Szabadság

Régóta rágódok már ezen a témán, és mostanság újra előkerült facebookos cikkmegosztások kapcsán.
Valamit nagyon másként értelmezünk, az emberiség nagy része, meg én. Úgyhogy statisztikailag jó esély van arra, hogy nem nekem van igazam. Meg végülis ki nem szarja le, hogy kinek van. Ez pedig a szabadság kérdése. Ismerőseim véleménye és a különböző médiacsatornák tartalmának tanulsága szerint az emberek jelentős része úgy gondolja, hogy a szabadság azt jelenti, hogy akármit megtehetünk. Pont. Lehetőleg párhuzamosan.
Ebből a feltételezésből kiindulva szinte soha nem lehetsz teljesen szabad, hiszen mindig lesz valami, amit nem tehetsz meg: nem mehetsz szembe a forgalommal az autópályán, nem kerülheted ki a kötelező védőoltásokat, nem vehetsz el egyszerre több nőt, és nem hozhatod el fizetés nélkül a boltból a kenyeret. Csak hogy a legegyszerűbbeket említsem. Ennek megfelelően az emberek valóban azt élik meg, hogy nem szabadok, hanem le kell mondaniuk valamiről.

Én például most itthon vagyok, feleség és anya szerepben, ráadásul ismét várandósan. Ha úgy nézzük, egy pirinyót sem vagyok szabad, sőt. Nem kelhetek akkor, amikor akarok, ha úgy adódik, az éjszakát sem alhatom át. Nem vezethetek túrát, nem ehetek penészes sajtot, nem lovagolhatok, nem mehetek a barátaimmal éjszakai futásra az erdőbe, nem ihatok meg egy üveg bolt, nem tudok akármikor fodrászhoz menni, vagy bárhová, sőt sűrű napi kötelezettségek között tengetem az életem. Jövedelmem vagy van, vagy nincs, anyagilag részben ki vagyok szolgáltatva a férjemnek, és még csak megbecsült tagja sem vagyok a társadalomnak. Micsoda rabság, tragédia.
Én pedig – valami talányos oknál fogva – mégis, ezek ellenére mégis szabadnak érzem magam. Én döntöttem így, én választottam. A férjemet, az életmódomat, hogy szeretnék gyerekeket, többet is. És szabad vagyok, mert tanulhatok, mert ha jól szervezem, bárhová eljuthatok, ha akarom, a délutánt az erdőben töltöm, ha akarom ma nem mosogatok, szabadon ültetem be a kertem, választom meg a barátaim és mert szabadságomban áll úgy élni, ahogy igazán szeretnék, annak összes negatív és pozitív következményével együtt. Most ez az én  utam.

Mert szerintem a szabadság nem azt jelenti, hogy megtehetsz összevissza akármit. A szabadság azt jelenti, hogy van választásod, te döntesz, és vállalod a következményét – pozitívat és negatívat egyaránt. A szabadság nem valami káprázatos kánaán. A szabadság felelősség. És döntés. József Attila írja, hogy rab vagy, amíg a szíved lázad. Számomra ez azt jelenti, hogy rab vagy és addig nem vagy szabad, amíg nem azt az utat járod, ami a tiéd, amit érzel, hogy tenned kellene, amíg a szíved mást szeretne. Tehát úgy lehetsz szabad, ha megismered saját magad, a saját utad, és azt járod. Nem pedig azt, hogy egyszerre az összes utat járhatod. Vagy hogy az út magától a lábad alatt terem. Hanem ha félretéve a szokásokat, elvárásokat, kényelmet és biztonságot meghozod a döntést a saját életed felől, akár nap mint nap. És vállalod érte a felelősséget. Ez a szabadság. Kőkemény dolog. Nem pedig Disney World.

(A nagy boldogságriport statsztikai adatait tekintve mi magyarok különösen korlátozva érezzük magunkat. Idén a 104-ik helyen végeztünk boldogság ügyileg, messze egy csomó nyomorúságos ország után. A részletes kutatást nézegetve az tűnt fel, hogy a rossz helyezés nagyrészt annak köszönhető, hogy úgy érezzük, hogy nem döntünk szabadon az életünk kérdései felől (freedom to make life choices). Egy tadzsik (?), egy etiópiai (!!), egy ruandai ember sokkal inkább úgy érzi, hogy ő dönt az élete felől. Érted?!!!! Itt ülünk ebben a kib**ott jóléti államban, az EU közepén, lehetsz asztalos vagy miniszter, élhetsz ott és abban az országban, ahol akarsz – és az emberek nem érzik magukat szabadnak. El tudod képzelni, hogy mennyi szabad választása van egy nepáli nőnek mondjuk? Úgy saccra? És mégis szabadabbnak érzi magát.)

(Eszembe jut még a The Family Without Borders blog egyik írása az utazási szabadságról. Írtak egyszer arról, hogy a legtöbben mennyire irigylik őket, hogy két gyerekkel is megtehetik, hogy beutazzák a világot a legtávolabbi szegletéig, és hogy milyen izgalmas életük lehet. Erre leírják, hogy ők igazából nagyon hálásak a német államnak, mert a német gyesből nagyszerűen el lehet éldegélni Tonga vagy Vanuatu szigetén, ha éppen úgy tartja kedvük. És hogy amúgy nincs saját házuk vagy lakásuk, hanem társbérletben laknak, ahol egy nagy szoba az övék, és az utazások idejére azt is kiadják. Két közepes hátizsákkal és egy sátorral utaznak, és tényleg bejárták már a fél világot. És tökéletesen igazuk van, amikor azt mondják, hogy ezt a környezetükben szinte bárki megtehetné. De nem teszi, csak a kifogásokat keresi, hogy miért nem lehet. Pedig de. Amit igazán szeretnél, azt majdnem mindig megteheted. De nem valószínű, hogy be fog csöngetni az ajtódon.)

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum