Futás és anyaság

Ez egy olyan dolog, amit most végre végigcsinálok. Legalábbis nagyon úgy néz ki. Kitaláltam, kitűztem, és dolgozok érte. Rohadt sokat dolgozok érte. Sokszor éjjelente rovom az utcákat, hogy utolérjem magam az edzéstervben – heti három edzés marha sok. Szinte mindegyik helyett lenne kifogásom. Nem aludtam éjjel, sokat vacsoráztam, meleg van, hideg van, esik az eső, hétvégi program van, fáj a lábam, szűnni nem karó csonthártyagyulladásom van… De az az igazság, hogy egyre jobb vagyok. Ma futottam egy résztávos 7 km-t, ebéd előtt, mert hazajött a férjem. Mármint nem azért, mert ő hazajött, hanem mert így le tudtam lépni, Jónás úgyis aludt. De nem is ez a lényeg, hanem hogy az átlagidőm 5:44 / km lett, ami iszonyú jó, mármint csak nekem, hozzám képest, aki (most visszanéztem) tavasszal örült, hogy nyolc alá be tud gyömöszölni mindent.

De még csak nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy anyaként, nekem, miért jó futni. Például azért, mert végre valamiben le tudom mérni, ki tudom mutatni, hogy jól csinálom, jó vagyok. Mert amúgy mit csinálok? Gyereket nevelek nagyjából nulla-huszonnégyben. Persze sok mást is csinálok mellette, de akkor is, ez a fő tevékenységem. Míg dolgozni jártm, addig rengeteg emberrel voltam kapcsolatban, sok visszajelzést kaptam nap mint nap. Jól sikerült-e egy munka, elégedettek a megrendelők, szép a szoknyám, köszi a kávét, miegymás. Az itthonlevésben számomra az az egyik legnehezebb dolog, hogy magamra vagyok utalva. Nem kapok nap mint nap visszajelzést arról, hogy jól csinálom-e, jó vagyok-e, és ha nem érzem így, akkor sem tudok egy kis szükség-dícséretet bezsebelni. A saját belátásomra, önbecsülésemre és önképemre van bízva az, hogy ki vagyok. Magamra hagyattam önmagammal. (Fodor Ákos – Magadra ítéllek).
Oké, nem ilyen durva a kép, de ha sarkítani akarunk, akkor igen. Szóval sokszor elbizonytalonodom, hogy jól csinálom-e a dolgaimat. Legalább elég jól-e. Ha szépen átalussza a gyerek az éjszakát, meg jól eszik meg szépen fejlődik, akkor nyugtathatom magam azzal, hogy igen. De ha mondjuk elkezd boldog-boldogtalant karmolászni (mint ahogy mostanában teszi), akkor már rögtön ott a kétely, hogy ez normális-e, miattam van-e, mit tehetnék ellene, hogy kell kezelnem. Gyakorlatilag az egész anyaságot végigkíséri egy hol erősebb, hogy gyengébb bizonytalanság, hogy jól csinálom-e.
És ezért jó nekem a futás. Mert kimegyek, lemérem, és tudom, hogy jó vagyok. Jobb vagyok, mint múlt héten, vagy mint a múlt hónapban, és látszik, hogy közeledek a célom felé, és szinte biztos, hogy sikerülni fog. Míg az, hogy jó anya voltam-e, lehet, hogy csak húsz-harminc év múlva derül ki, ha.

Aztán meg azért is jó futni, mert ott csak én vagyok. Volt az a Mel Gobson-os film, amikor hallotta a nők gondolatait. Abban pedig szó volt  egy Nike kampányról, hogy a nő egyedül akar lenni, és kimegy, és ott csak ő van meg az aszfalt, és önmaga lehet. Régen olyan abszurd hülyeségnek gondoltam ezt, mi az istenért lenne jó, hogy csak ő meg az aszfalt, érted, ne már. Aztán mostanában olyan sokszor eszembe jut. Szeretek anya lenni, szeretek feleség lenni, de néha annyira elég, olyan fárasztó estére az egész. Csinálni, hozni, vinni, meghallgatni, szólni, kérni, cserélni. Ilyenkor olyan jó kimenni, bele az éjszakába, és csak én vagyok (meg az aszfalt), és nem vagyok se anya se feleség, hanem csak én. Nem kell senkit meghallgatni, senkire figyelni, semmit csinálni – csak futni.

Elindulni egyébként szinte sohasem jó. Általában átverem magam: csak azt tűzöm ki célul magam elé, hogy felveszem a futócuccot. Aztán, ha már rajtam van, akkor nincs mit tenni, ki kell menni futni. De utólag nagyon jó. Van is ez a kutatás, a futók öröméről. Mikor hazaérek – függetlenül attól, hogy jó vagy szar időt futottam – úgy érzem, hogy ma is tettem valamit. Hogy végülis milyen jól telt ez a nap, milyen szép az élet, trallala. Ha nappal megyek futni (általában a hoszúkat), akkor egész nap érzem az energiát. Ha az erőt nem is, de a töltetet igen. Kisimulnak a homlokráncaim, türelmesebb, vidámabb vagyok.

Hát ilyenekért jó futni, így hogy anya vagyok. Magáért a futásért ritkán jó, bár van abban is valami perverz élvezet, mikor annyira kihajtom magam, hogy a könyökömön is csöpög a víz.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum