Már megint útra keltünk

Már épp elkezdtem magam sajnálni, hogy megint egyedül leszek a gyerekekkel, mert a férjemnek egész héten kül- és belföldi rendezvénysorozata volt kilátásba helyezve, mikor támadt egy jó ötletem: kielégítem a nagyszülők olthatatlan unoka-vágyát, és letranszportálom oda a családot. Ne de azért magammal sem akarok kiszúrni, úgyhogy gondoltam egy szokatlant, és foglaltam három éjszakára szállást Pozsonyba (Bécsbe akartam menni nosztalgiázni, vagy valami alpesi hegyre, de ezeket végül elvetettem). Kismiklós persze jött velem, mert ő még hozzám van nőve, de istenlátjalelkem, egy kis gyerek nem gyerek, legalábbis a kettőhöz képest.
Nem állítom, hogy életem legjobb utazása volt, de azért kikapcsolt. Semmit nem dolgoztam, viszont bejártam Pozsony zsebkendőnyi belvárosát (kivéve a várat, mert azt többszöri nekifutásra sem tudtam megközelíteni babakocsival), ebédeltem egy galériában (melynek mosdójában megtaláltam egy bolond osztrák nő táskáját sok pénzzel, akik később sokat hálálkodott), villamosoztam a külvárosban, meg ananászt eszegetve tévét néztem. Voltam még shoppingolni Parndorfban, ahol mindent vettem, csak órát nem, amiért indultam (még szerencse, mert a férjemtől két nap múlva kaptam egyet előszülinapra). Próbáltam libegőzni a pozsonyi Norma-fára (Kamzík), hogy megnézzem azt az óriási tévétornyot a hegy tetején, ami már az osztrákoktól is látszik. Sajnos Pozsony teljes lakossága is így döntött azon a szép szombaton, úgyhogy inkább egy másik úton mentem fel autóval. Odafent ugyanúgy tömve volt minden, úgyhogy hamar búcsút is intettem nekik, mert nekem a hegy akkor tetszik, ha (szinte) egyedül vagyok. A tévétorony amúgyis be volt zárva, elhagyatva állt egy kis út szélén. Aztán felkerestem még a szintén messziről látszó szörnyszülöttet, a Károlyfalva lakótelepet (Karlova-ves), ahol bő 32 ezer ember ér panel jellegű lakásokban. Van még nekik a Ligetfalu 105 ezer lakossal, mindez egy 400 ezres városban (érdemes a történetnek kicsit utánaolvasni, most nem írom le).
Ezután inkább természetközelibb és emberléptékűbb világra vágytam, úgyhogy Hainburgba mentem egy jó sörre és szép napra. Sajnos ebéd közben a jelenlévők mind egyetértettek abban, hogy babakocsival nem fogok tudni felmenni a várba, bármilyen túrajárgány is az enyém. Az ilyesmi viszont sajnos előhozza belőlem a csakazértist, ennek köszönhetően egy óra múlva már fentről csodáltam a panorámát. Gyönyörű, jó állapotú rom, a falak közt százszorszépes rétekkel, óriás tölgyekkel és panorámával.
Egyszer aztán ennek az útnak is vége szakadt, úgyhogy visszaautóztam a nagyobbik gyerekemhez, ahol apósék kertjében már érik a cseresznye, úgyhogy két napig szinte csak azt ettem.
Vasárnap mise helyett elmentem a természet templomába, a két gyerekkel kirándultunk, és szedtünk rengeteg bodzát meg egy kullancsot (én). A kullancsot kiszedtem, a bodzábol szörp lesz – remélem.
Most pedig folytatódnak az itthoni hétköznapok, szintén hegyekkel, csak ezek szennyesből vannak.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum