Női önmegvalósítás

Ez valami bámulatos, hogy nálunk időről időre milyen nagy bölcsességeket tudnak mondani a politikusok nő- és szaporodás ügyben, komolyan büszkék lehetünk a válogatott ordas baromságaikra.
Isten látja lelkem, én nem vagyok radikális feminista, de ezek még nálam is rendre kiverik a biztosítékot.

És az összes tököm tele van azzal, hogy a hülye politikus férfiak (elnézést az általánosításért, tudom, hogy nem így van) folyton születni kíván bennünket, szívük szerint beállítanák a nőket olyan kétsoros istállókba, mint a teheneket, megtermékenyítenének mindenkit valmi fecskendőből, aztán szüljetek szép sorba. Aki meg nem, az mehet a húspultba, helló.

Én világ életemben szerettem volna gyereket. Egy kisebb csoda folytán lett is már kettő. De ehhez a férjemen kívül senkinek semmi köze. És nem azért szülök, hogy a szüleinknek legyen unokájuk, de pláne nem azért, mert így valósítom meg önmagam. Szerintem a gyerekszülésnek nem kell semmi köze legyen az önmegvalósításhoz. Néha van, nem tagadom, vannak ilyen nők, akiknek az ez életfeladatuk. De alapvetőn a megvalósult önmagunk nem szabadna semmi mástól függjön, csak önmagunktól. Ha mi, emberek (és nem csak nők) nem valósulunk meg, önállóan és egyedül, akkor nem leszünk sem jó társak, sem jó feleségek, sem jó anyák.
Kövér László logikája szerint ugyanis nem valósíthatja meg önmagát – ergo nem teljesértékű – az a nő, aki nem szül, akár azért mert nem szeretne, akár azért, mert szeretne, esetleg iszonyúan szeretne, de nem jön össze?

A személyes véleményem az, hogy a nők legnagyobb többsége szívesen szül(ne), legalább egyszer. Igen, vannak olyanok, akik nem szeretnének, de miért is volna ez kötelező? Miért ne dönthetnék el saját maguk? Engedtessék már meg a nőknek gyerek nélkül is kiteljesedni!

De ha körülnézek, a szűk környezetemben belőlük van a legkevesebb. Konkrétan kettőt ismerek személyesen. Viszont tudok több tucat olyanról, aki rohadtul szeretne, de nem tud. Mert nincs párja, mert nem jön össze, mert nem jön össze a második / bárhanyadik. (Gondolom, a politikusaink azzal sincsenek tisztában, hogy manapság mennyire megnövekedett azon párok száma, akik rohadtul szeretnének gyereket, évek óta próbálkoznak, kezelésekre járnak és barátfű cserjét esznek, de nem jön össze.) És ismerek még jópár olyat is, ahol már van egy – két gyerek, de nagyon gondolkoznak, hogy vállaljanak-e még egyet. És tudod, mi a durva? Hogy itt legtöbbször a férfi még szeretne, a nő pedig ódzkodik. Csak itt a mi utcánkban tudok három ilyet (és magamat is ide sorolom, ha már skatulyázni kell).
Tehát itt van két nagy probléma, amivel foglalkozni lehetne (szerintem valósabbak annál, minthogy a nők nem akarnak szülni, mert önmegvalósítani akarnak): miért nem jön össze azoknak, akik szeretnének, és miért nem akarnak a nők második / harmadik / negyedik gyereket szülni.
Az első esetben foglalkozhatnának a környezetszennyezés, az egészségtelen táplálkozás (szinte minden modern, feldolgozott (nem bio) élelmiszer egészségtelen valamilyen mértékben, ne legyenek illúzióink), a stressz, a fogamzásgátló hormonok, a hormonok a vizekben (a férfiak megtermékenyítő képességének drasztikus hanyatlása ismerős?), a lelki blokkoló tényezők kérdésével.
A második esetben meg azzal, hogy ezek szerint valamiért sok nő érzi úgy, hogy annyira nem nagy buli manapság a gyerekvállalás. Hogy az egy vagy a kettő az untig elég. Itt vizsgálgathatnák a családok anyagi biztonságát, a nők kiszolgáltatottságát (gyakori válások, munkaerőpiacra való visszalépés nehézsége, részmunkaidő hiánya, etc), a nőkkel szemben támasztott irracionális elvárás halmazt (legyél jó anya, jó munkaerő, jó feleség, jó háziasszony, csinos feleség, szexi társ, sorolhatnám), illetve az anyaság és gyereknevelés státuszának lenézését. Mert még mindig nem elismert státusz ez, még mindig némi lekicsinylés övezi, még mindig megkérdezik, hogy jó, de egyébként mit csinálsz? Én mondjuk soha életemben nem melóztam ennyit, és soha ennyi felelősségem nem volt, mint most. És a köz szemében soha nem voltam még ilyen érdektelen (gondolom). Szerencsére már nem ezen keresztül definiálom önmagam, de egy kicsit még számít. És a férjem szerencsére messzemenőkig elismeri a tevékenységem, de nem mindenki ilyen. Látom, hogy a barátnőmre teljesen másként néz a férje, mióta újra dolgozik, és mondjuk külföldi meetingekre jár. És látom, hogy a barátnőm még soha életében nem volt ilyen nyúzott, mióta külföldi meetingekre jár, aztán meg rohan a gyerekeiért meg a különórára meg a boltba meg  főzni meg mosni meg legózni meg mindenhová, és szilveszterkor semmi mást nem akar, csak egy kicsit lerogyni a kanapéra.
Na mindegy, elkalandoztam már nagyon. Igazából nem is tudom, miért csépelem ezen a számat. Talán azért, mert csépelni kell, mert ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Magamért se, másokért se. Negatív terhes tesztet küldeni nem fogok (remélem, hogy negatív, különben falnak megyek), viszont volt itthon úgy húsz darab pozitív, most dobtam ki. Még abból az időből, amikor minden másnap teszteltem, remélve, hogy ez a gyerek most végre valahára megmarad.

Szóval tessék a nőknek szép és jó körülményeket teremteni, és akkor zokszó nélkül teliszülik nektek az országot. De még akkor sem lesz semmi közötök ahhoz, hogy ki hányat szül vagy nem szül, drága politikusok.

 

/A nők világban elfoglalt szerepének – meglátásom szerint – évezredekre visszanyúló spirituális háttere van, és amíg ez nem változik meg, amíg a félelem motivál, addig nem történik érdemi változás. A felszíni kényszerítés káros, ezzel más területeken árthatunk, például a férfiak kerülhetnek ugyanilyen sérült helyzetbe. Éppen ezért a női kvóták és egyéb kényszerű intézkedések bevezetését sem látom célravezetőnek. A probléma a gyökereknél van. Ha ott elsimul, máshol is el fog. /

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum