Beteg világ

Nézem ezt a filmet, és újra azt érzem, hogy az emberiség megérett a kipusztulásra.
Ha kívülről nézed, mint egy idegen: elfeledve, amit a szüleid meg az iskola tanítottak, amit a média és a politikusok ismételgetnek; akkor az egész annyira abszurd lesz, hogy nem hiszed el.

Vegyük mondjuk azt a részt, amikor malawi-i, fekete emberek Afrikában egy keresztény templomban Istenhez meg Jézushoz imádkoznak. Kinek volt ez az elvetemült beteg ötlete, hogy elvegye tőlük a vallásukat, a szentjeiket, a varázslóikat és isteneiket, akiket évezredeken keresztül tiszteltek? És mise után arról beszélnek, hogy azért szar a kukorica termés és azért éheznek, mert eltűntek a földről az erdők, és ültessenek fát. És van olyan új (!!!) módszer, amihez nem kell a költséges műtrágyát (!) használni. ÉRTED? Mi az úristent keres ott a műtrágya, meg a GMO, amikor még kézzel kapálgatnak? Hol vannak az ő ősi növényeik, hagyományos termesztési módszereik?
Komolyan megérettünk rá. Főleg a mi nyugati, fogyasztói társadalmunk. Azt sem csodálom, hogy sokan ott délen meg keleten utálnak minket, meg főleg az amerikaiakat.
És még nem beszéltünk a mexikói kukoricáról meg az amerikai szabadkereskedelmi egyezményről (aminek most mi is a kapujában állunk, és nagyon remélem, hogy nem megyünk be).

Az emberi pénz- és hatalomvágy egy jó adag nemtudással fűszerezve tönkretesz egy egész világot. És mindezt úgy, hogy közben még örülsz is neki, és azt hiszed, hogy milyen kurva jó neked. Mert van tableted, meg vasárnap is vehetsz a hipermarketben bármit. Mondjuk epret decemberben. Ez az igazi művészet.

Az élet egyre több területén látom azt, hogy ha beleavatkozunk a dolgok természetes rendjébe, azzal szinte mindig maradandó vagy visszafordíthatatlan károkat okozunk. Saját magunknak és a komplett emberiségnek is. Ez vonatkozik a saját vágyaim erőltetésére, az egymással való kapcsolatainkra, a gyermekek nemzésére, az élelmünk megtermelésére, a céljaink elérésére egyaránt. Úgy érzem, hogy ami jó, az természetes. És ami nem természetes, vagy nem sikerül, vagy nem jön magától, azt nem szabad erőltetni. Tehetek valamit (sokmindent) a felmerülő akadályok leküzdésére (például kertben növénytársítások, gyermekvállalásnál lelki háttér), de erőszakkal nem avatkozhatok bele a dolgok rendjébe. És más sem avatkozhatna bele.
Természetesen mindenütt van egy ésszerű középút, és nem kell elvetni a modern világ összes vívmányát, fügefalevélbe öltözni és beköltözni egy barlangba. Ez sokkal inkább a szándékról, az indíttatásról, a belsőről szól.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum