Elmélkedés a nyilvános szoptatásról

Mikor helyzetben vagyok, sosem tudom eldönteni, hogy akkor most nyilvánosan szoptatni zavaró, ámblokk, vagy csak akkor, ha látszik is valami.
Vagyis. Ha a kisbabám megéhezik, akkor egy viszonylag távol eső padon megetethetem úgy, hogy közben egyetlen szabad bőrfelület-centi sem látszik belőle(m), de azért aki történetesen odanéz, az sejtheti, hogy mi van. Vagy el kell vonulnom egy ablaktalon, takarítószertárból átrendezett baba-mama szobába, ennek hiányában mondjuk a vécébe – mert különben zavarok.
Most én ezt nyilván nem teszem meg, vagyis ha van beülök a babaszobába, de jobban szeretem a másik megoldást, és nem is nagyon zavartatom magam, mert számomra az egész valahogy olyan természetes (lenne). Szerencsére most divat – és amúgyis nagyon szeretem – a hippis, fehér blúzokat, az alatt minden feltűnés nélkül meg lehet etetni a kisdedet, nem probléma. Csak ma, egy tágas kerthelyiség hátsó asztalánál mégis olyan érzésem volt, hogy feszegetem a társadalom határait. Nem volt ennek semmi jele, csak mintha.
Én nem vagyok nagy szoptatásos utcáravonulós aktivista, de lehet, hogy annak kellene lennem, míg természetes nem lesz, hogy a gyerekek egy jelentős része anyatejen nő fel, aminek azért anyatej a neve, mert az anyából jön. És ezt nem kell demonstrálni, nem kell mindenkinek az arcába nyomni, de dugdosni meg titkolni se kelljen már.
Az ugyanis nonszensz, hogy egyáltalán átsuhanhat a fejemen az aggodalom, pedig csak a gyerekem akarom megetetni. Dohányozni, részegen mutatkozni lehet nyilvánosan. Szoptatáshoz meg zárkózzak be egy budiba vagy egy kosztól ragadó kis lyukba – mintha drogos lennék – és tegyek úgy, mintha a gyerek egyébként a levegőtől nőne?!

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum