Vezetés

Vannak félelmek, amelyekkel egyszer szembe kell nézni. Ehhez persze az is kell, hogy tudjuk, hogy felismerjük, hogy mik a félelmeink.
Az utóbbi egy évben többen is mondták nekem, hogy vezető egyéniség vagyok, feladatom a vezetés, vezetnem kell. Ezeket akkor mind ellegyintettem, hogy ugyan, de csak szöget ütöttek a fejemben, és rágtam sokáig, mígnem egy szép tavaszi napon, babakocsis futás közben a húgommal beszélgetve végre megfogalmaztam: én valójában félek a vezetéstől. Nem úgy, mint más, aki eleve nem vezető alkat, hanem úgy, mint aki fél a kudarctól. Mert ugyan mindig azt hangoztattam, hogy én nem akarok vezető lenni, én olyan állást szeretnék, ahol önálló vagyok, de csak a saját munkámért vagyok felelős, és szépen eldolgozgathatok. És így is gondoltam. De emellett – a partvonalról bekiabálva – mindig meg voltam győződve arról, hogy én jobban csinálnám, mint a vezetők. És ez így nagyon kényelmes dolog: véleményt nyilvánítani, kritizálni, tanácsolni, okoskodni, kioktatni – és nem csinálni (mint akinek nincs jogsija, de az anyósülésről mindent jobban tud). És sok mindent tényleg jobban tudok, de mégsem vettem fel a kesztyűt, hogy itt vagyok, megpróbálom, csinálom. Vállalom, hogy a sok okosságom ellenére nagyokat fogok bukni, elrontom, elszúrom, nem jól csinálom – de vállalom a felelősséget, és megtanulom, egyre jobb leszek, majd végül tényleg jól csinálom. Mert ezt kellett volna tennem.
Ebben részint a szüleim is hibásak, mert az ő szemükben a szerénység, az alázat és a szegénység voltak az erények, és se a vezetőkkel, se a gazdagokkal nem tudtak mit kezdeni, az valahogy a büszkeséggel és a gőggel volt rokon, fölösleges teher a mennyek országába vezető úton. És egy kicsit ilyen a mai társadalom is: a vezetők és a gazdagok mind egy kicsit gyanúsak. De mi van, ha tényleg ez a feladatom? Ha tényleg ebből fogok tudni tanulni, tovább fejlődni? Ha tényleg felvállalok valamit, hogy értek hozzá, és csinálni akarom? Nem büszkeségből, hanem éppen alázatból, vállalásból.
Idáig jutottam el gondolatban. És noha továbbra is az anyaság most a fő feladatom, de az elmémet már kinyitottam.

Aztán jött a lakóközösségünkben egy közös nyavalygási fázis, hogy hogy le van pukkanva a játszótér, és kéne csinálni valamit, és megint folytak szét cselekvés nélkül a dolgok, mindenki akarja, de senki nem kezdi el. És akkor azt mondtam, hogy tessék, itt az első feladat. Vállald fel, állj az élére, irányítsd, csináld – ahelyett, hogy csak állnál megint a szélén, és utólag okoskodnál, hogy ezt nem is így kellett volna. Kicsi dolog, de kezdésnek épp jó. Úgyhogy nekiálltam, összefogtam a háromszáz emberből az érdeklődőket, és álmodtam egy nagyot. Gyűjtöttünk, és rengeteg pénz összejött. Technológiát tanultam, kalkulációkat készítettem, embereket delegáltam, munkanapot szerveztem, felelősöket jelöltem ki, tájékoztattam a lakosságot, még a tévének is nyilatkoztam.
És szembesültem egy csomó problémával: mérgező lazúrok, okoskodó emberek, rossz időjárás, akadékoskodó lakók, alulkalkuláció, lankadó lelkesedés, és így tovább. Hetek óta dolgozom, de még nem vagyunk kész, bár már látszik a vége. És jó lett, jó volt, tényleg rengeteget tanultam magamról és másokról is, egészen más oldalukról ismertem meg az embereket, még új barátokra is leltem. Tanultam műszaki dolgokat, tanultam, hogy hol mondjak nemet és hol legyek rugalmas, tanultam, hogy hogy mondjak ellent úgy, hogy ne bántsam meg a másikat. Tanultam nagyvonalúnak lenni és a meghúzni a gatyaszíjat is. Tanultam alternatívákat keresni, tanultam az embereket hagyni kibontakozni. Tanultam dicsérni és meglátni, hogy kinek mi az erőssége. Tanultam motiválni és mikrofonba beszélni. Tanultam nem haragudni, amikor nagyon szerettem volna. Tanultam csapatot építeni, pénzt elfogadni, közpénzzel bánni, nem megsértődni. És legfőképpen alázatot.

Úgyhogy nem készülök továbbra sem vezérigazgatóságra, de a jövőben sokkal több mindenbe fogok beleállni, akár vezetőként, felelősként is. És a feladatok majd jönnek, ha nyitott vagyok rájuk. Most épp egy sokkal nagyobb lehetőség áll előttem, amiben mindenképp részt fogok venni, de itt már mérlegelnem kell a szabadidőmet és a családom érdekeit is, mert napi többórás tevékenységet még nem tudok elvállalni, bár nagy a kísértés.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum