Boldog szülinapot, Kisfiam! Két napja elmúltál kettő, tegnap ünnepeltük a születésnapodat egy kis kertipartival. Nagyon tetszett neked a forgatag, a színek, a sok lufi és a gyerekzsivaj – az ajándékokról nem is beszélve, az első kis markolónál leragadtál, a többit ki sem akartad bontani. A mi ajándékunkra végül már nem is került sor, olyan nagy volt így is a boldogság.
Egyébként is nagyfiú vagy már, kész egyéniség, bár folyton változó egyéniség. Alapattitűdöd a fiús viselkedés, a függetlenség, a kedvesség, a vidámság, a temperamentumosság. Ezen túl változó, hogy hogyan viseled a kudarcokat, a fájdalmat, mennyire vagy ijedős, jó étvágyú, hogy állasz az utazáshoz vagy az idegenekhez – és még sorolhatnám. Pár hónappal ezelőtt például vígan porszívóztál órákig – most sírva fakadsz, ha véletlen bekapcsolódik. Volt olyan időszak, hogy verekedtél, most meg folyton ölelgeted a gyerekeket (és a kutyákat), akkor is, ha ők esetleg nem akarják. Viszont panaszkodva jössz hozzám, ha valaki homokot szórt rád vagy bármi más sérelmet követett el ellenedre – persze ilyenkor bátorítalak, hogy oldd meg önállóan a problémát. Egyébként ha sírva fakadsz, akkor azt hevesen és nagy hangon teszed, a környékbeliek aggódva tördelik a kezüket, hogy mi történhetett. Aztán pillanatokon belül abbahagyod, és újra szép a világ, mintha mi sem történt volna. Az idegeneket már kicsit több fenntartással kezeled, mint korábban, teljesen új emberekkel kapcsolatban még kell egy-két perc, amíg feloldódsz. Aztán pedig embere válogatja, hogy milyen lesz a későbbi viszonyotok. A banki ügyintézővel simán körbesétálsz egyedül is, a volt kolléganőm pillanatok alatt levesz a lábadról egy kis fénymásoló kezeléssel, pedig idegen helyen vagy. Leginkább attól függ, hogy ki hogy áll hozzád. Azért nem vagy egy szoknya szélén ülő gyerek, az biztos. Rég nem látott ismerősökre is emlékszel, és örömmel fogadod őket. A nagyszüleidet (főleg az apaiakat, mert velük vagy többet) meg egyenesen imádod. Mész is hozzájuk most három napra, had örüljetek egymásnak. Már gond nélkül hagylak ott, tudom, hogy boldog vagy ott.
Mióta elkezdtél intenzívebben beszélni, azóta jóformán be sem áll a szád. Nagyjából bármit utánam mondasz, mondjuk nem mindig sikeresen. Egyik este mondtam neked a nyakamban lévő dologra, hogy nyaklánc, és másnap már magadtól is tudtad (nyakkánc). Az igék és mondatok még mindig lassan szaporodnak, de azért a leggyakoribbak mennek. Ami vicces, azok a hangutánzásaid, minthogy okké? asszta! ühümm! nana! na? Ezeket épp úgy és olyankor mondod, mint mi, és ezen nagyon jókat lehet nevetni. Nagyon aranyos még, hogy mikor reggel felébredsz (és épp te kelsz először) akkor hogyan beszélgetsz meg énekelgetsz az ágyadban, jókat szoktunk kuncogni rajta.
Étkezés ügyileg most épp a répát preferálod a borsóval szemben, a műzlit a zabkása helyett, illetve a csemegeuborkás rizs a kedvenc ételed. Meg a kolbász. A húst nem nagyon szereted, nagyon keveset eszel belőle, de a kóóóbász az létszükséglet. Mondtuk neked, hogy Jónás, szülinapod van, nézd csak mit kaptál! Ránéztél a csomagra, majd miránk, és azt kérdezted: kóóbász? Sőt a minap a szomszédbeli grillezésen a műanyag sárgarépát (játék) is annak nézted, a vendégek nagy mulatságára. Meg a tuáás – azaz tojás a kedvenced, meg a csocsi – azaz csoki, amit húsvét óta már felismersz, bár ritkán találkozol vele.
Ha azt mondom, hogy gyere Jónás, megyünk, akkor arra négy féle képen reagálsz: vagy csak simán kijössz, vagy azt mondod bizakodva: keetbe, búsó (borsó, azaz megyünk a veteményesbe és borsót ültetsz / nézünk), vagy hogy vásárol (no comment, tényleg nem vásárlok annyit), vagy hogy eedőőbe sétáni, csia (azaz megyünk az erdőbe sétálni és csigát gyűjteni). Szenvedélyed még az öntözőautomata, félórákat magyarázol érthetetlen halandzsa-nyelven a locsolófejek működéséről, illetve messziről felismered már őket akárki füvében.
Szívesen főzöl kávét bárkinek, de kritérium, hogy a bögrékkel és poharakkal koccintani kell, amit vagy kocc vagy egéssére szavakkal kísérsz. Ha vendégségben vagyunk, több kört is jársz koccintás ügyileg, illetve múltkor rácuppantál a kerti partin a boros dobozra is, ismét csak a vendégek nagy derülésére. Mentségedre (meg az enyémre) legyen mondva, hogy itthon olyan csapos dobozban van az almalé.
Hogy a számokról is essék szó: úgy 88 cm vagy és 12,5 kiló.
Ma Apa megkérdezte tőled, hogy Jónás, szeretsz velünk élni? Erre lassan és megfontoltan bólintottál egy kicsit. Így szoktad akkor, ha nem az elmédből, a tudatodból válaszolsz, hanem valahonnan sokkal mélyebbről. Talán innen jött az is, hogy múltkor a tévében valamilyen szüléstörténetet néztem, és te, aki egyébként oda se bagózol a tévére (már azon ritka alkalmakkor, amikor be van kapcsolva) mozdulatlanul álltál és lélegzetvisszafojtva nézted, ahogy megszületik a kis lilás, mázas baba, és közben nagyot sóhajtottál – biztos vagyok benne, hogy akkor és ott emlékeztél valamire.
Visszatérve az első kérdésre, hogy szeretsz-e velünk, én nagyon remélem, hogy igen a válasz, minden jel arra is mutat. Mi nagyon megszerettünk téged, és nagyon örülünk, hogy több évvel ezelőtt bennünket választottál, és mi lehetünk azok, akik kísérünk itt a földi utad elején.
