Karácsony & síelés & szilveszter

Szenteste éjjelét a lázasan hánykolódó gyermekem nyugtatásával töltöttem, a 25-e reggelt pedig a közeli ügyeleten kezdtük.
Ez előtt és után minden viszonylag jól alakult: 24-én még jól volt, 26-án már. Imádta a karácsonyfákat és az ajándékokat – már megint többet kapott, mint kellett volna – de a gyerekeknek mindenki szívesen ajándékoz. Anyutól horgolt macis sapkát, tőlünk ikeás kiskonyhát, testvéreimtől akkus csavarhúzót, mesekönyvet, bábot, férjem szüleitől vonatos duplot – végülis csupa jó ajándék, mindegyiket szereti. Otthon vidám és hangos volt a karácsony, anyósoméknál nyugodt – végre jól kialudtam magam.
Aztán 27-én lementünk síelni, Jónásra a nagyszülők vigyáztak. Kicsit aggódtam az elején, mert eddig még nem aludt ott sehol, de hamar megnyugtattak, hogy nagyon boldog velük, ne aggódjak. Igazából szerelmes a nagyapjába, reggelente ez az első szava, hogy pappa, és ilyenkor ő a világ közepe. Mikor két és fél nap után hazaértünk, széles vigyorral fogadott, de mondta, hogy ő most eszik, mert a mami csinált neki sonkás katonákat, és leszünk szíves nem megzavarni őt az étkezésben. Utána is épp olyan volt, mint egyébként: se nem túl elutasító, se nem túl ragaszkodó. Bár este a kiságyában sokáig álldigált és vigyorgott ránk nagy örömében. Ja, és korábban még odamászott az ágyban az apjához, odabújt, aztán visszamászott értem, berángatott az ágyba, hogy fogjam meg az apja kezét, és hárman öleljük meg egymást. Úgy látszik, érti a lényeget.

A síelés is kicsit furára sikeredett: a férjem az első fél nap után lebetegedett, és a következő időszakot ágyban töltötte, én síeltem a kollégáival. A pályán iszonyú hideg volt meg havazás meg köd, plusz bucka-sí, úgyhogy inkább feladat- mint élvezet számba ment. De én örültem így is, hogy két év után újra, megint: ilyenkor az ember nem válogat.
Ja, a második nap reggelt a gyógyszertári ügyelet vadászásával és felkeresésével töltöttem, a frissen esett hóban szánkázva, majd a patika előtt felmondta az ablaktörlő a szolgálatot, úgyhogy autót is szereltem. Utolsó napra pedig rengeteg kalandban volt részünk: először eltévedtünk, aztán autót ásunk a hóból, aztán síbuszoztunk, aztán kiderült, hogy nem járnak a liftek, mert az egész hegyen nincs áram. Aztán hosszú tolakodós sorban állás után közölték, hogy a jegyeinket nem tudják visszaváltani, mert több napra szólnak. Aztán vissza síbuszoztunk, a férjem otthonról nézett nekünk másik síterepet, ahol kiderült, hogy nincs elég pénz nálunk. De szerencsére nem volt megnyitva az összes pálya, így olcsóbb volt a napijegy, és össze tudtuk kaparni rá a pénzt. Aztán mikor végre egy óra magasságában felülhettünk az első felvonóra, akkor az néhány perc után megállt, mi meg ott lógtunk egy csomó ideig a semmi közepén, és akkor már csak röhögni tudtunk, de nagyon. Aztán végül síeltünk is, a pálya itt sokkal jobb volt, úgyhogy igazi száguldozás meg örömsízés lett belőle. Idő közben kisütött a nap is, és volt egy olyan szakasz, ahol mindent eleresztve lehetett repülni a naplementébe, és abba komolyan beleborsózott a hátam, annyira jó volt. Ilyenekért éri meg.

Ma meg végre itthon vagyunk, és délelőtt kimentünk a lakóparkiakkal kirándulni, felmentünk a közeli vadászleshez pezsgővel koccintani. Kékesfehéren szikrázó hó meg napsütés, rohangáló gyerekek és kutyák, pohárcsilingelés a les aljában, itthon pedig Zorbára táncolás – csodálatos zárása az idei évnek.
Boldog Új Évet mindenkinek!

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum