Minek nevezzelek?

Már megint elkövettük azt a hibát, hogy elárultuk anyósomnak, hogy milyen nevet szándékszunk adni a születendő gyermekünknek. És természetesen ez se nagyon tetszik neki. De ez legalább csak nem nagyon, az előző esetben (Jónás) teljes mértékig elzárkóztak előle, és életükben először komolyan beleszóltak valamibe, mi pedig a nyomás hatására engedtünk. Most már nem bánom, mert szerintem nagyon szép és illő nevet találtunk az utolsó pillanatban.

Most – a múltkori rohanásból okulva – idejekorán elkezdtem neveket nézni. Annyit tudtam, hogy szép lenne, ha lenne benne R betű, mert egyrészt szeretem, másrészt illik a vezetéknévhez. És lehetőleg valami normális, kimondható, magyar név legyen. Ebben segít a legkafább névkereső, ahol mindenféle kritériumra lehet szűrni (pl. a fentiekre is), így nem kell fölöslegesen millió nevet végignyalni.
Viszonylag hamar találtunk egy olyan nevet, amely mindkettőnknek tetszik (mármint a férjemnek és nekem – ez ritka dolog, és erre a keresőkben sem lehet szűrni), a jelentése is szép, és itt be is rekesztettem a keresést, van még más dolgom is, megvagyunk, kipipálva. Erre jön anyósom a kifogásaival, és erre megint előveszem a listát, de sajnos úgy látszik ezúttal pechje lesz, mert továbbra is ez a név tetszik a legjobban. Majd megszokja. Nekem is vannak iszonyú furcsa nevű unokaöcséim, akiknek a nevétől először a hideg vert, aztán megismertem a tündéri kis porontyot, és csakhamar a nevüket is szépnek találtam. Amúgy is, ki az, aki nem imádja az unokáját, bárhogy hívják is?

Reklámok

Kemence

Tegnap úgy döntöttünk, hogy töltünk egy szép nyárvégi napot hármasban. Ennek megfelelően elautóztunk Kemencére, mert épp előző nap hallottam a kisvasutas interjút a rádióban, és kedvet kaptam némi vonatozáshoz. Mármint főleg azért, mert tudtam, hogy Jónás imádni fogja, és mert én már nem sok fizikai aktivitásra vagyok képes, harmadrészt mert a pollenallergiás férjemnek talán ideális célpont a Börzsöny mélye.
Az a lényeg, hogy a kisvasút icipici és tök jó, egy kétévessel ideális program. A múzeum is érdekes, a környék akadálymentesített és van egy csomó patak. Vagyis csak egy, de csomó helyen megközelíthető. Mi a végállomástól egy kilóméterre eső részt választottuk, ahol a délután jelentős részét el is töltöttük. Egyrészt, mert Jónás imádott a patakban játszani (persze csurom vizes lett), másrészt jó hűvös volt, harmadrészt olyan szép volt a csobogó patak partján ücsörögni. Néhány résen besütött a nap, szikrázott a víz, és igazán remek képeket lehetett ellen súrlófényben készíteni. Utána pedig jót kirándultunk a használaton kívüli síneken, leszakadt vasúti hidacskákon – itt vezet egyébként az országos kék is.

Az egyetlen szomorúságom, hogy nem vittünk fürdőruhát (kisvasútra minek), pedig találkoztunk az ország talán legjobb strandjával: bent a Börzsöny hegyei közt, erdők ölelésében, kisvasúttal a kerítés mögött bújik meg a Kemencei strand. Gondolom, csak igazán meleg napokon élvezhető, de most igazán meleg nap volt, és szívesen megmártóztunk volna, de rajtam még melltartó sem volt, nem hogy bikini, úgyhogy elnapoltuk az ötletet jövő nyárra.

Az estét aztán Vácott töltöttük, amely most sokkal szebb és szerethetőbb mint akkor volt, amikor még sokat jártam ide.

Szépségápolás

Így a nyolcadik hónap vége fele a lábköröm festés elég nagy szopás, ennél már csak az intim szőrtelenítés rosszabb.

Babanapló – 2 év 2 hó és 4 hó

Szia Kisszivem! Újrakezdem a félbehagyott posztot két hónappal ezelőttről, lejjebb olvashatod. De már annyi minden történt már megint azóta, hogy új nyitást érdemel.
A legérdekesebb, hogy beszélsz. Igen, erre már lehet ezt mondani. Nyelvtanilag helyes, időrendi és ragozott mondatokat mondasz, használod az E/1-et, és nap mint nap szavak tucatjával bővül a szókincsed. Azért a tagadó mondatok és az elváló igekötők területén még vannak hiányosságok, de a fejlődés bámulatos. Bár így meg tudnék tanulni egy nyelvet ennyi idő alatt! Most már vicces kifejezéseket is tudsz, és sajnos egy pillanat alatt eltanulod a csúnya beszédet is (valaki pl. durván kikanyarodott elém, erre másnap mit hallok, mit énekelgetsz csendben? Azanyáád, azanyáá-áá-áád).
Így aztán minden napra jut valami nevetni vagy csodálkozni való, hogy miket tudsz már.

Ami még érdekes és új, hogy milyen jól és milyen érdekes dolgokra emlékszel. Lehet, hogy korábban is így volt, de akkor még nem tudtad elmondani, tehát nem tudhattuk. Most ha egy ismerős helyen járunk, rendre visszamondod, hogy mi történt ott (például hogy múltkor ennél a festékboltnál szállt ki Apa, pedig csak egyszer jártunk ott), vagy én mit szoktam mondani neked (a bölcsibe, hogy mindig visszajövök). Van humorérzéked is, nagyon szórakoztató nézni, ahogy viccelsz. A számolás is egész jól megy, legalábbis tízig, bár a sor végét néha összekevered. Ezek mind természetes dolgok, de mikor először kezded el csinálni, akkor az irtó érdekes.

Mostanában nagyon sokat vagy kint az udvaron, ahol szívesen vagy és egyedül is eljátszol. Önállóan jössz-mész ki és be, és mindig elfoglalod magad valamivel. Még mindig nagy kedvenc a fűnyírás illetve a homokozó, utcán a futóbicikli. Bent a mesekönyveket szereted és a rajzolást (jut eszembe, a bölcsiben megtanultál színezni, alig mész ki a vonalból, pedig senki nem mutatta, csak ellested a nagyobb gyerekektől), a duplot és a pattogós gumilabdát. Mármint a játékok közül. Egyébként minden mást, ami felnőttes és ami igazi. Vizes ronggyal törölgetést, virág locsolást, főzést, sütést (a Mamánál már rutinosan veszed elő a kelt tésztás tálat, hogy gyere, gyúrjunk, kérek lisztet), porszívózást és felmosást (a terasz a te reszortod, ott önállóan felmoshatsz az igazi felszereléssel). És természetesen a barkácsolást, illetve mindent, amit Apa csinál. Együtt nyírjátok a füvet, ha szekrényt épít, akkor te is hozod a kis akkus csavarhúzód, és beteszed a tipliket (tippi). Meg úgy általában mindent csinálsz, amit mi, nem is tudok most mindent felsorolni. Valójában naponta csak néhány óra van, amikor tényleg együtt játszunk. A nap többi részében én csinálom a dolgom, és te velem tartasz, és ezt játéknak veszed. Win-win.

Továbbra is jól eszel és jól alszol. Éjjel úgy 10-11 órát egyvégtében, nappal pedig 2-3 órát. Egyetlen gond a fektetéssel van, legalábbis míg elérünk a hálószobáig, ugyanis sosem érzed, hogy itt lenne az alvás idő, mindig játszani akarsz, ezért nagyon csalódott vagy, ha félbeszakítalak. Pedig próbálok mindig előre szólni, hogy fel tudj rá készülni. Utána már szépen elalszol egyedül.
Reggelire imádod a műzlit, mindig az kell. Ebédre is szinte mindent megeszel, vacsorára pedig leginkább kolbász kérsz (mármint kenyérrel). A zöldségeket nyersen is szereted, főleg ha a kertből van. A gyümölcsöket pedig minden mennyiségben és formában.

Elkezdted a bölcsit is, szeretsz is menni, bár még a beszoktatásnak csak a felénél járunk, mert most épp leállás van. Először nagyon tetszett, de az utóbbi két alkalomkor elkezdtél sírni, hogy ne menjek el. Ez elég rossz volt, legszívesebben vittelek volna haza, hogy szépen elleszünk mi otthon kettesben, nem adlak idegen kézre, de aztán az lett a vége, hogy délben meg haza se akartál jönni, úgy kellett csalogatni. Úgyhogy azért jól érzed magad, most is kérdezgeted, hogy mikor megyünk újra.

Idén nyáron sok időt töltöttünk a vízben is, nagyon megszeretted. A babaúszás vége óta utáltad, ha szemedbe megy a víz, utóbb már a hajmosás is tortúra volt. De idén nagyon nekibátorodtál, nyár végére már te kérted, hogy dobáljunk, és hogy nagyot akarsz repülni (mármint a vízbe). És egy cseppet sem zavart, hogy bemész a víz alá. Azóta magad zuhanyozod le a fejedet is.

Rengeteg minden van még, nem is tudom felsorolni, de a legfontosabbakra talán még később is emlékezni fogok. És ott lesznek a fényképek meg az a pár kis videó is.

Furcsa belegondolnom, hogy már csak néhány hétig vagyunk kettesben, vagyis hát hármasban. Utána már lesz egy kistestvéred, akit természetesen nagyon várok, de kicsit aggódok is, hogy lesz-e elegendő időm és energiám rád. Ezért is jó, hogy nagyon önálló vagy, hogy talán kevésbé fog zavarni téged, hogy lett még valaki, akivel foglalkozom. A testvérféltékenységre fel vagyok készülve, szerintem teljesen természetes folyamat, de remélem, hogy lesz elég türelmem és bölcsességem a kezeléséhez.
Tudod, hogy baba van a pocakomban, a kezedet is oda szoktad tenni, és tetszik, hogy mozog, rugdos. Gyakran elmesélem neked, hogy te is a pocakomban voltál, és pici babaként megszülettél majd pedig megnőttél. Fényképeket és babaruhákat is nézegetünk, de szerintem nem áll össze teljesen a kép, hogy hogy is van ez. Azt is el szoktam mesélni, hogy majd nemsokára kibújik a baba, és együtt szereltük össze neki az ágyát, tudod, hogy abban fog aludni. És elmondom azt is, hogy az elején majd fog sírni is (ha utánzom, akkor nagyokat nevetsz), de aztán majd elalszik, és később majd meg is nő, úgy mint te. De ez nyilván szintén értelmetlen vagy felfoghatatlan a te szemedben – honnan is tudnád. De azért beszélgetünk róla.
A baba születésével kapcsolatban pedig nagyon sokat gondolkozom azon, hogy hogy lesz neked jó, ki tudna vigyázni rád a szülés alatt és után olyan valaki, akit szeretsz és akiben bízol, mert napokig nem foglak látni, és nem lennék nyugodt, ha nem lennél biztos és szerető kezekben.
Aztán pedig majd meglátjuk, megoldjuk ezt is, mint minden mást is. És hosszú távon valószínűleg örülni fogsz, hogy lett testvéred, még ha eleinte nehéz is lesz.
Azt pedig tudd, hogy nagyon szeretlek, testvér ide vagy oda, fáradtság vagy kevesebb idő ellenére is. Remélem, tudom majd éreztetni ezt veled továbbra is, és tudok majd mindkettőtöknek jó anyukája lenni, legalábbis elég jó.

2015. június vége

Szia KisBubu!

Jónás, tóban úszik! – jöttél ki reggel az úszógumidat lóbálva. Mit volt mit tenni, felállítottam a nagymedencét, mert tóra menni ma nem volt kedvem. Ott lubickoltunk egész délelőtt. Javarész engem locsoltál és kacagtál, hogy visítozok a hideg víztől. Aztán összevágtunk egy csomó babot. Te adogattad, én meg köszöngettem és vágtam. Így tanuljuk az udvariasság alapvető szabályait (eddig a köszönömöt kerülted, minden helyett tessékke-t mondtál). Ebédre ettél egy nagy tányér bablevest (a felét kiöntötted, mert amíg lecseréltem a fürdőruhám, megpróbáltad egyedül elvinni az asztalra), egy tányér zöldséges rizst csirkével, egy bögre vizet, majd az enyémből repetáztál az asztal tetején ülve). Utána engem utánoztál, ahogy mosogatok és pakolok a konyhában, és egy kék törlőronggyal kitakarítottad a játékkonyhát meg lemostad az igazit is. Aztán mikor mondtam, hogy itt a lefekvés ideje, akkor ordítottál egy sort (sosem elég a játékból), de megvigasztalódtál egy kis mesétől. Azóta is alszol.

Hát valahogy így telnek a napjaink. Hol jobban, hol rosszabbul, mikor mennyi ordítással, de azért egész szépen. Ugyanis itt van a dackorszak is (nincs ennek valami jobb neve?), melynek intenzitása nagyban függ a veled töltött időtől, mindkettőnk kialudtsági fokához, meg ilyenekhez. Ha valami nem tetszik, vagy valamibe véletlenül beleavatkozom (például te szeded ki a mosógépből a ruhákat, és én is kiveszek belőle valamennyit), akkor a földre veted magad és ordítasz. Ha utána próbálom jóvátenni, akkor az sem jó, a sírás folytatódik, általában el is vonulsz valahová lefeküdni, többnyire a játszó szivacsra. Aztán úgy egy perc alatt abbahagyod, és minden jó. Vagy magadtól, vagy mondok / mutatok valamit, ami eltereli a figyelmed. Sok dolog van, aminek úgy kell lennie, ahogy mondom (indulás, lefekvés, veszélyes dolgok, stb), és ilyenkor az sem tántorít el, hogy kiakadsz. Viszont az összes többi dologban igyekezlek hagyni kibontakozni, önállóan dönteni, akár hülyeségeket is csinálni.

Tudod, sokszor vannak kétségeim, hogy jól csinálom-e, pontosabban hogy mennyire csinálom jól. Mert biztos sokszor hibázom,
(…eddig jutottam két hónapja…)

Végülis nem gáz, bár volt már jobb is

Fél kézzel, miközben szilvás morzsasütit eszegettem (sok idő elment a morzsák villára egyengetésével).

Itt lehet kitölteni a hivatalos próbatesztet.

eredmeny

Végre eljutok Tirolba, ráadásul kettesben a férjemmel, és erre mi történik? Megeszem a romlott rántott karfiolt, az történik. Nagyszerű dolog úgy kirándulgatni, hogy az ember nem tudja eldönteni, hogy most szülni kell vagy csak hányni, de valójában egyikre sem alkalmas a terep. Pedig nagyon szép volt, és jó volt újra a hegyek közt lenni, lebámulni az alant elterülő tájra, kolompoló tehenek közt gyalogolni, hütte padon ücsörögni. És nézhetjük a dolgok pozitív oldalát is: két nap nem evés után bátran áll az ember mérlegre.

Itthon ma kitisztítottam és megmetszettem a paradicsomot, mely jelenleg úgy a három méteres magasságot verdesi, pedig hagyományos magyar fajták magjait vetettem, nem valami folyton növő hibridet, én ezt nem értem. Mindenesetre már megint hegyekben a paradicsom, úgyhogy ma aszalásra adtam a fejem (sütőben, isteni lett), meg paradicsomlé készítésre, pedig az én fogalmaim szerint ez (különös tekintettel a passzírozásra) a legparasztibb, leglelombozóbb tevékenység, amit konyhában végezni lehet (valójában nem gáz és viszonylag gyors).

Hogy valami romantikusabbat is mondjak, kivasaltam már az összes babaruhát,beszereztem a hiányzó dolgokat, összeszereltem és lefestettem a kiságyat (vateráztam, és helyenként hibás volt), nagyjából kész vagyunk a gyerekszoba átrendezésével is, már csak néhány apróság maradt. Jónással meg megnézegetjük a képeket, hogy ő milyen volt, amikor pici baba volt. Mondja utánam a dolgokat, de szemlátomást nem nagyon hisz nekem.

 

 

Szőnyi Ferenc

Ezzel miért nincs tele a sajtó meg a facebook meg minden? Példát vehetnénk róla, legalábbis ami az önmegvalósítást, a kitartást és az alázatot illeti.

Task management

Üvegszilánkokkal teli nappaliban, szétgurult paradicsomok és paprikák között porszívózgatni vérre menő alapossággal, közben Jónást maradásra bírni a sarokban, akinek mellesleg vastagon folyik a taknya, a konyhában lassan lekozmál a többi paradicsom, és akkor megszólal a csengő, hogy megjött a futár a csomagért. (És nem unatkozol otthon? -jeligére)

A kapura pedig lassan táblát függesztek, hogy cukkini és paradicsom ingyen elvihető, mert ládaszám hordom be, pedig a fagyasztó és a befőttesüvegek is mind megteltek. Tegnap kihúztam egy 8 cm átmérőjű répát is a földből, meg valahonnan nőtt egy görögdinnye is az egyik tökön (ezek szerint dinnyén), nem viccelek.

Infláció

Csak annak a statisztikának higgy, amit magad hamisítottál – járt felénk a mondás a munkahelyemen, és minden betűje igaz is volt. Bármiről tudok készíteni bármilyen statisztikát bármilyen eredménnyel, meg annak az ellenkezőjével is.
Ez onnan jut most eszembe, hogy foglalnám a müncheni és tiroli szállásokat a hétvégére, és olyan drágák, hogy elsírom magam. Komolyan nem hiszem el, és napok óta képtelen vagyok megnyomni a foglal gombot. Mert az árak tíz évvel ezelőtt épp tized ekkorák voltak. Nem viccelek. Az arcunkba meg tolják, hogy fél százalékos meg két százalékos éves infláció. Ja.
Továbbá kurvára unom már, hogy mindenki arról sír, hogy Németországban meg Ausztriában hány ezer eurót keres még egy festő is. Na ja. Nézzétek meg az árakat is: nem egyhamar megy ő se szállodába nyaralni a családjával.

Nyárutó

Olyan érzésem van, hogy én most már bármikor megszülhetek, pedig tudom, hogy ez még majd két hónapig is eltarthat. Viszont ez az érzés az, ami arra sarkall, hogy végre kimossam a babaruhákat és előkészítsem lassan a dolgokat. Illetve arra, hogy értékeljem azt, ami még most van, most van utoljára, vagy legalábbis egy darabig. Hogy most még több időm van Jónásra, hogy még nem vagyok kialvatlan, hogy az egy gyerekünket már ott tudjuk hagyni a nagyszülőknél, és kettesben el tudunk utazni a férjemmel akár több napra is.
Most például Münchenbe szólít a kötelesség, és ezt megtoldjuk egy kis tiroli kikapcsolódással. (tanultam a múltkori hibámból, 30+ hetes terhesen ezúttal nem Ukrajnába megyek, hanem ígéretemhez híven olyan országba, melynek beszélem a nyelvét és ahol jobb az orvosi ellátás, mint itthon.) Már ha megyünk, mert a fiúk most épp haldokolnak, nagyüzemben főzöm nekik a kakukkfüvet meg Josip kapitány zsurló teáját.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum