Aratás, számadás

Lassan véget ér a kerti szezon. Még ugyan bőven van mit betakarítani, de új termés már nem nő, már csak reménykedem, hogy a meglévők beérnek még a fagyok előtt.

A fényképek tanulsága szerint március elején láttunk munkának: rotakapával fellazítottuk a földet (mekkora ötlet volt a kapa bérlés: rengeteg munkától kímélt meg) és beforgattunk irdatlan sok komposztot. Rendeltem az internetről egy gazdától egy csomó bio és őshonos vetőmagot, mely mint később kiderült, elég nagy pénzkidobás volt, mert jó részük – főleg a szabad földbe vetettek – nem, vagy alig kelt ki. Szerencsére a tavalyról maradt magokat is elszórtam, végül főleg azok teremtek. A vetésforgó miatt sok tervezést igényelt a kert felosztása, de végül sikerült jó megoldást találni.
Idén először saját magam palántáztam a paprikát és a paradicsomot is, nem csak a tökféléket. Ez jól sikerült, meglepően jól.

Most először próbálkoztunk komolyan a mulcsozással is. Sajnos kevés volt a mulcsozó anyagunk, főleg a kerti kaszálékot, a fűnyesedéket és a kihúzott pillangósokat (borsó szár, baba szár) használtuk. Azt vettem észre, hogy akkor jó, ha gyakran terítek alájuk, nagyjából hetente – de ezt nem mindig sikerült megoldani. Némelyik növény alá egy idő után már nem is kell, mert eltakarja a saját talaját, de pl. a paradicsom és a paprika szépen meghálálták. Gazolni így is kellett, meg nem lehetett minden növényt mulcsozni, úgyhogy minden munkától nem kímélt meg, de azért számított.

Munkaigény: volt egy-egy időszak (március és május), amikor nagyon sok munkát adott, de a többi időszakban átlagosan heti egy délutánt töltöttem kint. Ennyi idő alatt mindennel végeztem, hisz az egész kert alig 60 m2 (minusz az utak). Ami még időigényes, az a betakarítás és a feldolgozás, ez adagonként ca. 2 órát vesz igénybe.

Összességében végtelenül büszke vagyok magunkra (főleg magamra, mert szinte egyedül én csináltam, ráadásul az egész szezonban terhes voltam). Nem is feltétlen a számszerű eredményre, hanem arra a javulásra, amit az évek alatt elértünk. Hogy az első év fonalféreg nagyságú répái után idén alkar vastagságú is van (a ma felhúzott legnagyobb példány fél kilós volt). Hogy minden egyre több, egyre jobb és egyre könnyebb. Mindezt vegyszerek használata nélkül, teljesen természetesen, bio módon értük el. Alkotunk, teremtünk valami olyan dolgot, ami hozzáad a világhoz, a mi világunkhoz. Mindemellett valami pótolhatatlant tanítunk a gyermekünknek is, aki végig mellettünk van, látja a fejlődést, a kudarcokat és a sikereket, a természet körforgását, a munka örömét, a büszkeséget, a tudást, a teremtést, az igazi ízeket és az egészséges életmódot.

Nézzük az eredményeket:

Saláta: saját magról vetettem ősszel, rengeteg lett, nem győztük enni. Már nő az új széria. Fogtunk magot is.

Újhagyma: ősszel ültetett, dughagymáról. Kb a fele jött ki, a többit kikaparták a macskák, hiába tettem rá ágakat.

Sárgarépa: ma szedtem föl a javát. A bio magról ültetett semmilyen nem lett, az Amsterdam ott lett jó, ahol alaposan kiegyeltem, a Nantes óriásira nőtt (ezek mind tavalyi magok voltak). Összesen mintegy 8-10 kiló lett a két sorban, ami bődületesen jó eredmény, tekintve hogy első éven szinte használhatatlan volt a termés, tavaly is tán fél kiló ha lett. Irtó büszke vagyok a 8 cm átmérőjű répáimra, de mondjuk a kisebbek a finomabbak.

Fehérrépa: Szintén maradék magból. Főleg a zöldje jó, a gyökere nem túl nagy.

Sonkahagyma: bio mag volt, kikelt de valahol felszívódott, mert már nyoma sincs

Fehér hagyma: bio mag, ki sem kelt

Zöldborsó: A bio mag szegényes termést hozott, a tavalyi maradék Debreceni bőtermő alig kelt ki, viszont a tavalyi Kelvedon csodája bőven hozott. Madzagos kordont építettem neki, és rohadt sok termést leszedtem. Sajnos sok volt a kukacos, nem is tudtam, hogy a borsó kukacosodik. Permetezni kellett volna, persze csak bio cuccal. Rengeteget dolgoztam a kifejtésével, de sok kiló lett.

Zöldbab: a bio Máramarosi karós úgy nőtt, mint a güzü, de termése kevés volt. A kukoricára futtattam, mely szintén használhatatlan lett. Ellenben még a kerítésen kívüli akácfákon is bab fut. Ellenben a tavalyi bokorbab maradék jól hozott, 4-5 kiló lett egy fél soron, finom volt.

Mángord: bio mag, összesen egy tő kelt ki, de az legalább jó nagy lett. Ma szedetem le, még nem készítettem belőle semmit, kíváncsi vagyok.

Sóska: elnyomta a paradicsom és a bab

Kapor: azt mondják, az nő mint a dudva – hát nálam évek óta nem marad meg

Uborka: bio magról kelt, szart sem ért

Cukkini: bio magról palántázott, irdatlan sok lett, az utóbbi időben már talicskával mentem a temésért, és már nem csak én, de a szomszédok is unják. Tele van vele a mélyhűtő is.

Tök: bio magról, alig lett valami. A palánták szépek voltak, jól megindultak, sok virágot hoztak, de termés alig lett rajtuk. Az istengyalultán – amire nagyon kíváncsi voltam – egy sem lett.

Sütőtök: A kertben már nem maradt neki hely, úgyhogy a komposztra ültettük. Úgy nőtt, mint akit húznak, dugig volt virággal, de egy termés sem lett. A tökök közt nőtt ki egy véletlen, egy termés lett rajta.

Paprika: bio magról, saját palántázásról. Elég jó lett, bár kicsit későn indult meg, most van rajta igazán sok (az egyik tövön pl. 32 termést számoltam meg ma). Sajnos ilyenkor már lassan érik be, ha egyáltalán.

Paradicsom: bio magról, saját palántázás. Valami hihetetlen nagyra nőtt, nem győztük a kordont húzni neki. Rengeteg sok lett rajta (a zöldekkel együtt biztos volt vagy ötven kiló, de lehet, hogy jóval több is), még most is iszonyú sok van, de már necces, hogy beérik. Még ma is rengeteg friss hajtást vágtam le róla, tele virágokkal – de muszáj volt, hátha így segítem az érést. Nagyjából embermagas kordonon nőnek, pedig javarészt determinált fajták (én legalábbis úgy rendeltem).

Eper: apósomtól kaptunk tavaly három cseréppel, azt ültettük szét ősszel. Meglepően sokat hozott (4-5 kilót), és nagyon finom volt.

Szieszta

Olyan lettem, mint egy kis ovis: minden délben, ebéd után megyek aludni. Fejemre húzom a takarót, és nyálcsorgatva, mélyen alszom egy órát. Ez nagy szó, mert az utóbbi bő harminc évben nem ment a nappali alvás, nagy nehezen tudtam csak kicsit bóbiskolni, majd a nap hátralévő részében kótyagosan kóvályogtam. Aztán később alkalmam nem volt, mostanában pedig kedvem: azt a nyugodt kis időt, amíg Jónás aludt, nem akartam alvásra pocsékolni. Az szent volt, az volt az én-idő.
Egészen mostanságig, mikoris elérkeztem a fáradtság azon fokára, hogy megéri. Halmozottan hátrányos ugyanis a helyzetem: Jónás (valószínűleg mert három rágófogat növeszt egyszerre) mostanában újra felkelegetett éjszakánként. Ha ő épp alszik, akkor a férjem fújja az allergiás orrát vagy nagyon furcsa hangokat hallat álmában (szerencsére lassan vége az allergia szezonnak), és ha véletlen épp egyik sem, akkor én ébredek fel magamtól, mert vagy pisilni kell, vagy rémálmaim vannak, vagy durva jóslófájások a közeledő front miatt. Pedig azt gondoltam, hogy jól kialszom magam a második gyermek előtt. Hát nem arra felé haladunk.

Fényszöszök

Reggel ébredés után hallom, hogy magyaráz az ágyában:
A kazán. A nyomás.  A nyomás eemegy, a lámpa villogni kezd. Okos fiú a lámpa.

 

A konyhapulton játszik a tojásfőző homokórával.
-Anya, ez mi ez? – kérdezi.
-Hát mi az? – kérdezek vissza.
Nagyon gondolkodik, aztán azt mondja:
-Homok…. homoktövis! (múlt héten azt ittuk)

Deal

Ez milyen már.
Tegnap este a férjem tejfakasztóra volt hivatalos, és utána reggel mesélte, hogy volt ott egy srác, aki mesélte, hogy neki is nemrég született gyereke, és nagyon boldog volt, mert az volt a deal (most kapaszkodj meg), hogy ha bent lesz a szülésnél, akkor vehet magának Xboxot meg új tévét. Tejóságosatyaúristen. Hogy ez hány sebből vérzik, remélem nem kell részleteznem.
Azt is mesélte a férjem, hogy volt még pár apa (nem a mi barátaink), akik lekicsinylően és megalázóan beszéltek a feleségükről meg a szülésről. Na ezeknek egy negyvennyolc órás vajúdást kívántam néhány komplikációval és gátsebbel a jobb belátás végett, de aztán rájöttem, hogy elég lenne nekik csak egy “sima” szimpla is, abba is beledöglenének valószínűleg. Meg hát az ilyen emberhez nem kéne hozzámenni, vagy legalábbis nem gyereket szülni neki.

Tükör

Szeretnéd tudni, hogy valójában hogy neveled a gyerekeidet? Szeretnéd, ha a szomszédok is tudnák?
Vegyél állatot, lehetőleg egy szeleburdi kiskutyát. Aztán figyeld meg, hogy a gyerekek hogy beszélnek illetve bánnak vele. (Nem, emiatt ne vegyél).
Ma nyitott ablaknál takarítottam – már mindent tudok a második szomszédról is.
Biztos ami biztos, nálunk egy darabig nem lesz kutya. (Nem, nem ezért…)

A világ működése

Jónás mostanában rakja össze, hogy hogyan működik a világ, a külvilág. Szokásunk, hogy az Az mi az Anya / Apa? kérdésekre nem egyszavas válaszokat, hanem néhány mondatos magyarázatokat adunk. És bármennyire is magasröptűnek tűnik elsőre, valahogy idővel csak megérti. Még két éves sem volt, amikor elmagyarázta nekem a csatorna működését. A Mama elmagyarázta neki az utcájuk végén lévő szennyvízátemelő funkcióját, és ez a kis cserebogár megjegyezte, és pár nap múlva már fogmosáskor el is magyarázta, hogy hogyan folyik le a víz a csatornába, onnan meg ki az utcára meg az aknába.
Azóta sokkal bővebb lett a szókincse, egészen fura szavakat is megtanul (kondenzátor, személyvonat, stb), és hihetetlen módon érdekli a dolgok működése. Aztán pedig csak mondja és mondja. Ma este fél órán keresztül magyarázta, hogy hogy megy a víz a kazánba, és hogy lesz meleg víz és fűtés. Hogy mire való az index az autóban, mit mutat a kis zöld nyíl, és mikor merre kell tolni a kart. Hogy a vasúti peronon csak a csíkig lehet menni, hogy a váltó hogy működik, és a hangosbemondó mit mond. Hogy a szőlőből lesz a mazsola, a kenyértésztába élesztőt kell gyúrni, de előbb tejjel összekeverni, és hogy a fa alá lehullott körtéket megeszik a darazsak, úgyhogy azokat át kell dobni a kerítésen kívülre. Ésatöbbi, sorolhatnám napestig. Egyrészt borzasztóan fárasztó, mert mindenre magyarázatot vár, és a saját magyarázatainál is visszakérdez, hogy ugye, másrészt végtelenül szórakoztató, meg kell zabálni. Tulajdonképpen az egész gyerek nagyon szórakoztató mostanában, sőt kellemes társaság is, általában igazán nem nehéz vele – főleg, ha kettesben vagyunk.
De amin elgondolkodtam a nagy érdeklődésével kapcsolatban az az, hogy ezt hogyan lehet még okosan kihasználni, és mire kell figyelni. Egyrészt írtam már, hogy milyen nehéz mindig tudatosan és pozitívan beszélni (például nem ne mássz fel oda, mert le fogsz esni, hanem ne mássz fel oda, mert az nagyon borulékony, instabil,  – de még ez sem az igazi), de hogy mi mást tudok még a kis szivacs hozzáállásának átadni, ami sokkal fontosabb, mint a fűtés működése. Valamit az élet működéséről, a célokról, a szeretetről, a boldogságról, az akaratról. A szavak erejéről, a törődésről, az örömre való képességről, a szabadságról, a felelősségről. Egyrészt nem vagyok mind eme tudás birtokában, másrészt attól tartok, hogy ezt nem szavakkal, hanem tettekkel és példamutatással adjuk át – a jót és a rosszat egyaránt. De azért figyelek, hátha látok valami kiskaput, valami jó kínálkozó lehetőséget.

Most egy kicsit könnyebb lett az életem

Tisztában vagyok vele, hogy a világon most sokkal komolyabb problémák is vannak, de az én életem most egy kicsit jobb lett attól, hogy végre valahára megtudtam, hogy hogy lehet Gmailben kilistázni az olvasatlan, elsődleges leveleket. Eddig a guta ütögetett, hogy órákig keresgélhettem vissza az elhagyott, olvasatlan leveleket. A megoldás rém idióta és rém egyszerű (legalábbis ennél egyszerűbbet nem találtam): be kell írni a kereső mezőbe azt, hogy category:primary is:unread.

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy van-e arra is parancssor, hogy hogyan szűrhetném ki a Facebookról a menekültügyben cikket megosztókat és kommentelőket. Határozottan jobb lenne az életem attól is, ha nem kellene nap mint nap szembesülnöm a sötétséggel. Majd én elolvasom magamnak azt, amit én akarok.

Romantika

Szarvasbőgés hallgatása a tetőteraszról egy csillagfényes, meleg nyári őszi éjszakán.

Addict

Van egy pár függőségem – károsak és ártalmatlanok, nyíltan vállaltak és titkosak egyaránt. Az egyik a körömlakk mánia. Lassan kétszáz darabra rúg már a készlet, pedig évek óta alig veszek. És igen, még mindig van időm festeni, pedig mindenki azt ígérte, hogy gyerek mellett majd úgysem lesz. Pedig igaz az a mondás, hogy amire akarod, arra van. Na most ez nem lenne fontos, de mint mondtam már, addikció. És az sosem a fontosságról szól.

Ami vicces, hogy lassan a világ (na jó, háztartás) sok bajára is a körmös dobozban találok megoldást. Például most vettem egy használt fehér kiságyat, amelyről itt-ott le volt jőve a festés. A férjem teljes lakkozást javasolt, de én tettem titokban egy próbát: a lazúros borításon a francia manikűrös lakk-toll azonnal eltüntette a hibákat, pár perc múlva már a helyüket sem lehetett megtalálni. A nyomógombról lepattant festéket a legjobban fedő fekete lakk pótolja, a gyerekszobába az egyszerű Ikeás fogantyúból fűből kinövő gomba lett néhány ecsetvonás után, a legdurvább viszont az emeleti vécénk. Hetekig tartó fejtörés és sikertelen kísérletek tucatja után négy tekercs körömdíszítő szalagot ragasztottam fel az új, sötétkék festékre, és épp ilyen lett.
Mostanában a férjemre is ragadhatott valami (mármint nem szalag, hanem tudomány), mert olykor-olykor megkérdezi, hogy van-e ilyen vagy olyan festékem, kell valamihez.
Nem tud lehetetlent kérni. Már katalogizálnom kellett, hogy áttekinthessem őket:

DSC_6261_1k

Bölcsőde

Kissé esetlenül hallgatom az itthoni csöndet: évek óta nem volt ilyen, hogy szinte egész nap azt csinálok, amit akarok (meg amit kell), és nem kell másra figyelnem. Jónás bölcsiben van. Most heti háromszor, aztán majd visszatérünk a heti kettőre, ha teljesen beszokott.

Egyrészt alig vártam már ezt az időszakot, hogy végre nyugodtan tudjak csinálni valamit anélkül, hogy örökké figyelnem kell rá, másrészt hiányzik is. Furcsa, hogy nem tudom, hogy mit csinál a nap bármely pillanatában, hogy kivel barátkozott össze, és hogy megette-e a babot is a levesből. Ez már az elszakadás, vagyis inkább az elengedés kezdete. Már van élete nélkülem is. És jobb, ha hozzászokok, mert jön még a java: később egész nap iskolában lesz, aztán a barátaival, végül pedig már csak egy-egy hétvégén jön haza.

Leginkább reggel sajnálom, amikor felkelés után fél órával már az autóban ülünk, és viszem el, el itthonról. Tiszta hülyeség. De tudom, hogy néhány hét múlva már nagyon értékelni fogom az ilyen napokat, amikor csak egy csecsemővel kell foglalkozzak.
Másrészt meg nem kell sajnálnom őt, mert jó ott neki, szereti, már ott is alszik délben, nyekkenés nélkül, a Nuszikával. Délután pedig alig akar hazajönni, mert még benne van az építésben, homokozásban, fűnyírásban. És amelyik nap nem megyünk, akkor is kérdezi reggel, hogy medünk? bőcsibe?
Délutánonként pedig megpróbálok ilyenkor még több minőségi időt tölteni vele, amikor nem takarítok meg dolgozok mellette, és nem mondogatom folyton azt, hogy mindjárt, kisfiam.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum