Inzulin és annak indexe

Az a bizonyos karácsonyi ajándék mégsem lett az enyém.

Ugyanis mikor visszamentem az orvoshoz a leleteimmel, két pillantás után konstatálta, hogy milyen jó hogy megnéztük, mert ez bizony inzulin rezisztencia. Én már nem voltam ennyire lelkes a hír hallatán, de igazat adtam a dokinak: jobb hogy kiderült, hogy időben tudom. Mikor még visszafordítható a folyamat. Mert – tünetek híján – lehet, hogy évtizedekig nem derült volna ki, csak akkor, amikor már késő. Amerikában állítólag minden negyedik ember inzulin rezisztens, itthon nem tudom, hogy mi az arány, de valszeg itthon is nagyon magas, csak nem derül ki. Ha most nem akarnánk gyereket, és a doki nem küldött volna el vizsgálatra, akkor én sem tudnék róla, mert semmi tünetem nincs, még vékony is vagyok, viszont tíz év múlva várhatóan cukorbetegséggel diagnosztizálnának.
Úgyhogy a jó oldaláról fogom fel. Orvosi rendelvény az egészséges étkezés, a cukor és fehér lisztek kerülése, a heti háromszori sport. Papírom van róla, hogy egészségesen kell étkeznem, és mozognom kell. Lehetne rosszabb is.
Mivel hamarosint gyereket szeretnénk, ezért kaptam gyógyszer és homeopátia támogatást is – választhattam, hogy melyiket akarom, végül fele-fele lett. Viszont ezeket nem kell majd tartósan szedni. Állítólag a gyógyszertől harminc napig erős mellékhatások várhatóak, ebből szerencsére semmit nem tapasztalok, pedig már felkészültem a legrosszabbra. Kontroll két hónap múlva, akkor kiderül, hogy hogy alakulnak az eredmények.

Viszont az étkezés. A doki annyit mondott, hogy egyek kevesebb szénhidrátot, pl. ne igyam cukorral a kávét. De hát eddig se ittam.Meg ne egyek sok tésztát. De hát eddig sem ettem. Azt mondta, nem diétázni kell, mert azt az emberek egy-kettőre feladják, hanem olyan étrendet kialakítani, ami folyamatosan tartható (életmódváltás –  a csapból is ez folyik). De ez az orvos nőgyógyász, és nem dietetikus. Úgyhogy itthon azért végigolvastam egy halom online irodalmat, és belevágtam a kicsit lazán értelmezett 160g CH diétába. Na most 160g szénhidrát nem kevés, egy cseppet sem kell éhezni mellette. Viszont kell hatszor étkezni, és az étkezések alatt szépen elosztani a CH mennyiséget, és elő van írva az is, hogy mikor gyors, és mikor lassú felszívódású szénhidrátot. És itt kezdődik az én nyomorom. Én tíz éve müzlit vagy zabkását reggelizem, tejeskávéval lekísérve. És ebben a tejtermék ill. gyümölcs gyors szénhidrátnak minősül, azt pedig csak délután volna szabad fogyasztani az előírások szerint. Az összes inzulinos étrendjavaslat kenyeret meg korpovit kekszet ír reggelire. Meg vacsorára. Ezek szerint több kenyeret kellene ennem, mint eddig? Ne már.
Aztán elkezdtem utánaolvasni az inzulin indexnek, ami sokszor hasonlít a glikémiás indexre, de néhol nagyon eltér. Például két magyar táblázat is iszonyú rossznak tünteti fel a joghurtot, még a fehér kenyérnél is magasabb értékűnek. Ezt egy kissé furcsálltam. És akkor elkezdtem beleásni magam a nemzetközi szakirodalomba.
Érdekes módon, az angol oldalak nem tiltják reggelire a tejterméket. Most akkor hol az igazság? És ami a legjobb: megtaláltam a joghurtos kutatás eredetijét. Egy ausztrál kutatócsoport vizsgálta a glikémiás index és inzulin index összefüggéseit egyes élelmiszerekben. De itt (a magyar honlapokon idézett táblázatokon túl) le volt írva, hogy konkrétan milyen típusú és márkájú termékeket teszteltek. A joghurt nevű dolog pl. epres joghurt volt, természetesen hozzáadott cukorral. Megvan? Jó cukros trutyi. Itthon meg már az terjed, hogy ne egyél (natúr) joghurtot, mert az az ördögtől való. Úgyhogy most próbálom magam szakemberré képezni a témában, hogy hogy is működik ez valójában, mi a jó, és mi a rossz. Persze elmehetnék egy dietetikushoz is, de tartok tőle, hogy ő is csak adna egy mintaétrendet a korpovitos reggelivel, aztán fölöslegesen szívnék egész életemben.

Van egy régi történet, az jut eszembe az egészről, főleg a joghurtos sztoriról (már nem tudom, hogy hallottam / olvastam, elnézést, ha pontatlan):
Az újdonsült feleség dagadót (vagy mittudomén mit) készít az urának vasárnap délben. Meséli, hogy ez egy családi recept, így és így kell fűszerezni, majd a tepsibe rakva levágni belőle egy vastagabb szeletet, és azt a nagy hús mellé rakni, majd megsütni. Ízlik a férjnek, de csak csodálkozik,  hogy miért kellett azt a szeletet levágni belőle. Mondja az asszonyka, hogy ő bizony nem tudja, ez családi recept, az édesanyja is mindig így csinálta. A következő adandó alkalommal megkérdezik az édesanyát, hogy mi célja a műveletnek, de ő sem tudja, ő is így tanulta a nagymamától. Úgyhogy legközelebb kérdőre vonják a nagymamát is (vagy a dédit, ha még tovább akarnám húzni a sztorit), hogy mi célból kell levágni a vastag szeletet a húsból. – Hát mert másképp nem fér bele a kis piros tepsimbe! – válaszol nevetve a nagymama.

Hát így érzem magam én is. Csak én nem akarok egész életemben fölöslegesen húst nyiszálni.

Reklámok

7 km

Télen futni királyság.

Télen hóban futni űber királyság.

Télen hóban babakocsival futni…

Itthon otthon

Mostanában ahányszor kimegyek az utcára, annyiszor megismerek valakit. Ma épp egy angol filmforgalmazót és családját, már meg is beszéltünk közös programot.
A minap kérdezte a férjem, hogy hogy érzem magam itt mostanság. Mert ugye régebben, mikor ideköltöztünk még panaszkodtam, hogy úgy élek itt, mint a száműzetésben: távol mindenkitől, senkit nem ismerek itt, és ha nem megyek be a városba, naphosszat egyedül vagyok Jónással.
Most, hogy a férjem kérdezte, elgondolkodtam. Mostanában tényleg eszembe se jut ilyesmi, már jó rég óta. Mióta megismertem itt embereket. Akikkel ha kedvünk van, együtt pásztoroljuk a gyerekeket, átjárunk egymáshoz bográcsozni, beadjuk a másikhoz, ha túl sok kaja maradt ebédről. Van, akivel úszni járunk, mással a futó tapasztalatokat beszéljük meg (bár egyedül futok), sokan túrázni szeretnek, és már várják a tavaszt, hogy szervezzek nekik valamit. Van, akivel a főzésről beszélgetünk, van, akivel a lélekről, van akivel az üzletről. Vagy mindről együtt. És ettől olyan komfortos lett az egész. Mint ha egy kopár szobába képeket teszel a falra, párnákat a kanapéra, virágot a vázába. Otthon lesz belőle.

Körforgás

A barátaink és ismerőseink régebben mind párt kerestek és javarészt találtak. Aztán elkezdtünk esküvőkre járni. Jöttek a terhességek és teherbe nem esések. Aztán megszülettek az első gyermekek. Majd sok helyen a második. Tegnap pedig megnyílt a válások sora is.

Anyámasszony

Épp Jakupcsek műsorát nézem fél szemmel, a fiúk első szerelme a téma, azaz a tulajdon édesanyjuk. Hírességek és hírességpalánták nyilatkoznak, és pár perc után mondtam Jónásnak, hogy lehet, hogy itt nagyon szép dolgokat mondanak, de nálunk ilyesmi nem lesz, ilyen pipogya balfasz anyámasszonykatonája nem leszel, még akkor sem, ha soha ilyen szépeket rólam mondani nem fogsz. Mert ezek a felnőtt férfiak úgy rá vannak gyógyulva az anyjukra, és az anyáknak ez annyira imponál, de engem a hideg ráz az olyan anyai mondatoktól, hogy én azokat a lányokat szeretem (mármint a fia barátnőit), akivel tudok beszélgetni. Mert ugye látom őket (mert Petike otthon lakik), jönnek hogy elvigyék a fiamat (mármint bulizni), stb. Hát bazmeg.
Még jó, hogy nem csak ilyenek vannak, mert kihalnának a férfiak.

Undorító, de jó

A babakori üvöltözés után eljutottunk oda, hogy Jónás önként és dalolva jön az orrszívásra (így téli nátha szezonban), söt megcsinálja magának, ha úgy érzi, nem szelel az orra. Bekapcsolja a porszívót, és kiszívja az orrát. Valójában az egészet lehet, hogy csak azért csinálja, mert imádja nézni a cső végében bugyborékoló taknyot. Khmm.

Árfolyam

Mélységesen együttérzek a svájci frank hitelesekkel, nem beszélve a jelenleg rendezetlen ügyű autó- és személyi kölcsönökkel rendelkezőkről. Anélkül, hogy elvitatnám az egyének saját felelősségét. Az azonban nonszensz, hogy a svájci jegybank egy döntése miatt emberek tömegeinek kellene irdatlan sok pénzzel többet fizetni a bankoknak úgy, hogy az egész ügyletben valójában nincs is svájci frank.

A gazdasági szempontokat és személyes tragédiákat félretéve én személy szerint ünneplek: én dollárban adok el, és forintban költök, ez az ideális állapot. Mindigis irigyeltem azokat, akik ilyenkor a jó oldalon állnak.

Azénfiam

A ledes-villogós szalagommal játszik, amit esti futáshoz használok. Rátekerem a lábára, épp ahogy én szoktam. És felragyog az arca: fut-fut-fut, mondja, és elszalad.

Pók-lét

Komoly etikai kérdéseket vet fel az a tény, hogy a fürdőkádunkban tanyál egy (ál)kaszáspók. Merthogy mit csináljak vele? A pókélet is élet, bár pár hónapja kinevettem a férjem, aki kimenekítette a kertbe a kaszásokat, mikor látta, hogy össze akarom porszívózni őket.
Ha most zuhanyozni fogok, akkor eltűnik a csatornában, csak úgy. Céltalan halál. Megfogni nem akaródzik – és még ha erőt is vennék magamon: mire mennék vele? Kitenném a kertbe a mínusz nyolcba? Annyira meg nem vagyok állatbarát, hogy csak úgy szabadon engedjem a szobában.

Végül a szemhunyást választottam: zuhányzásnál illedelmesen a kád másik végébe álltam, és igyekeztem kevés vizet használni, hogy a túlfélen tébláboló pók szározon maradjon. Aztán meglátjuk, mi lesz. Kiszárad a kád és kimászik, és ha szerencsés, akkor tavaszig nem fog találkozni sem velem, sem a porszívómmal.

Bár ha jobban belegondolok, megtarthatnám háziállatnak (az összes többivel együtt), pláne, hogy sokkal kisebbet és szagtalanabbat szarik, mint a szomszéd macskák. (Akiket még mindig nagyon utálok, bár a világért se bántanék, de egy kicsit megértem azokat, akik mégis.)

De ha már az állatbarátságnál tartunk, nem tudok nem előjönni azzal a vesszőparipámmal, hogy hogy van az, hogy az emberek minden követ megmozgatnak egy kóborló macskáért, vagy hogy otthont találjanak egy kutyusnak – a hajléktalanokra meg szarunk rá. Nem elég cukik?

Takarít

Én nem tudom, hogy ez a gyerek honnan veszi, hogy örökké takarít. Biztos nem tőlem. Mármint a műveletet igen, de a gyakoriságot biztos nem. Ma reggel már porszívózott (az igaz porszívó csövével), majd a saját mosogatórongyával letörölte a fikusz leveleit, az ablakot és a kanapét, most pedig a szárazmoppal rohangál és elszántan csiszatol.
Vagy lehet, hogy nem elégíti ki a ház tisztasága (= szerinte kosz van)?

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum