Nemi szerepek a garázsban

Mostanában nagyon sok szó esik a nők helyzetéről a világban, a társadalomban. Közszereplők szégyelnivaló kijelentéseit boncolgatjuk, de a probléma gyökere nem itt van, hanem a családban. A garázsban.

Hétvégén gyerek szülinapi partyra voltunk hivatalosak baráti párhoz. Mivel rossz idő volt, a kerti party meghiúsult, be voltunk zárva a házba, ahol rövid időn belül kialakult a ricsajos ovoda hangulat. Miközben terelgettem a gyerekeimet (ne vedd el a játékát, ne mássz fel oda, ne rágd a zsinórt, stb), meg tettem némi kísérletet a felnőttekkel való beszélgetésre, azt vettem észre, hogy a férfiak eltűntek. Először kint láttam őket a sörpadokat cipelni (gondoltam, készülnek a napsütésre), de aztán nyomuk veszett. Némi nyomozás után megtaláltam őket a garázsban, ahol a felállított asztalok mellett vidáman fröccsözgettek. Mert bent olyan zsivaj van. Hát azt hittem, menten eldobom az agyam! (Férjem mentségére legyen mondva, hogy ő egyedül kivitte magával legalább az egyik gyereket). Mégpedig két okból is: egyrészt, hogy a férfiak ilyen módon kivonták magukat a felelősségből, és meg sem fordult a fejükben, hogy besegítsenek a feleségeiknek, neadjisten őket küldjék ki egy kicsit beszélgetni, ha már egyszer egész héten a kölkökkel vannak), másrészt azon, hogy a jelenlévő nők ezt elfogadták, belenyugodtak, kicsit pampogtak, aztán ment tovább a melyik oviba megy a gyerek / miért nem alszik éjszaka téma.
Nem tudom, kelle-e ezt tovább boncolgatnom. De (ebben a társaságban legalábbis) ez a mindennapos. A férjemet rendszeresen hívják hétvégi fiús programokra, és számukra evidens, hogy én majd a gyerekekkel ülök itthon, vagy elmegyek velük valami falusi barkácsolós – ugrálóváras mulatságba. És hogy ez rendjén van így. És mondom, a nők ezt elfogadják. Hétvégente az ovis lányaik rsg fallépéseire meg babazsúrokba járnak.
Na mármost ha mi nők (anyák?) ilyenek vagyunk, hogy ez így jó, akkor nem kell ezt a feminizmus témát erőltetni, mert álságos. De ha meg nem jó, miért nem teszünk, tesznek valamit? Miért nem mondják azt, hogy nem, miért nem beszélgetnek erről otthon?
Vagy ha nem így lenne a köztudatban, akkor az egyének is mások lennének? Akkor elhinnék ők is, hogy lehet másként? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

Én szerencsés vagyok, mert a férjem is hasonlóan gondolkodik, mint én, és őt is bosszantja a férfiak hozzáállása. Természetesen vannak külön programjaink, időnként ő is elmegy a haverjaival meg én is (néha az ő haverjaival), főleg hogy ritkán tudunk gyermekmentes időt szervezni, amikor egyszerre érünk rá. De azért az a normális, hogy együtt töltjük a hétvégéket, és olyan programokat találunk ki, amit mindannyian élvezünk.
Ami még érdekes, hogy a férjem olykor engem küld el a fiús programokra, és én galád módon néha el is megyek, így kerültem anno a squash csapatba is. És azt tapasztalom, hogy ha én másként állok a fiúkhoz, akkor ők is másként hozzám. Nem (annyira) néznek szülőgépnek, anyarobotnak, és sokat beszélgetünk mindenféle közös témáról. Itt jut eszembe, a többi feleség alig – vagy szinte soha – nem beszélget a férjemmel, vagy csak olyankor, amikor ő odaül hozzánk és elkezdi kérdezgetni őket.

Szóval nem tudom, hogy van ez. Nyilván nem reprezentatív a felmérés, csupán négy házaspár kiragadott példája, nekünk is vannak másféle barátaink. De biztos rengeteg ilyen van még. Úgyhogy egyenjogúság meg nemi szerepek kérdéskörben jó lenne szétnézni a házunk táján meg saját magunkban is.

Reklámok

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Legutóbbi bejegyzések

Archívum