Látó

Azt mondta a Látó, hogy még valami nagy dolog vár rám, valami nagyon jót fogok még csinálni negyvenéves korom után. Az Asztrológus is anno valami ilyesmit mondott. Mondhatnám, hogy de jó, várom már azt az időt (bár van egy olyan elképzelésem, hogy az ilyen emberek mindenkinek valami jót mondanak), de abban mindenképpen segít, hogy jobban megnyugodjak a fenekemen a mostani élethelyzetemben. Úgysincs nagyon más választásom.

Ugyanis mostanában gyakran valami nyugtalanság van rajtam, úgy érzem, hogy annyi minden van még, annyi mindent szeretnék csinálni a napi favágáson túl, és belekapok ebbe meg abba, aztán hagyom az egészet, mert elvisznek a hétköznapok, aztán meg az elkótyavetyélt tehetségeimet sajnálom, hogy nem kezdek velük semmit, aztán újra tervezgetek, lelkesedek, és végül mindig visszahullok ugyanoda, a pelenkázó mellé.

Úgyhogy mindegy is, hogy így lesz-e vagy nem, de talán abban segít, hogy jobban a jelenben maradjak, és kiélvezzem a gyerekes időszak szépségét, ami csodás és megismételhetetlen. Mert szükségem van a megelégedésre, a megnyugodásra, a lassúságra. Ahelyett, hogy folyton azon gondolkodnék, hogy miről maradok le, vagy mit kellene még csinálnom.

A Látó egyébként masszőr, csak nebenbei lát, ha kérdezed. Mondott még sok minden mást is, múltról, jelenről és jövőről, érdekes volt. De a kezelés óta irdatlan és folyamatos hányingerem van.

Nívópálca

Jónás ma megnézte a régi vasalóban lévő vízkőtelenítő pálca nívópálca segítségével, hogy mennyi olaj van benne. A könyvbe meg beletesz valami lapos játékot, ráhajtja a könyvborítót, majd sistergő hangot ad ki – ez a szendvicssütő. Úgy bírom, ahogy ezek a kicsik összekapcsolják a dolgokat.
Meg olyan szavakat és kifejezéseket szed össze, hogy kétség nem fér hozzá, egyszeribe, továbbá, nekirugaszkodik.

Magvetés

Már éppen kihordtam mindent a kertbe, és végre nekiálltam elvetni az első két sor répát, amikor Kismiklós felsírt a babakocsiban. A férjem Jónással az új öntözőrendszert ásta, mindketten nyakig sarasak voltak. És akkor úgy éreztem, hogy én ezt nem csinálom. Idén egyszerűen nem fér bele. Nem tudok tovább sakkozni a percekkel. Elkeseredve néztem a sok előkészített vetőmagot meg leveleskel palántát.

Aztán mégis az lett, hogy a férjem abbahagyta az ásást, és átvállalta a gyerekeket, így lett egy szabad órám. Ami alatt bekerült a földbe minden: retek, répa, fokhagyma, vöröshagyma, korai borsó, szárzeller, koriander, saláta, lóbab, kapor meg leveleskel.
A tavalyi föld a takarásnak köszönhetően olyan puha volt, hogy ásni sem kellett, csak pár hete rákerült a friss komposzt. A vetésforgót csak félig sikerült megvalósítani, mert a paradicsomnak olyan ember-magas állvány kellett tavaly is, hogy azt nem mertem előre tenni, mert árnyékot vetne a többi növénynek.

Hétvégén pedig palántázni fogok: paradicsomot, paprikát, majd később a karfiolt, káposztákat, tökfélét. A palántázási folyamatot is egyszerűsíteni fogom, beruháztam mélyebb tálcákba és egyforma poharakba, hogy ne járjon piszokkal a locsolgatás, ha már a vendégszobát használjuk melegházként.

Azt még nem tudom, hogy hogy lesz időm ápolni és gondozni a kertet, de szükségem van erre az alkotó és teremtő tevékenységre a mindennapi robot mellett.

Délután pedig szép színes rajzot készítettünk Jónással arról, hogy mit hová ültettünk. Merthogy ő is vetett egy kicsit: élvezte a kis magocskák ágyásba szórását, és már alig várja, hogy teremjenek. Főleg az epret.
Múltkor az egyik kertészeti füzetemet eltulajdonolta, és hosszasan mesélt a játék telefonjába a húgomnak arról, hogy mit hová fog ültetni. És hogy ő fogja kigazolni, meg leszedni is. És olyan aranyosan mondja, hogy vetőmag, meg öntözőrendszer.

Farsang

Az ugye tudva levő, hogy én meg a kelt tészta nem vagyunk valami túl jó viszonyban, sőt generációk óta kerüljük egymást. Ehhez képest fogalmam sincs, hogy hogy köthettünk ki annál, hogy én fogom a bölcsis farsangra elkészíteni a fánkot. Valószínű úgy, hogy a bölcsis néni sincs jóban az élesztő alapú süteményekkel, és egy óvatlan pillanatban rám testálta.

Úgyhogy álltam a konyhában két és fél órával a rendezvény előtt, folyt rólam a víz, üvöltött a gyerek, és bámultam a tűzhelyen a lábosokat, melyekben felfutni képtelen élesztők sorakoztak.
Mikor elfogyott a tiszta lábos és az élesztő is, akkor számba vettem a közeli cukrászdákat, de azért minden mindegy alapon belegyúrtam a lisztbe egy kis porélesztőt – ha már úgyis előkészítettem mindent. A tészta se akart nagyon kelésnek indulni, úgyhogy inkább megszoptattam a kicsit. Mire végeztem, a tál már púposodott, pedig nem volt kicsi. Előírásszerűen kiborítottam a gyúródeszkára ikeás szilikon lapra, ahol kézzel ujjnyi vastagra kellett volna nyomkodni, de ez a galád most meg annyira túlkelt, hogy egyenesen lefolyt a lapról, alig tudtam az evőeszközös fiók előtt megállítani.
Innen már nem volt veszteni valóm, hiszen már a cukrászdát is lekéstem, úgyhogy szórakozottan beledobtam a forró olajba egy pár gömböcöt – merthogy ugye szaggatni sem lehetett a konzisztencia miatt, csak valahogy lerázogatni a ragacsot a kezemről.
És láss csodát: olyan gyönyörű habos fánkok kerekedtek belőlük, hogy nomég. Mondjuk azt csak én tudtam, hogy ez fánk, és nem kisgömböc, merthogy szabályos gömb alakok lettek, szalaggal. Múltkor szalag nem volt, most a lyuk hiányzott.
Úgyhogy rohanvást kisütöttem az összeset, közben öltözködtem, fésülködtem, csomagoltam, majd a forró tálat a combjaim közé fogva elautóztam a bölcsibe, és még épp időben beestem kisbabástul a rendezvényre.

Itt Jónás nagyon aranyos volt, sokkal aktívabb, mint a múltkor. Most nem csak szemlélődött, hanem énekelt, meg táncolt, meg verset mondott, talán ő a legtöbbet. Nem mintha ez lenne a fontos, de a múltkori passzivitása után jó volt ezt is látni.
Egyébként kisróka volt, varrtam neki farkat meg füleket, ő meg szépen végigénekelte az egész Vuk dalát. Mondjuk kántálásra jobban hasonlított, mint énekre, de nagyon cuki volt.
Jó, hogy ennyi  mindent csinálnak velük, nagyon megszerette ezt a táncolós éneklést, én meg úgyis mostanában olvastam, hogy ez mennyire hasznos dolog. Mondjuk nála a fára mászással sincs gond.

Babanapló – 4. hónap (Kismiklós)

Szia Kicsi Rigó! Gondolom nem kell magyaráznom a neved eredetét. A nyári estéken kéményről énekelgető feketerigókat is megszégyeníted, úgy énekelsz. Sajnos nem nagyon tudom levideózni, mert ahogy meglátod a telefont, elhallgatsz, és megbabonázva bámulsz rá, pedig csak egy fehér téglalap meg egy fekete lyuk. Ugyanígy ha nevetgélsz. Pedig úgy szeretném megörökíteni!

Te egy nagyon kedves baba vagy. Nem tudok jobb szót rá. Békésen elvagy, és minden egyéb érdekes benyomásra mosollyal és nevetéssel válaszolsz. Föléd hajolnak az emberek – mosolyogsz. Reggel meghallod a hangomat – mosolyogsz. Valamit mutat neked a bátyád vagy hozzád ér – mosolyogsz. Leveszem a ruháidat – nevetsz. Megtöröllek a popsitörlővel – kacagsz. Komolyan, hihetetlen. És ezt csinálod két hónapos korod óta. Én babát még nem láttam ennyit mosolyogni.

Persze sírni is szoktál, meg ordítani. Ha valami nem tetszik, akkor panaszos rigózásba fogsz, majd sírással folytatod. Ha viszont éhes vagy, akkor iszonyatos ordításba kezdesz, és ha nem kapsz enni egy percen belül, akkor annyira belelovalod magad a sírásba, hogy nem is tudod abbahagyni, hosszú ideig kell vigasztaljalak, és még a cicivel a szádban is folytatod. Nagyon szívedre veszed a késedelmet.

Egyébként nagyon könnyű veled, mármint ahhoz képest, hogy milyen lehetne. Persze így is gyakran kivagyok kettőtöktől, de hát két kisgyerekkel itthon lenni már csak ilyen.
Már vagy két hónapja átalszod az éjszakákat. Mostanában már nem is este tízkor, hanem kilenckor eszel utoljára, és reggel addig alszol, míg Jónás fel nem kukorékol, fél nyolc körül. Akkor aztán nagyot eszel, majd szépen játszogatsz tízig, mikor újabb evés után alszol egyet – egy vagy két órát. Utána aztán nincs rendszer, cirka három óránként eszel, este gyakrabban, meg még szunyókálsz is egyszer-kétszer játék közben a nappaliban. Délután sokat vagy a játszószőnyegen, ilyenkor vagy hanyatt fekve abajgatod a csörgőket, vagy hason nézelődsz.
Ja, majdnem el is felejtettem: szombaton megfordultál! Hasra tettelek, és elindítottam a Duplo vonatot, hogy nézegesd. És hát a vonat elment a hátad mögé, te meg nem láttad ott, mit volt mit tenni, meg kellett fordulni hanyatt. Ezt háromszor meg is ismételted. Az elsőt nem is láttam, mert épp elfordultam, csak gyanús volt, hogy én  hason hagytalak. Úgyhogy megismételted, biztos ami biztos. Ma meg majdnem hasra fordultál, nem sok híja volt.
Kúszni is nagyon akarsz, de ennek még csak repülőzés a vége, illetve a hasad körüli forgás. A kiságyban például addig rugdalod magad, míg keresztbe nem fekszel. Kilencven – száznyolcvan fokot simán elforogsz, ha úgy adódik a látnivaló.

Enni is szeretsz (meg nagyokat büfizni – a pulóvereim és a hátam mögötti díszpárnák folyton le vannak hányva), és valami csoda folytán még mindig csak anyatejet kapsz. Mármint azért csoda, mert már az első hetekben abba akartam hagyni, annyi komplikáció volt, és azóta is, a visszatérő elzáródások napján vonítva fogadkozom, hogy holnaptól tápszeres gyerek leszel, de aztán elmúlik, és újra szép és jó és könnyű minden. Nálad már nem szívattam magam az igény szerinti szoptatással, csináltam a bevált módon, felesben: félig a te igényed szerint, félig az enyém szerint. Vagyis ez sem igaz. Mindig akkor kapsz enni, ha éhes vagy (a fent említett sírás miatt lehetőleg még abban a percben, vagyis inkább jóval előtte). De úgy alakítgattam ügyesen a dolgokat, hogy ne húsz percenként éhezz meg, hanem több óránként. És ezt az igényt már ki tudom elégíteni úgy, hogy nem megy a család meg az életünk rovására.

A cumit már nemigen kéred. Ha nincs nagy bajod, akkor meg tudlak nyugtatni szép szóval vagy ringatással, ha meg van, akkor a cumi sem segít. Van, hogy napokig elő sem kerül. Mondjuk eleve úgy szoktattalak, hogy ne azzal aludj el, mert az nagyon nem hiányzott, hogy mire végre átalszod az éjszakát, kezdhetek a kieső cumik miatt kelni. A cumisüveget elfogadod, de csak ha anyatej van benne.

Gyakran jövünk-megyünk is, főleg Jónás bölcsis napjain (kettesben könnyebb) és hétvégente. Bár a rossz idő miatt kevesebbet vagyunk kint, mint nyáron, de voltunk már túrázni is, meg vidéken rokonoknál, wellnessezni, tábortűznél melegedni, grúz, thai meg magyar éttermekben vacsorázni (ebből nem egyet teljesen átaludtál), libegőzni, múzeumban, szülinapi partin, vacsora vendégségekben, szilveszteri bulin. És még ha tudnád, hogy miket tervezek!

Az autóban általában alszol, illetve a szabad levegőn is, úgyhogy nem okoz nagy nehézséget a veled való utazás. Egyedül a szoptatás necces, mert ilyen hidegben nincs kedvem kibontogatni magam a kabátból, úgyhogy ez némi (sok) szervezést igényel.
De azért legtöbbet itthon vagyunk, kettőtökkel már nehezebben durálom neki magam az indulásnak. Bár van úgy, hogy reggel tízkor már a játszóházi mászóka harmadik emeletén ülünk, Jónás tarzanozik, én mászok utána, te meg rám kötve alszol.

Ha már a kötésnél tartunk: te is nagyon szereted a kendőt. Sajnos télen nehezebb így kimozdulni a nem záródó kabátok miatt, de lassan itt a tavasz, és mehetünk, amerre látunk. Hosszabb útra már szívesebben viszlek a szövött kendőben, mert tíz deka híján már hét kiló vagy, és az egy kicsit stabilabban tart, nem ring úgy járás közben.
A doktor néni azt mondja, hogy szép hosszú gyerek leszel. Ezt nem tudom, de tény, hogy azokat a ruhákat hordod, amelyet Jónás fél éves kora után viselt (abból a méretből vannak téli ruháim).

Jónás is nagyon szeret téged, kedvesen bánik veled (legtöbbször). Gyakran fel is szólít engem, hogy anya, most adj egy kis tejet a Kismiklóskának, hátha éhes. De azt is közli veled, hogy te még nem ehetsz tojást, mert kicsi vagy, illetve hogy ne haragudj, de most nem veled foglalkozunk (ha épp vele foglalkozom). Egyik kedvenc elfoglaltsága, ha veled színezünk. Ez úgy néz ki, hogy te fekszel a szőnyegen, mi pedig melletted hasalunk, és ki-ki színez vagy rajzol a saját könyvébe. Ilyenkor magyaráz is neked: látod, Kismiklóska, ez a borz. Ezt kékre színezem.

Apa is odavan érted, sőt a nagyszüleid is. Tudtuk, hogy így kell legyen, de tényleg igaz: a második gyereket is ugyanúgy lehet szeretni. Vagyis nem ugyanúgy, de ugyanannyira.

Ennyi jut most eszembe, emléknek. Olyan ez, mint a merengő: egyszer talán érdekes lesz újra belenézni, mikor már mindezt elfelejtettem.

Egy boldog, kedves, kicsi napsugár gyermek vagy, és mind nagyon szeretünk!

Gyerekszáj

-Anya, nézd, szétfolyt a kertben az összes hó! – ámuldozik az olvadáson.

 

Kuszuperált mobiltelefonnon képzelt beszélgetéseket folytat.
-… hogy mondod? Most nem hallak téged, nem hallok semmit. Azt hiszem, elment a tér… a tér… a térkép!

 

Behangosító mondó – hangosbemondó

 

Lépa, letek, mogyoló – gyelek kezébe nem való!

 

-Tudod, régebben a mamának is volt cicája, csak elment.
-Hová ment?
-Nem tudom. Egyszer csak nem jött haza.
-Én tudom, hová ment!
-Hová?
-Elment vadászni az egerekkel, hogy ne legyenek éhesek.

 

-Anya, annak a repülőnek miért van olyan hosszú zsinórja? – mutat a csíkhúzó repülőre.

 

Skypon hívjuk a Mamát, már nagyon türelmetlen, magyarázom neki, hogy hallod, most kicsöng.
-Kicsöng? – kérdezi.  -Hát a mama csöng!

 

Paradoxon

Ha a gyermekeim jók*, akkor szerencsés vagyok. Ha rosszak, akkor szar anya.

 

*A társadalom által elvárt módon, a szülő számára kényelmesen viselkednek

Jégvarázs

Jónás elragadó sármja okán meghívást nyert egy nagylányos szülinapi buliba, téma Jégvarázs. Fingom nem volt, mi az, csak hogy mostanában a kiscsajoknál menő lett a világoskék is a rózsaszín helyett. Úgyhogy ma megnéztem a mesét (?). Belepörgetve, úgy szűk fele idő alatt.
Hát mit mondjak. Pedagógiai és fejlődéslélektani szempontból hagy kívánnivalót maga után. És ami a legszarabb, hogy a végén fel sem oldja, tanulságot sem igazán von.
És amúgy is, miért nem akarnak Annák lenni, csak Elzák?

Azt hiszem, most könnyebb, hogy fiaim vannak. Sokkal közelebb érzem magamhoz a homlokrakodókat mint a személyiségproblémás varázslókirálylányokat.

A multik védelmében

Rendre belefutok olyan cikkekbe és véleményekbe, miszerint milyen szörnyű, hogy az áruházak tonnaszám dobják ki az élelmiszert. És ez tényleg szörnyű. De két dolgot szeretnék megemlíteni a multik védelmében, amiről a legtöbben nem tudnak. Én is csak azért, mert egy időben foglalkoztam ilyesmivel a munkámból kifolyólag. A két dolog pedig az adminisztráció és az emberi gyarlóság.

Adminisztráció. Az áruházak élelmiszer- csomagolóanyag- és hulladék termelésére és forgalmára vonatkozólag nagyon kemény és szövevényes előírások vannak. Komplett csapatok végzik a papírmunkát, és igyekszenek megfelelni ezeknek. Ennek értelmében például nem csinálhatsz akármit a hulladékoddal, akkor sem, ha az épp csak ráncos almát jelent. Nem lehet például élelmezés céljára továbbadni, akkor sem, ha az egy napja lejárt téliszalámi, és gyakorlatilag az égvilágon semmi baja sincs. Sőt, még durvább, még állatok etetésére sem adhatod csak úgy oda, külön engedélyeztetni kell, millió előírás és papírmunka. Tehát sok mindent egészen egyszerűen nem lehet. Ehhez a jogszabályokon kellene változtatni. Másrészt ezek a szabályok a visszaélések elkerülésére születtek, bármilyen agyamentek is. Mert itt jön a második pont.

Az emberi gyarlóság. Az, hogy a magyar ember mindig kitalál valami agyafúrt dolgot, pláne ha egy kis pénz üti a markát. Például ha nagy nehezen és rengeteg munkával átviszed a bürokrácián, hogy a bizonyos hulladékot – zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket például – elvihesse egy gazda vagy egy állatkert, hogy az állatokkal etesse fel, mégse menjen teljesen kárba, akkor általában (szinte mindig) az történik, hogy ez csak addig működik, amíg maga a gondnok vagy a gazda fuvaroz, saját maga. Mert amint a gazdának nincs ideje elmenni a cuccért, és megbíz valakit, az a valaki rögtön elkezdi a sarkon vagy a sarki közértesnek eladni a szajrét. Mert nehogymár ne, nincs annak semmi baja. Akkor is, ha zárolva van a szállítóedény (ja, a szállításra megint van ezer előírás, aminek szintén meg kell felelni). Szóval vért izzadsz hetekig, hónapokig, míg elintézed a dolgot, aztán Jóskapista bekavar, mert kell neki a mellékes, az áruházat meg jól megbüntetik.

Hát így megy ez nálunk. És a multik, bármilyen zöldek is, előbb-utóbb belefáradnak a hajcihőbe, és hagyják az egészet.

Németországban sok éve már különféle alapítványokhoz lehet vinni bizonyos típusú élelmiszereket. Van olyan üzletlánc is, ahol zárás után egyszerűen kiteszik a polcokról már bevett zöldséget – gyümölcsöt, hogy elvihesse, aki rászorul. Itthon mi lenne ilyenkor? Lomtalanítási maffia megvan például?
Hát ezért. Addig meg megy a sok ezer tonna kaja a kukába. Nem mondom, hogy jól van ez így, de (ezért most épp) nem a multikat kell szidni.

Bajnok

Hétvégén női bronzot nyertem a futó vb-n.

.

.

.

Igaz, hogy csak négyen indultunk nők. De akkor is. Meg igaz, hogy a vb az városi bajnokság. De akkor is. És igaz, hogy tök egyedül futottam az erdőben, és egy táblázatban vezetjük az eredményeket. De akkor is. És igaz, hogy otthon felejtettem a vizet, és majd szomjan haltam a szőlőcukor után. De akkor is. És még az is igaz, hogy a hágóban majdnem visszafordultam, mert találkoztam a Pilisi Cipőlehúzó Sárral. De akkor is.

Megjegyzések:

A linken található, Pilisi sár rendszertana c. olvasmányt szeretettel ajánlom mindenkinek.

A sporttól és a futástól nem kell félni szoptatás alatt sem. A híreszteléssel szemben az általam ismert (és saját) esetekben nincsenek hátrányos következményei.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum