és szerintem marha jó, mégpedig azért, mert (1) sokkal szimpatikusabb, mint Réka meg pár másik, (2) 20 perces etapok vannak benne, lehet válogatni meg kombinálni, és nem az unalomig ismert gyakorlatsorokat szajkózza, hanem furmányos újakat, amik nem unalmasak (3) bármikor csinálhatom, (4) a fiam jól szórakozik rajtam, és ha nem ide-oda mászik körülöttem, akkor mondjuk ráül a hasamra vagy bemászik alám fekvőtámaszok közben, és (5) még a férjem is kedvet kapott hozzá, úgyhogy gyakran együtt nyomjuk a galérián. Szóval ez a pont rendben van, bár módosítanám inkább legalább heti háromszor negyven percre, az életszerűbb. Az az egy a bökkenő, hogy az étkezésemre vonatkozólag nem tűztem ki célt, úgyhogy falok rendesen (hiszen úgyis lemozgom majd), ennek örömére inkább hízok, mint fogyok, torna ide vagy oda.
  • Lakás rendben tartása: egész jól vagyok vele, bár a napi fél óra az bakfitty. Ráadásul mióta Kisjónás átment felmosó automatába, még jobban oda kell figyelnem, hogy mi van a földön. Úgyhogy gyakoribb porszívózást és felmosást kellett beiktatni, illetve már nem megyünk be utcai cipőben a lakásba.
  • Baráti találkozók: hát ezt nem esik nehezemre teljesíteni. Itt csak az volt a nehezebb feladat, hogy előre megszervezzem, mert aznapra meg másnapra nem egyszerű összehozni valamit. Úgyhogy ez csak némi szervezést igényel.
  • Heti kétszer (min) valami egészségeset főzni / készíteni: megy. Főleg, mert most nincs úgy tele a mélyhűtő anyósom finom főztjével. Sajnos a joghurtos padlizsánsalátát a törökök még mindig jobban készítik, mint én.
  • Napi fél óra üzlet / vállalkozás: ezt is túlteljesítem, általában Jónás délelőtti alvásidejében illetve este. Kezd meglátszani az eredménye.
  • Jónással gyerek-közösségbe járás: keddenként babaúszás, járok lelkiismeretesen (már kezdi élvezni is, nem csak tudomásul venni), két hetente pénteken baba-mama klub (már másodszor hagyom ki, most épp azért, mert baromira meg vagyok fázva). Továbbá vannak gyerekes barátaink, velük is találkozunk
  • Levelek megválaszolgatása: hát ebben vagyok a leggyengébb. Kicsit már javultam, és lassan utolérem magam, de még nem az igazi.
  • Esti randevúk, közös időtöltés a férjemmel: bébiszittert még nem szereztem (valahogy nagyon nincs hangulatom hozzá, mert nem ismerek senkit, de nagyon kéne), így ált. Jónás jelenlétében vagy lefekvése után. Film, társasjáték, beszélgetés, tegnap wellness, miegymás. Ha végre lesz bébiszitter, akkor már tudunk házon kívül is. Holnap átruccanunk Bécsbe, Jónás a nagyszülőknél lesz. Ja, és a közös torna is jó időtöltés, együtt nyögünk, hogy vazze, ezt nem bííírom…
  • Nálunk vendégségek, társasjátékozás, vacsora szervezése: ebben a hónapban túlteljesítve. El kell kezdeni szervezni a jövő havi eseményeket.
  • Havonta készítek rendes fotókat Jónásról (nem telefonos): megvan, titka, hogy a nappaliban kell hagyni a nagygépet
  • Naponta egy halogatott dolgot megcsinálok (gombvarrás, elpakolás, letörlés – apró dolgok): erről a pontról egészen megfeledkeztem… ennek megfelelően nem is jeleskedtem benne, legalábbis nem tudom felidézni.

Még kitűzhetném célnak, hogy leszokok a csúnya beszédről, mert nagyon szeretek változatosan káromkodni, és így leereszteni a gőzt, de nem akarom, hogy Jónás így tanulja meg a magyar nyelvet. Jó lenne gyakrabban leírni azt, amit fejben blogolok, vagy kéne hozzá egy kis gép, ami felveszi és leírja, ami mondjuk wc pucolás közben megfogalmazódik bennem – általában sokkal érdekesebb dolgok, mint amiket végül ide leírok. Aztán a mindennapi teendők síkjáról áttérve a lelki életemre szintén van pár kitűzendő célom, de ez már egy másik téma.

Motiváció

Úgy emlékszem, hogy Lomb Kató a nyelvtanulással kapcsolatban sokat emlegette a motivációt a tehetség helyett. Hát lehet benne valami (van) az élet más területein is: Jónás pl. az előbb férfias nyögések közepette mintaszerűen felállt (ilyen szépen most először). Csak mert a dohányzóasztalon meglátta a fényképezőgépem. Őt az étel (főleg rágcsálnivalók) és a műszaki cikkek (kábelek, villásdugók, laptopok, telefonok távirányítók és fényképezőgépek) motiválják a leginkább, ahogy ezt a mellékelt ábra is mutatja.
Bennünket, engem mi motivál ennyire? Jó pár dolgot tudok, de nem tudnám ennyire egyszerűen és röviden felsorolni. De talán összeállítom majd a listát magamhoz is.

Dr. Hawkins

Dr. Hawkins valahogy egészen elkerült eddig engem, mármint nem személyesen, hanem valószínűleg nem tetszettek a könyvborítói vagy nem olvassák a barátaim. Viszont a minap elém került ez a videó, és nagyon megtetszett, a mondanivalója és az egyénisége is.

Aztán vagy két napig az ő előadásait néztem meg írásait olvastam. Az az igazság, hogy a mondandójában sok megalapozatlanságot, a számításaiban hibát, ellentmondást találok, és a kineziológiát is fenntartásokkal kezelem (mert ugye én vagyok az örök szkeptikus), de az – eddig olvasott – mondanivalójával teljes mértékben egyetértek, és nagyon bírom, ahogy nevet, főleg amikor már egészen öreg.

A tudatossági szinteket csoportokba, szintekbe foglalta; az alacsony, ösztönlény szinttől a megvilágosodásig. A cél az, hogy minél magasabb tudatossági szintre kerüljön az ember, és ehhez elengedhetetlen, hogy olyan dolgokat tegyen, olyan dolgokkal vegye körül magát, amelynek eleve magas a tudatossági (?) szintje. Legyen szó ételről, könyvről, filmről, tanítókról, érzelmekről.

hawkins

Ezen kívül még rengeteg érdekes dologról ír, de még kavarog bennem, nem ülepedett le, nem tudom szavakká formálni. De ez a része is fontos, olyan sokszor gondolok erre nap mint nap (Hawkinstól függetlenül), hogy milyen fontos, hogy tudatosan éljem az életem, hogy ne csak úgy elmenjenek mellettem a napok, hetek, évek. Hanem hogy értéket, súlyt adjak nekik. Hogy megtöltsem valamivel, ami fontos, ami számít. Lehet, hogy öregszem (már így negyvenen innen is?), de annyia érzem az elmúlást, hogy elröppennek az évek. Mikor az ember egészen fiatal, még siettetne mindent, tolná a napokat, most meg lassítanék, úgy érzem magam, mint egy gyorsvonatban. De fontos, hogy hogy élem meg ezt az utazást. Nem tudom miért, nem tudom, hogy egyáltalán van-e valamilyen jelentősége, de mégis. És az a durva benne, hogy sokszor nem az számít, amiről azt hisszük, hogy számít. Visszagondolok egy évet, kettőt -mit is csináltam? Nem emlékszem. Egy csomó fontos dolog jelentéktelen lesz. Ilyenkor megpróbálom visszafelé megkeresni, hogy mi az, ami számít, ami fontos, utólag is – és úgy élni előrefelé is.
Tudod, az az igazság még, hogy sokkal jobb lenne, ha vallásos lennék. Ha tudnék hinni valamilyen definiálható, kerek egész sztoriban. Így is hiszek, megvan a magam kis rendszere, de néha elfelejtem, hogy hogy is van, és olyankor olyan céltalannak látszik az egész igyekezet, nincs semminek értelme, még annak sem, aminek van.
Hablatyolok itt össze-vissza, de csak azt akarom megfogni, azt a pillanatot, ami bennem van: hogy milyen fontos, hogy hogy élek, hogy mivel töltöm meg a napjaimat, és hogy mindezt tudatosan tegyem. És hogy mögötte ennek ellenére ott az örök kétkedés, hogy de minek?

Egy kis vidámságként még a végére:

Mozgásban

Hát komolyan meg kell zabálni. Kúszik, mint a csík, de elkezdett feltérdelni, meg próbálkozik a felállással is. Feltérdel, hogy elérje a sámlin lévő könyvet, de a sámli csúszik a parkettán, ő hiába kotor a kis lábaival, együtt csúsznak végig szoba-hosszat. Felmászik  matracra meg a pihenőszékbe, és ha rámnéz és megdicsérem, akkor olyan elégedetten vigyorog, mintha most mászta volna meg az Everestet, aztán vagy énekelni kezd örömében, vagy “odaszalad” hozzám dicséretért. Ha meg beveri a fejét – mert nyilván gyakran beveri, akkor meg zokog, édesszívem, de még úgy is próbálkozik. Most véletlenül épp megtanult leülni, valahogy a térdelésen keresztül, komolyan bámulatos, ahogy ezek a babák tanulnak. És mulatságos. És hálás vagyok, hogy itthon lehetek vele, és nem csak a bölcsis néni nézi végig ezeket.

Mellesleg benne egy takarító-automatára is szert tettem – minden szöszt és morzsát feltakarít, időnként fel is mos maga után…

Babanapló – 8,5. hónap

Szia Pupuka! Vagy szólíthatnálak kis porszívónak, vagy leginkább felmosó automatának. Ugyanis az van, hogy nekilódultál. Karácsony környékén elkezdtél kúszni, aztán négykézlábra álltál, néha már majdnem mászol is – rohamtempóra kapcsolt a mozgásfejlődésed. Az én takarítási intenzitásom még nem szokta meg ezt a tempót, úgyhogy mire átszeled a házat (mert átszeled), úgy nézel ki, mint a portörlő. Rosszabb esetben még egy kis porcica is lóg a szád sarkán, mert szabályosan felnyalod a lakást – ez részben ijesztő, részben nagyon mókás. Hihetetlen, hogy hogy közlekedsz, és ezzel hogy kinyílt számodra a világ: a széklábak, a fürdőszobamérleg, a földre pottyant aprópénz, tegnapi kölesgolyó, szőnyegsarok, kábel, szobanövény. El vagy bűvölve, folyton ügyködsz valamit, én meg hol csodállak, hol azt szajkózom, hogy nem, nem szabad, az apé, az anyáé. Mondjuk különösebben nem hat meg téged, hogy mit szavalok, de mivel figyelemelterelést is alkalmazok, többnyire aznapra megússza az adott növény, dvd lejátszó, stb. Nem tudom, hogy kell jól megtanítani, hogy mit nem szabad, egyenlőre próbálok ilyen esetben komolyan nézni rád (azt valahogy érted, ha nem nevetek vissza a kópé mosolyodra) és következetes maradni, hogy mit lehet és mit nem.
Visszatérve a kúszásra vagy mire, fel vagy pörögve, ami egyrészlő irtó cuki, másrészről halál fárasztó, mert pl. ahogy beteszlek a kiságyadba, azonnal tepersz tovább ott is, faltól falig, képtelenség lefektetni. Aztán ugye az önálló helyváltoztatás képessége kapcsán szokták emlegetni a szeparációs szorongást is, mert állítólag most jössz rá, hogy te meg én nem egyek vagyunk, de szerintem te ezt már jó régóta tudod, mindenesetre tényleg sírsz, he eltűnök a látóteredből, vagy ha este ki akarok menni a szobából. Pár pár napja az jött be, hogy megvárom, míg jó alaposan el nem fáradsz, és akkor már nem akarsz sem mászni, sem sírni, ha leteszlek.
Aztán még az is nagy esemény volt, hogy kinövesztetted a két fölső metszőfogad (lett az alsóknak párjuk), ez ráadásul egybeesett az évvégi jövés-menéssel, úgyhogy volt pár meglehetősen kellemetlen napunk. Először azt gondoltam, hogy na, vége az örökboldog korszakodnak, amikor nagyjáról annyiszor vigyorogsz, ahányszor rád nézek, és jön a nyekergős korszak, amikor semmi, de semmi nem jó. De aztán valahogy ezt is túléltük, és most újra minden a régi, boldogan pakolod épp a cédéket.
Az evés terén az van, hogy reggel, délben, este szopi, délelőtt gyümölcs gabonával, délután főzelék. Minden gyümölcsöt szeretsz, és minden narancssárga és fehér zöldséget (kivéve krumpli). Olykor a húst is megeszed. De tegnap pl. marha büszke voltam magamra, hogy milyen finomat főztem neked: cukkini édesburgonyával és egy kis szárzellerrel. Hát olyan visító üvöltésbe kezdtél pár kanál után, hogy komolyan rám jött a frász: megcsípett egy darázs, lenyeltél egy szöget, vagy mi? Közben meg csak (hosszú kísérletezésgetéssel rájöttem), hogy nem ízlik a zeller. Egyszer még kihívják ránk a gyámügyet, meglásd.
Különben is, enned kéne, mert hónapok óta nyolc kiló vagy, nem hízol és nem fogysz, vagy rossz a mérleg. Vagy lemozgod, nem csodálnám.

Mi is van még? Az autóban mostanában már nem nagyon alszol, inkább nézelődsz. Az idegenektől nem félsz, de csak amíg engem is látsz. Addig bárki hozhat – vihet, és a legtöbb vicceskedő emberre visszanevetsz. Tudod, mi a jó még? Hogy kihozod az emberekből a jót. Persze, az okosat is (biztos fázik, biztos éhes, biztos melege van), de a kedvességet, mókásságot, közvetlenséget is. Tudod, a felnőttek manapság – főleg a nagyvárosokban – elmennek egymás mellett. Nemigen szólnak egymáshoz, nem mosolyognak. Mindenki csak megy a dolga után. Általad viszont sokszor kapocs születik, hidat versz két felnőtt ember között. Ha a hordozómban alszol rajtam, a fiatal pár kipakolja az Aldiban a szalagra a vásároltakat. A nyugdíjas úr visszatolná helyettem a kosarat. A pénztárosnő beszélget neked. Az étkezdében fiatal suhanc fiúk kukucsosat játszanak veled a tálcáikkal. Az emberek ránk mosolyognak. És mindezt miattad. Szép időszak ez, nem tudom, meddig tart, és mikor vagy mitől múlik el. Majd elgondolkodom rajta.

Aztán beszélhetnék neked még a szeretetről. Tudod, nekem ebben az egész anyaságban ez a legmeglepőbb. Sok kisgyerekkel és babával foglakoztam már előtted is, olykor huzamosabb ideig. Sokukat szerettem is. Úgyhogy sok dologra fel voltam már készülve, kevés dolog lep meg, főleg magammal kapcsolatban. Az egyik, hogy mennyivel türelmesebb vagyok veled, mint másokkal voltam, de a legmeglepőbb, hogy mennyire szeretlek. Persze, azt tudtam, hogy az ember szereti a gyerekét, hogy az anyák nagyon szeretik a gyereküket, de hogy lehet ennyire szeretni… Vannak, akik szerelmüknek hívják a gyereküket, de ez nálam nem helytálló és nem is tartom helyesnek, bár kétségkívül hasonló az intenzitása. Csak nézlek, és csordultig telik a szívem, és sokszor csak fel kell kapjalak a földről és megöleljelek, mertvalamit tennem kell ezzel a sok érzelemmel, ami bennem van. Ilyenkor jól megölelgetlek, de te már mennél is utadra, úgyhogy engedlek. Nem tudom, hogy ez másnál, más anyánál is így van-e, de ez az anyaszeretetnagyon különös dolog. Mondanám, hogy majd megtapasztalod te is, de most rájöttem, hogy te maximum apa leszel, de az is jó lehet. Apukádon látom, hogy noha hozzám képest némi késéssel (az elején még sok mindent nem tudott kezdeni veled) ő is étél valami ilyesmit, és hogy mennyire szeret ő is. Na jó, nem részletezem tovább ezt az egész szeretetes dolgot, gondolom kicsit ömlengősnek hangzik most neked.
Visszatérve édesapádra, nagy haverok lettetek. Mindenféle turpisságot csináltok együtt, meg nagy hancúrozást csaptok, ő fejjel lóbál téged, te kacagsz, ilyenek. Még mindig ő fürdet téged, ilyenkor nagy pacsálás van, úszik a fürdőszoba. Aztán szerelni is szoktatok együtt, legalábbis ő szerel, te meg nézed, vagy játszol valamelyik veszélytelen szerszámmal. És mikor reggel meglátod vagy este hazajön, kitörő örömmel fogadod, és követed mindenhová a tekinteteddel.
Hát ennyi, megyek, ennyi jutott most eszembe, és ha még most is csak félreteszem, akkor kilenc hónapos korodg sem fejezem be.

Új év

A fogadalmakban nem hiszek, de a célkitűzésekben igen. Számomra fontos, hogy legyenek céljaim, és hogy tudjam is, hogy mik azok. Nem létező célokat nem lehet elérni.

Két vagy három éve megcsináltam egy online célkitűző tanfolyamot, akkor még kicsit szkeptikusan, és azt kell mondjam, hogy szinte mindent megvalósítottam, amit akkor leírtam – fizikai és lelki / szellemi síkon egyaránt.
A mostani életem legnagyobb feladatának azt érzem, hogy harmóniába és egyensúlyba hozzam az életem fontos aspektusait. Az Ént, a Nőt, a Feleséget és Társat, az Anyát. Számomra most ez a legnagyobb kihívás, hogy a szűknek tűnő 24 órában mindegyiknek jusson elég. Hogy ne vesszek el az anyaságban, hogy ne hanyagoljam el a kapcsolatomat illetve saját magamat és az engem érdeklő dolgokat. Jusson idő hobbira, pénzteremtő munkára, utazásra, barátokra, sportra, egészségre, főzésre, rendes lakásra, romantikára, tanulásra, gyerekjátékra, alvásra – és még sorolhatnám.

Eddig azt vettem észre magamon, hogy azok a dolgok nem merülnek feledésbe, amelyeket beépítek a napi rutinomba. Ahol van rutin, ott gördülékeny minden. Persze ezen belül kell a rugalmasság és a szabadság, mert nem lehet menetrend szerint élni. De ha a férjem azt mondja, hogy egy héten egyszer majd vigyázok a gyerekre, hogy elmehess futni vagy sportolni az nagyon jó, csak aligha lesz belőle valami. Vagy ő jön későn haza, vagy én nem készülök rá, vagy más program van, különben is, majd holnap – és már el is röppent a hét. De ha azt mondjuk, hogy minden szerdán este te vigyázol rá, netán veszek is egy bérletet a hattól hétig tartó spinningre, akkor abból már nagy valószínűséggel lesz valami.
Úgyhogy az én újévi célkitűzésem egy rutin-táblázatba lett összefoglalva. Egyenlőre csak az, ami a hétköznapi, nap közbeni életet illeti. Három oszlop van: naponta minimum, hetente minimum, havonta minimum. Ezt töltöttem meg a fontos dolgokkal, pl. naponta minimum 20 percet mozgok, minimum 30 percet foglalkozom a lakással. Hetente minimum egy estét kettesben töltünk, még ha otthon is, de egymással foglalkozunk. És így tovább. Aztán ma leülünk a férjemmel, és megbeszéljük, hogy mi legyen az estékkel. Neki van heti egy webinár, nekem is lesz heti egy. Elmenne sportolni, meg ki akarjuk tűzni a heti randevút is. És akkor lassan meg is telt a hét.
De aztán ma egy másik dolgot is észrevettem: eddig minden nap (azaz 2 nap) jól haladtam a kitűzött dolgokkal. Estére úgy éreztem, hogy sok mindent csináltam, tartalmas volt az egész, tiszta a lakás, tornáztam, főztem egy csomó babakaját, felvarrtam a leszakadt gombokat, foglalkoztam az üzlettel. Csak szegény gyerek nyígott sokkal többet, mint egyébként. Mert  a lusta napokon ő sokkal boldogabb volt. Mikor csak heverészek mellette a szőnyegen internetezgetve. Olyankor boldog, hogy ott vagyok vele, hogy felmászhat rám, hogy válaszolgatok neki a gügyögéseire. És ilyenkor eszembe jut egy-egy anya, akinek már felnőttek a gyermekei, és azt mondták, hogy azt bánták csak, hogy nem foglalkoztak eleget velük addig, amíg kicsik voltak. Hogy többet kellett volna játszani meg heverészni, nem is a gyerek, hanem maguk miatt, és nem takarítani meg suvickolni kellett volna, mert olyan hamar felnőnek. És ez igaz.

Hát most légy okos. A harmónia, ugye? Mondom én!

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum