A borosüvegek új élete

Ahogy ütemesen, kis szünetekkel csurog a tölcséren át a bodzaszörp az üvegekbe, erről a hangról hirtelen eszembe jut a gyermekkorom, épp így mertük, ez az a hang, érzem az illatát, a konyha melegét, a befőzésnapi hangulatot. Látom a fehér vödröt, rajta keresztben a nagy fakanál, azon lóg a függönyből vart zsák, tele gyümölccsel, csöpög a vödörbe a leve. Látom, ahogy a már lecsepegett meggy sisteregve melegszik a fazékban, látom anyu kezén a karikagyűrűt, ahogy a dzsemnek valót kavargatja. Látom a teraszon a délelőtti munka emlékét, a magokkal teli tálakat, a gyümölcsfoltokat a betonon. Hihetetlen, hogy mi minden van elraktározva az agyunkban, ami egy ilyen kis mozzanatra előtolul.
Én most csak pár üveg bodzaszörpöt rettyintek, kísérletképp, saját szakállra még sohasem csináltam. Anyu sem emlékszik már rá, hogy kell, hiába hívtam fel. Mióta kirepültünk már nemigen főz be, szörpöt egyáltalán. Talán ha ő is meghallaná ezt a hangot, akkor talán egyszeriben tudná újra ő is.
Így csak kotyvasztgatok, kóstolgatok. Aztán mikor elég jó már, mehet az üvegbe. Sokáig gondolkodtam, hogy honnan szerezhetnék szörpnek való üvegeket, már azon voltam, hogy szégyenszemre befőttesüvegeket fogok használni, mikor jött apósom zseniális ötlete, a csavaros borosüveg. És hát abból nincs hiány itthon sem, meg még ő is adott. Gyönyörű egyforma címkés üvegeket töltöttem meg, persze a címke mind leázott a dunsztolás közben, de így marad majd hely a saját feliratnak, szép grafikával, kinyomtatva, ahogy a lekvároknál is szoktam. Vagy csak simán ráfirkantom az ezüst színű sharpie-val: Bodza, 2016.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum