Nyújtás II.

Nem akarok futósblog lenni, de most le kell írnom, hogy sikerült az imént 30 perc alá vinni az 5 kilométert – egyenesen 29.02-re. Szétvet a büszkeség, új távlatok nyíltak, a háttérben már hallom a magyar himnuszt.
Egyébként az egy éves fiam születésnapi smash cake-jéről kéne írnom, meg hogy vettünk gyerek biciklis ülést, dönthetőt, hiperszupert – szunyálhat, amíg mi tekerünk. Szülinapjára egyébként biciklis sisakot kapott meg esőnadrágot. Nálunk a nagyszülők veszik a színes zenélős fisherprice cuccokat.
Meg lesz túravezetős hétvégém is (jippjipp), meg jövő hétvégén kirándulós utazunk (gyerekkel), május végén meg tengerpartozunk (gyerekkel és nagyszülőkkel) (jippjipp).
Mást most nem tudok mondani, hulla vagyok, fél hatkor keltett a drága gyermek, nem tudom, milyen oknál fogva – remélem cserébe holnap nyolcig alhatok.

Reklámok

40 Breathtaking Places to See Before You Die

Bored Panda azt állítja (bár már máshol is olvastam ezt az összeállítást), hogy ez az a 40 hely a világon, amit látnod kell, mielőtt feldobod a pacskert:
http://www.boredpanda.com/amazing-places-to-see-before-you-die-2/

Ebből ha jól számolom, láttam nyolcat, úgyhogy még van miből válogatni, csak sajnos a maradék jó része távoli kontinenseken van, meg aztán az az igazság, hogy a valóságban sok nem ennyire lélegzetelállító. És voltam olyan helyeken is, amelyek legalább ilyen szépek, pedig egyetlen útikönyvben sem szerepelnek.
Mondjuk erről eszembe jut egy könyv, amit gyerekkoromba olyan sokat lapozgattam álmodozva (Varázslatos Föld Körüli Utazás), talán cetlikkel meg is jelöltem, hogy hová szeretnék leginkább elmenni. A Yosemite Nemzeti Park és a Viktória-vízesés köztük volt, azt tudom.
Valószínűleg akkor ragadott magával igazán az utazás és a világlátás gondolata, pedig még épp csak olvasni tanultam.
Azért jó érzés, hogy pár helyre már tényleg eljutottam. És jó érzés, hogy még vannak megvalósításra váró célok is.

Ja, és vigyázz, hogy a gyerekednek milyen könyvet veszel… 🙂

A nyújtás és az anyaság

Azért büszke lehetek magamra, hogy már több, mint egy hónapja futok, és még nem adtam fel. Általában minden hobbim és lelkesedésem viszonylag intenzíven lobban fel majd hamar hamvába hal. Gyakorolnom kell a kitartást, az elköteleződést. De szóval ebben a hónapban már futottam 50 kilométert, ma este épp ötöt.
Érted, én marha, itt ülök a nappaliban a szőnyegen, mindenki alszik, én meg várom, hogy nyúljon le a fenékizmom meg rendeződjön vissza az a fél pizza a gyomromba, amit marha okos módon épp futás előtt fogyasztottam el. Persze most sem sikerült 30 perc alá bevinnem a szokásos telepi 5km-es körömet, pedig múltkor már csak 7 mp-en múlott, de ma ez 17 lett, lásd a fent pizza. Persze 30:17 nem rossz, egy pár hete még 34 volt, előtte meg 38, és öt kilóméteren nyolc percet hozni az kemény meló.

Szóval ülök a szőnyegen, futás közben kicsit számot is adtam a jelenlegi életemről, ilyenkor ráérek. Az apropó, hogy a fiam maholnap egy éves lesz, egy éve vagyok anya, itthon vele. Nehéz lenne összefoglalni, hogy milyen is. Ha röviden kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy jó. Jobb, mint amire számítottam. Elég szabad vagyok, és csodás gyermekem van, aki lehetővé tesz számomra sok mindent.
Hosszan, hosszan nem tudnám összefoglalni. De vegyük pl. a mai napot. Elláttam a gyerekem fizikai szükségleteit. Elláttam a saját szükségleteimet. Részben a férjemét is. Foglalkoztam összesen három órát a négy vállalkozásommal (ezekről majd egyszer máskor), felporszívóztam a lakást, mostam egy adag tarka ruhát, beszélgettem egy jó adagot a férjemmel, elvittem Jónást egyéves strátuszra a gyerekorvoshoz, visszapostáztam a közüzemi szerződéseket, befizettem a számlákat, beszéltem a hugommal, elültettem két tő szegfűt, hancúroztam meg hintáztam Jónással, meg egy csomót játszottunk. Megbeszéltem holnapra egy dobogókői kirándulást a barátnőmmel, elintéztem a futárt. Este vendég jött, beszéltünk a  tőzsdéről meg Krisnáról, ettünk pizzát. Estimese után szoptatás közben magamnak olvastam angol könyvet, utána elmentem futni, most meg blogot írok.
Szóval kicsit hektikus ez az egész, de szép és színes, mint egy patchwork takaró.
És hogy mennyi szabadságot vett el tőlem az, hogy gyerekem van – amitől korábban féltem? Sokat. Teljesen jogos volt a félelmem. Hiányzik a sok utazás, a mászás, a túravezetés, a bicajozás, a lovaglás, az esti kimaradások. Néha kicsit, néha nagyon. Néha számolom a napokat, éveket, hogy majd mikor lehet újra. Szóval nem fenékig tejfel meg matyóhímzés az egész. Viszont találtam helyette sok mást. Elvett, és adott helyette, lehet, hogy többet is. Nem kell munkahelyre járnom (dolgozni attól még igen), kipróbálhatom magam új dolgokban, vállalkozásokban. Kihozta belőlem a kreativitást: mit és hogy lehet még, együtt, helyette. Tökélyre fejlődött mellette az időbeosztási és párhuzamoscselekvési képességem, és kitartóbb is lettem: lásd eset tízkor futok.
És tudod, miért? Mert másnak sem könnyebb.
Olvastam mostanában sok futós blogot is, anyukákat is, hát nem egyen késő este meg hajnalban járnak futni, gyerek vagy munka előtt vagy után. Yeah, everybody’s got a story that could break your heart. 

 

Maraton

Ezt a videót megnézve legszívesebben holnap elindulnék. Egyszer lefutom, az most már biztos. De nem idén. Idénre elterveztem (újra) a félmaratont, talán szeptermer 14-én a Budapest Félmaraton. Ha addig a térdem vagy egy újabb baba közbe nem szól. Akkor nyilván annak lesz prioritása.
Komolyan nem tudom, hogy miért futok (mert ezt bármikor lehet), mert nem állhatok futni, kivéve mondjuk az erdőben, de aszfalton futni kicseszés, és kb. az első kilométer után azt várom, hogy mikor lesz vége.
De aztán valahogy újra és újra azt veszem észre, hogy már megint a futócipőmet húzom. Mert utána annyira jó. Mert tele vagyok tőle energiával. Mert ilyenkor jónak érzem magam. Ahogy a zuhany alatt állok, a jobbik énem néz vissza rám, akire büszke vagyok, akinek elhiszek mindent, elhiszem, hogy minden más is sikerül, úgy, ahogy az aznapi táv is.

És ezek a futók, mennyi inspiráló ember. Nyugdíjas korban, kerekes székben, párban, családdal. Tök jó. Ilyenkor sokkal jobbnak látom az emberiséget, mint mondjuk egy politikai műsor után.

Választás 2014

Hát most baromi mérges vagyok. Reggel a férjem fél órával korábban kelt, hogy mielőtt kimegy a reptérre, még szavazhasson. Elhajtották, hogy nem szerepel a névjegyzékben. Spk ideje nem volt tiltakozni, a gép nem vár. Én kettőkor mentem el. Főleg azért, mert ha már ő nem tudott, legalább én. Felpakolom a gyereket meg minden, kivároma sort (a közel tíz kilós gyerekkel a karomon), és láss csodát, én sem szereplek a névjegyzékben. Vállvonogatás, flegmaság. Még csak meg sem erőltették magukat. Ez van, le vagy szarva. Pedig direkt egy hónapja megcsináltattam az új lakcímigazolványunkat, továbbá külön jeleztem, hogy az az új lakhelyem, itt szeretnék szavazni. Két levelet is kaptam, ami megerősíti, hogy igen, itt, ebben és ebben a szavazókörben leadhatom a voksomat. Ls erre vonogatják a vállukat, hogy bocs. Hány ember járhat így? Ráadásul semilyen normális fórumon nem tudok panaszt tenni. Telefonokat nem veszik fel, emilre nem válaszolnak.
Úgy érzem magam, mint akitől elvettek valami fontosat. Pedig nem vagyok túl aktív a politikában, szavazni is inkább hébe-hóba szoktam. De most végre eltökélem magam, teszek érte, hivatalba járok, levelezek, iktatok, felöltöztetem a gyereket, elautózok, sorban állok, és mindezt a semmiért. Nem csak a jogomat vették el, hanem az időmet is. Ami talán még fontosabb.

Ja, és itthon meg hallgatom ahogy nagy elánnal buzdítanak mindenkit, hogy menjen szavazni. Bruhaha.

Futás

Ma 12 km. Lehet, hogy el kellene újra gondolkoznom az esküvő előttre tervezett félmaratonon? A szintidőt átlagban megfutom.

Aranykor

Most olvastam Urgon Zsolna Erdélyi mennyegző című könyvét, és olyan hálás lettem tőle, hogy ma, ebben a korban élhetek.
Valahogy minden történelmi témájú film és könyv után az az érzésem, hogy aranykorban, aranyhelyen élek, még akkor is, ha a korrupció meg a politika meg a vállalkozói környezet meg az oktatáspolitika meg a nők helyzete meg babla, szóval hogy a mi életünk sétagalopp a tavaszi szélben. Hogy olyan problémáim vannak, hogy idén nem tudok tengerentúlra utazni, vagy hogy hogyan csíkozzam be az elképzelésem szerint a kék fürdőszobafalat. Jó, vannak ennél nagyobbak is, de legalább nem égetnek meg boszorkányságért (milyen könnyű volt minden láb alatt lévő nőre ráfogni), a férjem nem hullott el a csatában, nem születtem jobbágynak, sem úrinőnek, akitől elveszik a gyerekét. Soroljam még?
Ma bármi és bárki lehetek, helytől és származástól függetlenül. Tanulhatok, akár ingyen is, és leginkább rajtam múlik, hogy milyen életet élek, mit dolgozok, mennyi pénzt keresek, kihez megyek férjhez, hány gyerekem van, és azokat mikor adom bölcsibe / oviba. Ez nem azt jelenti, hogy minden az ölünkbe hullik, és a huszonegyedik század mindenkinek univerzális boldogságot hoz. Hanem a szabadságot. Hogy ma, európában, egy egészséges ember szinte bármi lehet, csak a kitartásán, az akaratán, a döntésein és választásain múlik. De az övén, és nem másén.
És nem árt ezt az emlékezetünkbe vésni, főleg így a választások előtti pocskondiázós időkben, mikor mindenki azon síránkozik, hogy milyen szar nekünk. Mert ez nem igaz. Kurvára jó dolgunk van.

Zenész

Beszarás, Jónás fújja a furulyát. És hozzá mozgatja a kis ujjait.
Nem hiába, zenész az anyja.

Babanapló – 11. hónap

Szia Kispuppa! Ha pár nappal ezelőtt ültem volna neki ennek az irománynak, akkor kicsit más hangulatban tettem volna ezt, de mostanra visszatért minden a rendes kerékvágásba. 
Szóval a múlt havi magasztos örömöm után, miszerint kisgyerek meg kisember lettél, egyszeriben átváltoztál egy kis indiánná, de inkább egy kis vadállattá. Kiabálva jöttél mentél a lakásban, minden ledobáltál, megtéptél, szétrágtál (új laptopkábelt kellett vennem, pedig marha drága!). Csak a “rosszaságon” járt az agyad, ha egy pillanatra elfordítottam a fejem, már tuti valami gazságot műveltél. Belemásztál a mosogatógépbe, beledobtad a kádba a papucsom, letépted a virágokat, ledobáltad a polcról a könyveket, kiborítottad a szerszámos kosarat. Már éppen azt fontolgattam, hogy csak megveszem azt a babakarámot, mert ez így nem lesz jó, de aztán visszaváltoztál a szokásos kisgyerekké, úgyhogy napolom a tervet. Mert a kíváncsiság jó, és tudom, hogy te nem rossz vagy, hanem kíváncsi és ügyes, az már az én bajom, hogy az eredmény számomra némelykor kellemetlen.

Úgyhogy most magyarázok, tanítgatlak. Igyekszem meghagyni az élettered és a felfedezés lehetőségét, de meg kell tanítsalak néhány szabályra illetve némi óvatosságra. Magamat is. Mert pl. most már ha nem csukjuk be az emeleti ajtón a rácsot, akkor sitty-sutty felmászol. Szoktam engedni, ha ott vagyok: eddig csak a fordulóig merészkedtél, de pár napja már a tetejéig mész, és ügyesen vissza is csúszol. Megtanultad, hogy a többi lépcsőn is (terasz, garázs) lábbal hátrafelé tudsz biztonságosan lemenni, és nagyon büszke vagyok rád, meg örülök, hogy így nagyobb szabadságot tudok neked hagyni (pl. az udvaron). Igaz, egyszer elestél a polc mellett, és beütötted a szád, és én csak azt láttam, hogy folyik a vér, és jól megijedtem, mert nagyon sírtál, de aztán estére már nyoma sem volt.

Most, hogy ilyen szép meleg lett, szinte egész nap kint vagyunk a kertben. Imádod a hintát, mondod is neki, hogy hinnn. Meg négykézláb mászkálni, kopik is a gatyáid térde, azt hiszem, ebből foltozás lesz, mint gyerekkoromban. Vagy megtanulsz járni. Szóval jól elvagy kint, csak a madárberkenye bogyóit ne akarnád mindig megenni. Hétvégén elővettem a sufniból a volt tulaj által itthagyott játékokat is, úgyhogy már van kis csúszdád, asztalod és padod, valamint házad is. Gazdag gyerek lettél, nincs mese, a te házadon még jelzálog sincs. Szóval kis koszos és napszagú gyerek vagy mostanság, de boldog is.

Aztán mostanában már néha állás közben elengeded azt, amibe épp kapaszkodsz, de ebből még többnyire seggreülés lesz. Kézenfogva sétálgatsz, de inkább hagyni szoktalak, hogy közlekedj, ahogy tudsz: bútorokba kapaszkodva vagy négykézláb.
A legnagyobb változás a kommunikációdban van. Például ha éhes vagy, vagy meglátsz bármilyen ételt, akkor panaszosan követeled, hogy hammmammmammma. Végre ki tudsz fejezni konkrétan valamit, amit szeretnél, nem csak az univerzális bömböléssel. A kacsának azt mondod, hogy hápppp, a cicának, hogy íííííí (magas hangon), ha megkérdezem, hogy menjünk-e aludni, rázod a fejed, hogy em. Tudsz magadtól integetni, tapsolni, süti-süti pogácsázni, meg madarat reptetni. Néha csipp-csipp-csókázni. Elbújsz a kendő mögé, hogy kukucsosat játsszunk, és nagy kacagva rántod le magadról. Adsz puszit is, bár ez inkább abból áll, hogy jó szaftosan képennyalsz. Apát ritkábban, mert ő gyakran szúr. Ülsz a kiskádadban, hápgsz a gumikacsának, tapsolsz nekem, és csillogó szemekkel nevetsz – és én olyan büszke vagyok rád, meg boldog, hogy te vagy a gyerekem, a gyerekünk.
Az emberekkel továbbra is kedves vagy, többnyire. Nem akarsz tőlük semmit, és lehetőleg maradjanak is ott, ahol vannak, de szívesen mosolyogsz rájuk vagy integetsz a boltból kijövet.
Ha már hammamammam, akkor az evésről is ejtek szót: bébikaját már csak elvétve kapsz. Azt ebédeled, amit én, maximum egy kicsit összetöröm, vagy nem minden részét adom oda. Bableves, rakott karalábé, medvehagymakrémleves – minden jöhet, kivéve a kelbimbót.

Mostanában újra sokat kirándulunk, bár már nem olyan egyszerű veled, mert nem szeretsz sokáig a hordozóban ülni. Elkezdünk geoládászni, hát az nagyon tetszett neked, kincsesláda az erdő közepén, nem is akartad otthagyni! Játszóházban is voltunk többször, inkább a szükség visz: ha a városban vagyunk, kell egy kis idő és hely, ahol szabadon kimozoghatod magad az autósülés meg a hordozó / babakocsi után. Úszásra is járunk, bár mostanában az óra felén besokallsz, és akkor inkább átmegyünk a melegvízbe. De ügyes vagy, már sokat merülünk, most épp a fejesugrást gyakoroljuk, ülésből persze.
Egyébként egy borzasztó temberamentumos gyerek vagy: ugyanolyan lelkesedéssel sírsz, mint nevetsz. Szerencsére ez utóbbit többször teszed. Huncut is vagy, meg hízelkedő. Keresed a rosszat, pedig tudod, hogy  mit nem szabad; napközben a sok dolgod közepette (kidobálni a kaktusz kavicsokat, megpüfölni a tévé üvegét, megrágni a cipőfűzőt, felszedni a morzsát, megharapni a plüsskutyát, átbújni ötször a dohányzóasztal alatt, kinézni az összes ablakon) mindig odajössz hozzám, odamosolyogsz, felkéredzkedsz a karomba, odadugod a kis arcod, adsz egy nyálas puszit, és már mész is tovább, nincs maradásod. Kivéve, ha fáradt vagy, vagy éhes, akkor aztán az ég irgalmazzon mindenkinek.
Még írhatnék sok mindent, toldozgathatnám ide naphosszat a történeteket, de inkább megyek, levágom apád haját – a tiédet már tegnap megigazítottam. Ebben a családban csak én járok fodrászhoz. Ha járok.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum