Terep fél

Nem tudom, nem nagyon akar összejönni nekem a versenyekre a nyugodt, kipihent futás. Múltkor ugye a Wizzair előtti éjszakát a kórházban töltöttem Jónással, javarészt ébren. Most meg bekaptam valami nyavalyát, folyik taknyom-nyálam, az éjjel félig ülve tudtam csak aludni, és nagyon nem nézett ki jól a szénám. Aztán döntéskételenség miatt átruháztam a felelősséget a lázmérőre: azt mondtam, ha 37 föltt lesz egy jottányival is, nem megyek. Nem volt fölötte, úgyhogy mentem. Mondtam azért a férjemnek, hogy tartsa kéznél a telefont, mert lehet, hogy valamelyik falu közelében kiszállok.
Aztán nem szálltam ki, végigtoltam az egészet. Baromira kepesztettem, de így is olyan lassú voltam, mint a csiga. Soha nem futottam még ilyen rossz átlagidőt terepen, még akkor sem, amikor tavasszal elkezdtem újra futni. Szóval gyalázat volt, de azt mondtam, most az a cél, hogy végigcsináljam, a többi nem számít. Max még annyi, hogy legyen 3 órán belül, azért mégiscsak… 22,16 km, 600 méter szint fel/le.

Maga a verseny szuper volt, össze sem lehet hasonlítani a fővárosi tömegrendezvényekkel. Összesen ha száz induló volt két távon. Ismerős rendezők, családias hangulat, és gyönyörű októberi természet. A mezőny az első frissítőpont után már eléggé szétszakadt, így olykor teljesen egyedül futottam, max a száz méterre előttem futó lány tűnt fel egy-egy hosszú egyenesben. Időközben köd lett és szitálni kezdett az eső, én meg a tízenpár fokban trikóban, izzadva toltam fel az aznapi harmadik hegyre, reménykedve, hogy egyszer majd vége lesz. Ez így sokkal tisztább és nehezebb teljesítmény, így teljesen egyedül. Nem szurkolnak, nem húznak a többiek, nincs zenekar az út mentén. Viszont ezrszer szebb.
Aztán egyszercsak jött a várva várt célegyenes, a néhány szurkoló felnőtt és lelkes gyerek kereplővel és kiabálva buzdított mindenkit az utolsó pár méteren. A jutalom nem divatos de személytelen érem volt, hanem névre szóló emléklap.
A saját edzéseimben is jobban szeretem az erdőt-mezőt, de most már azt is tudom, hogy a versenyeken is sokkal jobb. Persze nehezebb is – nem csak a terepviszonyok miatt, hanem mert itt eleve sokkal erősebb a mezőny. Az aszfaltos versenyeken az én teljesítményem jó erős középmezőny. Terepen inkább a vége. Egyszer azért kipróbálom, hogy egészségesen, kipihenten mit tudok ezen a pályán nyújtani.

Külön köszönettel tartozom a férjemnek (nem olvassa, nem azért mondom), aki támogatott az egész éves edzések folyamán, és aki a versenyeken is mellettem állt. Most pl. vigyázott Jónásra, együtt ki is jöttek szurkolni az első pontra a szar idő ellenére is. És itthon virággal várt.

Erre az évre befejeztem a nagy futásokat, most jön egy kis pihnenés, aztán a tél alapozó edzéssel telik majd. Ha telik. Ha egy újabb baba közbe nem szól.

Reklámok

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum