Karácsony & síelés & szilveszter

Szenteste éjjelét a lázasan hánykolódó gyermekem nyugtatásával töltöttem, a 25-e reggelt pedig a közeli ügyeleten kezdtük.
Ez előtt és után minden viszonylag jól alakult: 24-én még jól volt, 26-án már. Imádta a karácsonyfákat és az ajándékokat – már megint többet kapott, mint kellett volna – de a gyerekeknek mindenki szívesen ajándékoz. Anyutól horgolt macis sapkát, tőlünk ikeás kiskonyhát, testvéreimtől akkus csavarhúzót, mesekönyvet, bábot, férjem szüleitől vonatos duplot – végülis csupa jó ajándék, mindegyiket szereti. Otthon vidám és hangos volt a karácsony, anyósoméknál nyugodt – végre jól kialudtam magam.
Aztán 27-én lementünk síelni, Jónásra a nagyszülők vigyáztak. Kicsit aggódtam az elején, mert eddig még nem aludt ott sehol, de hamar megnyugtattak, hogy nagyon boldog velük, ne aggódjak. Igazából szerelmes a nagyapjába, reggelente ez az első szava, hogy pappa, és ilyenkor ő a világ közepe. Mikor két és fél nap után hazaértünk, széles vigyorral fogadott, de mondta, hogy ő most eszik, mert a mami csinált neki sonkás katonákat, és leszünk szíves nem megzavarni őt az étkezésben. Utána is épp olyan volt, mint egyébként: se nem túl elutasító, se nem túl ragaszkodó. Bár este a kiságyában sokáig álldigált és vigyorgott ránk nagy örömében. Ja, és korábban még odamászott az ágyban az apjához, odabújt, aztán visszamászott értem, berángatott az ágyba, hogy fogjam meg az apja kezét, és hárman öleljük meg egymást. Úgy látszik, érti a lényeget.

A síelés is kicsit furára sikeredett: a férjem az első fél nap után lebetegedett, és a következő időszakot ágyban töltötte, én síeltem a kollégáival. A pályán iszonyú hideg volt meg havazás meg köd, plusz bucka-sí, úgyhogy inkább feladat- mint élvezet számba ment. De én örültem így is, hogy két év után újra, megint: ilyenkor az ember nem válogat.
Ja, a második nap reggelt a gyógyszertári ügyelet vadászásával és felkeresésével töltöttem, a frissen esett hóban szánkázva, majd a patika előtt felmondta az ablaktörlő a szolgálatot, úgyhogy autót is szereltem. Utolsó napra pedig rengeteg kalandban volt részünk: először eltévedtünk, aztán autót ásunk a hóból, aztán síbuszoztunk, aztán kiderült, hogy nem járnak a liftek, mert az egész hegyen nincs áram. Aztán hosszú tolakodós sorban állás után közölték, hogy a jegyeinket nem tudják visszaváltani, mert több napra szólnak. Aztán vissza síbuszoztunk, a férjem otthonról nézett nekünk másik síterepet, ahol kiderült, hogy nincs elég pénz nálunk. De szerencsére nem volt megnyitva az összes pálya, így olcsóbb volt a napijegy, és össze tudtuk kaparni rá a pénzt. Aztán mikor végre egy óra magasságában felülhettünk az első felvonóra, akkor az néhány perc után megállt, mi meg ott lógtunk egy csomó ideig a semmi közepén, és akkor már csak röhögni tudtunk, de nagyon. Aztán végül síeltünk is, a pálya itt sokkal jobb volt, úgyhogy igazi száguldozás meg örömsízés lett belőle. Idő közben kisütött a nap is, és volt egy olyan szakasz, ahol mindent eleresztve lehetett repülni a naplementébe, és abba komolyan beleborsózott a hátam, annyira jó volt. Ilyenekért éri meg.

Ma meg végre itthon vagyunk, és délelőtt kimentünk a lakóparkiakkal kirándulni, felmentünk a közeli vadászleshez pezsgővel koccintani. Kékesfehéren szikrázó hó meg napsütés, rohangáló gyerekek és kutyák, pohárcsilingelés a les aljában, itthon pedig Zorbára táncolás – csodálatos zárása az idei évnek.
Boldog Új Évet mindenkinek!

Reklámok

Karácsonyi ajándék

Én már ma délelőtt megkaptam a karácsonyi ajándékom egy laborlelet formájában. Bár orvos még nem látta (csak január 20-ra van időpontom), de másfél órás guglizás után úgy vélem, hogy nincs semmi bajom, legalábbis biztos nem komoly.
Úgy kezdődött, hogy két hete a nőgyógyászom apró cisztákat látott mindkét petefészkemben, és PCO szindróma gyanú miatt elküldött hormonvizsgálatra és vércukorterhetésre. Persze a valóságban az úgy volt, hogy mikor elkezdte mutogatni az ultrahang képen, hogy látom-e ott azokat a kis fekete pöttyöket, akkor én ott helyben halálra rémültem, mert azt hittem, hogy a következő mondatában már valamilyen rák fog szerepelni. Aztán előjött ezzel a PCO szindróma dologgal, és attól sem lettem sokkal nyugodtabb, mert sokat ugyan nem tudtam róla, de annyit igen, hogy az egy kicsit sem jó. Úgyhogy ahogy hazaértem, rávetettem magam (ismét csak) a guglira, és valahogy nem vidított fel a nehéz teherbeesés meg az életfogytig tartó diéta plusz gyógyszer gondolata, egyedül a kötelező testmozgás nem volt olyan ijesztő. De basszus betegnek, úgy rendesen és tartósan betegnek lenni nem jó. Nekem az már valahogy az öregség kezdete. Itt egy kis PCOS, ott egy kis isiász, tudod.
Az mondjuk fura, hogy a legtöbb említett tünet egyáltalán nem jellemző rám. Viszont novemberben volt egy olyan időszak, amikor szinte egyáltalán nem futottam, viszont esténként táblaszám faltam a csokoládét, gondolom ez sem segített. Ja, mert hogy ezt a betegség nem tisztán nőgyógyászati nyavalya, hanem egy hormonváltozást okozó szénhidrogén-anyagcsere zavar. Állítólag nem gyógyítható, általános kezelési módja a szigorú diéta (inzulinrezisztencia miatt), testmozgás, gyógyszeres kezelés.
A második témaköröm aztán rögtön a betegséget kiváltó lelki okok voltak. A hagyományos orvoslás is elsők között említi a stresszt. Hát igen. Vannak csodálatos virágosréthez hasonlító napjaim, de van sok olyan is, ami folyamatos belső feszültséggel jár. Tudom, egy gyesen lévő anyuka élete kívülről nem tűnik túl stresszesnek, de én általánosan nézve bármelyik munkahelyemen kisimultabb voltam, mint most. Nem, nem vagyok ideges, sőt még stresszesnek sem mondanám magam, de van egy gyakran jelentkező belső feszültség olyan okokból, hogy pl. nem tudom megcsinálni / végigcsinálni azt, amit akarok. Vagy azért, mert a gyerek nem hagyja, vagy azért, mert vele vagyok, és így nincs másra időm. Lehet, hogy hülyén hangzik, de mire végigtakarítom a lakást (ca. 2,5 nap) én totál kiborulok. Kisfiam, ne állj a felmosóvízbe, ne sarazz a frissen locsolt növényekkel, tedd le azt a domestost. És eljátszunk közben, meg ő is kap rongyot és takarít, meg cuki is, de az, hogy folyamatosan figyelni kell, hogy mikor van olyan perc, hogy kikefélhetem a vécét, meg hová tegyem a tisztítószert, hogy ne érje el, meg ne is tűnjön el a lakás valamelyik pontján – szóval mire mindezt összekoordinálom, és a lakás is tiszta – addigra totál végem. És ez még csak egy kis takarítás.
De most nem is erről akarok beszélni, hanem hogy eddig is tudatában voltam ennek a dolognak, de most ennek a betegségnek a lehetősége sürgetővé tette a megoldás találást (takarítónő 🙂 ). Úgyhogy az utóbbi hetek pl. úgy teltek, hogy amikor éreztem, hogy kezdek feszült lenni, akkor megkérdeztem magamtól: mi a baj? mit lehet ellene tenni? Fontos most ez? És basszus egész jól működik. Végigcsináltam a karácsonyi takarítást, zserbósütést, 12 fős vendégséget és lakásdíszítést minden idegesség nélkül. Nem lett minden tökéletes, viszont végig nyugodt és békés voltam (kivéve egyszer, mikor Jónás feltépkedte a frissen csomagolt ajándékokat).
Aztán megrendeltem még Dalkhe-től a a Női egész-ség c. könyvet, ő ír mindig a dolgok lelki háttereiről. Nem gondolom, hogy mindenben és feltétlen igaza van, a stílusa meg egyáltalán nem tetszik, de gondolatébresztésnek jó. Még nem olvastam, úgyhogy erről a könyvről még nincs véleményem, ezt csak az Agresszió mint esély c. könyve alapján mondom.

Na, aztán mire így jól kielemeztem a dolgokat, eldöntöttem, hogy én nem leszek beteg, és bármit is találnak, valahogy meg fogom gyógyítani magam. A cukorbevitelre úgyis ügyelek mostanában, a decemberem újra sportos volt (heti két futás még szar időben is), a lelki dolgokat meg csak kifundáljuk, még épülésemre is lesz.

Aztán dobogó szívvel nyitottam ki a lelelteket tartalmazó emailt, és hosszú bogarászások után arra jutottam, hogy szerintem én nem vagyok beteg, minden értékem jó. Még Homa indexet is számítottam, 2,04 lett (a helyben mért cukorszint alapján csak 1,92), lehetne alacsonyabb is, de biztos, hogy semmi nagyon komoly. Hormonok is jók, pajzsmirigy is ok – így egy órás google továbbképzés alapján. Aztán majd az orvos megmondja. Mindenesetre nagyon nagy kő esett le a szívemről, és boldogan megyek a karácsonyi bejglik elébe (nem is szeretem a bejglit). Persze még semmi sem biztos, és azok a ciszták is ott voltak – persze azok is könnyedén tudnak tűnni a szakirodalom szerint. Azért a könyvet elolvasom, és tovább gyakorlom a stresszmentes életet. És kevés cukrot eszem, és sokat futok jövőre is. Megígérem, hogy jókislány leszek, értettem a célzást.

Babanapló – bő másfél év (19,5 hó)

Szia Kisbékám! Harmadszor kezdem újra ezt a levelet, az előző kettő eltűnt valahol az éterben. Mire két éves leszel, talán be is fejezem 🙂
Az az igazság, Kispuppám, hogy cukor vagy, nagyon imádlak. Persze olykor az agyamra mész, és sikítani volna kedvem, de ez természetes, az anyák már csak ilyenek (legalábbis én). A egyetlen dolog, ami nem nem változik, hogy ilyenkor is szeretlek. Tudod, múltkor voltunk a játszócsoportban, ahol néha kis előadásokat tart egy védőnő/óvónő/tanácsadó, és épp a büntetés – jutalmazás volt a téma. És ő azt állította, hogy az egyetlen elfogadható büntetési módszer a szeretetmegvonás. Mert az motiválni fog, hogy azt tedd, amit mondok, mert különben félsz, hogy nem szeretlek. Hát én erre azt mondom, hogy ez egy emeletes baromság és szerintem végzetes hiba. Szerintem a legeslegfontosabb épp az, hogy tudd, hogy mindig és minden körülmények között szeretlek. Akkor is, ha épp nem számomra ideálisan viselkedsz (mondjuk visítozva veted magad a földre  bolt közepén), akkor is, ha épp valami nem úgy van, ahogy te akarod (például haza kell jönni a játszótérről), sőt még akkor is, ha rádkiabálok (mert valami veszélyeset csinálsz). Érted? Mindig szeretlek, és nem fogom még csak tettetni sem, hogy nem. Akkor is szeretni foglak, ha osztályelső leszel, és akkor is, ha sorban hozod haza az intőket. Akkor is, ha hosszú lila hajad lesz, ha idióta zenéket hallgatsz, ha hülye csajokat szedsz fel, és a többi. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent szó nélkül fogok tűrni és velem mindent meg lehet csinálni. Mert az életünk egy közös projekt mostantól még jó sokáig. Szóval nem, nem fogom nevelési céllal megvonni tőled a szeretetemet. És betörni sem, ahogy az úszásoktató javasolta. Elkezdted nem szeretni a merüléseket, én pedig nem erőltettem, hisz ez az egész a mókáról és a játékosságról szól. Erre ő azzal jött elő, hogy csak hisztizel, és azért sírsz ilyenkor, és hogy itt az ideje, hogy betörjelek. Azóta nem járunk úszásra. A vizet továbbra is szereted. Szóval nagy az isten állatkertje, de igyekszem úgy evickélni, hogy jó emberekkel legyünk körülvéve.

Egyébként meg ami a klasszikus babanaplós dolgokat illeti: hát nem is tudom. Kezdesz beszélni, első teljes mondatod, hogy cica deje. Egyébként előszeretettel használod a szavak első két betűjét. Me: meleg, menni. Pá: párna. Te: tej. Bo: bor (első szavaid egyike volt, én kérek elnézést). És így tovább, egyre több. Aztán amit nem tudsz rendesen vagy hiányosan kiejteni, azokat különféle hangutánzásokkal és saját gyártású hangsorokkal (emmemmemmemme: nem világít) illeted. Van hét féle berregés, négy féle bippegés, nyolc féle susogás, stb. Ezek segítségével elég jól tudsz mesélni. Például elmondod, hogy levágtam a hajadat a hajnyíróval, meg Apáét is, és aztán megmostuk majd megszárítottuk. Hogy a mama hosszan csengetett, és te megijedtél. Hogy megnézted a fényeket a fenyőn, és az megszúrt.
Aztán nagyon szeretsz még énekelni is, és irtó viccesen táncolsz (zene: lalalalala – úgy, hogy a nyelved vízszintesen mozog a szádban).
Nagyon jó megfigyelő vagy, főleg ami a hétköznapi eseményeket és rutint illeti. Ha teregetek, adogatod a ruhát. Kávét főzöl a régi kiszanált kotyogóssal, és a kávétertó filtert ugyanúgy a kuka széléhez kopogtatod, mint én szoktam. Este egyedül megmosod mindened, még a lábujjadat is (persze én végzek egy kis utómunkát). Porszívózol, ablakot pucolsz, főzöl, virágot locsolsz, telefonálsz, fényképezel, ajtókat nyitsz és csuksz, szemetet a kukába viszel, hajat szárítasz. Orrot fújsz és porszívózol, fa zöldséget szeletelsz, körmöt vágsz, hajat nyírsz, autót mosol, fogat mosol, sorolhatnám még. Persze ezeket főleg csak imitálod, viszont van, amit rendesen elvégzel: visszapakolod a dobozba a legót, és reggel önállóan berakod a koszos ruháidat a szennyesbe – leendő feleséged egyszer még hálás lesz nekem. Viccen kívül: szerintem ilyenkor nem szabad a gyerekeknek megtiltani a munkát, amikor még érdekli.
Mondjuk épp a nagy munkavégzési és felfedezési kedved az, ami miatt olykor összeakad a bajuszunk. Mikor emiatt megállás nélkül valami olyat csinálsz, amit nem kéne. Mondjuk mosol, és elnyomkodod a mosógépet. Vagy kimosod benne a fogkefédet. Vagy felmászol a létrára. A nagy igyekezet most a héten egy kisebb balesetbe is torkollott: rájöttél, hogy a műanyag kisszékedet ide-oda tolva egy csomó tiltott dolgot elérsz. Így adódott, hogy egy alkalmatlan pillanatban főzéshez támadt kedved az igazi tűzhelyen. Én épp bevittem a szobába egy tányért, te meg odahúztad a széket, felpattantál a karfájára (!) és szépen megégetted az ujjadat. A kisszék azóta már nincs közöttünk.

Egyébként jókedvű kölök vagy még mindig, fogékony a mókára. Mondjuk nekem sem kell érte a szomszédba menni, úgyhogy folyton bolondozunk valamit. A legújabb kedvenced, ha fogócskázunk, és olykor  terpeszben átugrok a fejed fölött. Vagy négykézláb morogva kergetlek. Szép látvány lehetünk. De ilyenkor gurgulázva kacagsz, és ez mindent megér.
Továbbra is elég szociális vagy, és már szinte egyáltalán nem verekszel (juhéé). Simogatod az utcán a kislányokat, dumálsz a bácsikkal, és szórod a puszikat, igazi cuppanósakat. Néha már az együtt játék is megy a gyerekekkel, de főleg a nagyobbakkal. A nagyobb fiúkat istenítve nézed, és próbálod utánozni őket. Az egyetlen ember, akit nagyon nem állhattál, az a Mikulás volt. Mikor először összefutottál vele valahol még csak legörbült a szád, de másodjára, mikor az “igazi” az ölébe akart venni, akkor olyan sírásba kezdtél, hogy ki kellett menekítselek.

Egyedül eszel már mindent (a levesben sem engedsz segítséget), de azért ez még elég nagy disznóóllal jár. A nagy ikeás ujjas partedli van ilynkor előtted, az hajlítom be a tányér alá is, így mérsékelhető a káosz. Egyedül iszol, műanyag pohárból, vizet. És már a nem öntöd ki a földre a maradékot. Már a válogatósságod is szűnni látszik, újra eszel zöldséget, húst és hüvelyeseket is. Este és reggel jár még a tej, ezt remegve várod. Jól alszol, csak olykor-olykor kelsz fel éjjel, főleg fogzás miatt, de ilyenkor is visszaalszol egy kis hátsimogatásra. Este pedig egy kis susmusolás után beteszlek az ágyadba, kapsz egy-két plüssjátékot (most a bagoly és a baba a sláger), elbúcsúzunk, te is integetsz és puszit dobsz, én pedig kimegyek. Van, hogy rögtön elalszol, van, hogy fél órát játszol meg énekelgetsz még. Van, hogy ez a jó szokásod elvész, például hosszabb, nagyszülőknél tett látogatások alkalmával, de aztán egy – két hét alatt visszaszoktatlak (ugyanígy lefektetlek, de ha sírsz nem megyek ki, de nem is akarlak elaltatni: csak hagyom, hogy játszogass egyedül az ágyban. Aztán nap nap után egyre hátrálok az ajtó felé, végül kívül kerülök a nyitott ajtón, aztán egy nap már be is csukhatom. Amikor már integetsz vagy puszit dobsz, akkor már tudom, hogy mehetek: ez a jel, hogy elérkezett a nap).

Méreteket nem tudok, de kb a 86-os ruhák jók, és felöltözve 12 kiló fölött vagy – tudom, mert minden egyes fürdőszobalátogatáskor megméred magad. A hajad egészen bebarnult a nyári szőkéből, és mióta kinőtt a nyakad, egészen kisfiús vagy. Van pocakod is, de nem vagy kövér, inkább izmos. Nem is csoda a rengeteg mászkálástól meg mászástól.
Mostanában voltunk többször fürdőben, hát alig lehet kivenni a vízből, akár hideg, akár meleg. Egyészen más élmény, mint tavaly ilyenkor. Itthon is szívesen pancsolsz, bő fél órát simán elvagy a kádban. (Most is épp fürdesz, míg ezt írom a vécé tetején ülve.) Szeretsz még legózni, már egyész ügyesen rakod össze a darabokat. És főzni, főleg ha kapsz némi száraztésztát is az edényeidbe. Már ca. egy kilómétert tudsz egyben gyalogolni, bár az irányokkal még baj van: mindig csak itthonról elfele, vagy pont nem arra, amerre én menni akarok. Tegnap este is kimentünk sétálni, hogy megnézzük a karácsonyi fényeket a házak udvarán. Jó messzire elmentünk már, de még mindig nem akartál visszafordulni az istennek sem, én meg már előre latolgattam, hogy mennyit foglak így cipelni. Aztán mikor némi játékkal próbáltalak hátra arcra bírni, akkor lefeküdtél az aszfaltra, és ott kacagtál meg nézted a lámpákat, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Hát így éldegélünk. Vannak rossz napok, amikor már reggel azt számolgatom, hogy mikor lesz már végre este (hat fogad nő egyszerre, nem csodálkozom), és vannak szépek és könnyűek, amikor minden perc móka és kacagás. De ne feledd, bármilyen nap is van, én mindig szeretlek.

Lifelong learning

Most, hogy lassan a végéhez közeledik a fotós tanfolyam (ahol tényleg megtanultam olyan fényképet készíteni, legalábbis ami a fényeket illeti), valahogy várható volt, hogy beesik valami más, amit tanulni kell, lehet. Januártól két hónapig haladó biokertész tanfolyamra fogok járni.
A múltkor a játszócsoportban össze is vitatkoztam az anyukákkal a gyeses elbutulás témában, mert szerintük normális és szükségszerű ez a folyamat, szerintem meg nem. Szerintem jó, ha kicsit karban tartjuk az agyunkat, a tanulási képességünket, és nem mellesleg legalább heti néhány órában foglalkozunk valami olyannal, ami egyáltalán nem a gyerekről vagy az anyaságról szól.

Hang

Tegnap eldöntöttem, hogy én akarok egy hang hangszert, vagy handpant. Lehetőleg most azonnal. Aztán kiderült, hogy a kis wok-szerű dobozka ára három- és ötszázezer forint körül mozog, és ha ez még nem lenne elég, átlag egy évet kell rá várni. Mármint egy igazira. Ez mondjuk kissé lelomboz, hogy finoman fogalmazzak.
Pedig már olyan jól elterveztem, hogy ez lesz az ütős hangszerem. Játszok fúvóson, húroson és billentyűsön, már csak az ütős hiányzott (a híres mondás szerint ha tudsz játszani egy-egy ilyen hangszeren, akkor már mindegyiken tudsz – ami persze nem igaz, de sokkal könnyebb), de a dob sosem vonzott. Ezen viszont úgy, de úgy tudnék! Egyszer pedig még lesz nekem ilyenem, csak vélhetőleg nem most.

Érted történnek mindenek

Azt mondtam már, hogy úgy egy hónapja új úticélt találtam ki magamnak / magunknak? Azori szigatek. Egyszer már volt a listámond, de megfeledkeztem róla. Aztán mostanság nézegettem a fapados repjegyeket Tenerifére meg Madeirára, mondván, hogy még Jónás második szülinapja előtt el kéne menni valahova (gondoltam, kicsiknek olcsóbb a repjegy, de fapados esetében nem feltétlenül igaz). És akkor akadtam bele az Azoriba, és jobban megtetszett, mint az előzőek.  A TAP honlapjáról kiderült, hogy egész emészthető árban lehet repjegyet venni, ráadásul nem szivatnak a kézipoggyász méretek meg helyfoglalások miatti plusz díjakkal. Itt jegyezném meg, hogy ha nem tudsz csomag nélkül utazni (márpedig gyerekkel nem tudsz), akkor már nem is biztos, hogy megéri a fapad, mert a hagyományos légitársaságoknál is szinte ugyanazt az árat kapod (bizonyos városok tekintetében).
Szóval mondtam is a férjemnek, hogy kezdem gyűjtögetni a repjegyre valót, és örömmel hajtottam a fejem a párnámra. Aztán ma reggel mit olvasok? Ezt.
Erről meg megint Babits jut eszembe, meg a Zsoltár firfihangra, amit átlag évente egyszer bemásolok ide:

Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 15. szám

Babits MihályZsoltár férfihangra
– Consolatio mystica –

Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, – s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, – s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bûnét és gyászát? s hogy bûn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derût és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: – úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bûnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinõtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedbõl, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belõled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erõd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád elõtt
az adamant rudakat.

Hello december

Negyed négy van, kint már majdnem sötét. Nem is baj, úgyis szakad az eső meg tombol a szél, megjött december. Örülök, hogy az orromat sem kell kidugnom. Pláne a tegnapi futás után, mikor félúton ért az ítéletidő, kint a senkiföldjén, én pedig csontig hatoló szélben és szemerkélő havas esőben, a friss szántáson átvágva küzdöttem még hét kilométert, hogy visszajussak az autóig, iszonyú volt – szóval ma biztos nem megyek ki.
Inkább szervezem a síelést ünnepek köztre, meg nézegetem az akciós fapados jegyeket tavaszra.
Tegnap nagy forraltborozások közepette becsomagoltuk a lakópark gyerekeinek a mikulás ajándékokat, a garázs gipszkartonozással és felújítással már félúton járunk, voltunk jelmezes latin házibuliban, barátoknál egy kicsit újra gitároztam, kipróbáltuk Jónással a négyes metrót, feldíszítettem karácsonyilag a lakást, Jónás imádja. Csomó feladattal utolértem magam, egész vállalható a lakásban a tisztaság, de a kertbe már nem volt idő beásni a marhatrágyát, viszont ültettünk hat gyümölcsfát. Elhagytam az e-book olvasóm ( a pelenkázótáskával együtt), úgyhogy nem olvasok, lassan végére érek a fotós tanfolyamnak (megtanultam fénnyel szemben fényképezni), egy hete nagyon tudatosan és visszafogottan étkezek, szeretném újra a szülés előtti súlyomat (-4 kg). Újra van mosogatógépünk (hallelúja), volt ex-céges találkozónk rögtönzött biogazda-körrel, és négy barátunknál is fiú fog születni az elkövetkezendő egy hónapban (upsz, az egyik ma délután meg is született).

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum