Kemping a Bethesdában

Azt mondta a nővérke, hogy tekintsek a dologra úgy, hogy kempingezünk. Mármint a tekintetben, hogy mi mindent kell behoznom. Mert fedelet kapunk a fejünk fölé, meg a folyosón vécé is van, de az összes többi a mi dolgunk. Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy én ha kempingezni indulok, pláne gyerekkel, akkor egy szerény napig pakolgatok előtte. Most meg tíz perc állt rendelkezésemre, csak amíg a mentő ki nem ért, és azalatt is folyvást rohangáltam, hol a konyhakövön dideregve hörgő egyikhez, hol a zajra megébredt, kiságyban sírdogáló másikhoz.
Merthogy péntek este, épp, mielőtt lekapcsoltam volna a villanyt, arra lettem figyelmes, hogy a gyerekek szobájában egy részeg medve fuldoklik. Ez némiképp hihetetlen volt, de hát nem emberi hang volt, amit hallottam, az egyszer biztos. Aztán felderengett a régi elsősegély tanfolyamokról a krupp kifejezés a kutyaugatás-szerű jelzővel összekapcsolva, úgyhogy mire a kilincsig elértem, már nem is rettegtem, vagy mégis. A sötét szobában nem is tudtam hirtelen megállapítani, hogy melyik gyerekem torkából jön az az istentelen hang, hová is rohanjak. Aztán megláttam Jónást mozgolódni meg levegőért küzdeni, úgyhogy kikaptam az ágyból, majd feltéptem az ablakot és kidugtam a gyereket a hidegre. Szegény, ha eddig nem félt, most biztos elkezdett, de én emlékeztem, hogy a kruppos nehézlégzésnek a hideg kell, márpedig ez a gyerek meglehetősen nehezen lélegzik a két ugatás között.
Innentől már ment minden a maga szép kis útján. Szerencsére emlékeztem, hogy noha nagyon durva a látvány és a hanghatás, a krupp csak ritkán halálos kór, úgyhogy innen bekapcsolt bennem a racionalista cselekvő. Érdekes, hogy vészhelyzetben mennyire meg tudom őrizni a hidegvérem, és milyen összeszedetten és átgondoltan végigtolok mindent, amit kell. Aztán a mentőben már Jónás is mosolygott, én meg végre ráértem egy kicsit leereszteni.

Fél három tájékán, miután ellátták, akkor jött a kempinges beszélgetés. Egy szavam sem lehet, mert legalább a gyerekemmel maradhattam, sőt egy derékaljat is kaptam. Igaz, hogy az első éjszaka élvezhetetlen volt így, de egyrészt kaptam plusz két lehetőséget, hogy megszeressem (van az a fáradtság), másrészt a férjem naponta cűgölte be az igényelt málhát, ennek eredménye képen a negyedig napon annyi cuccal távoztunk, mint aki épp költözik.

Kismiklós a távollétemet meglepően jól viselte. Tetézte ugyan a bajt, hogy a férjem nem tudott a kempingben leváltani, mert időközben ő is beteg lett, de vállalta a fuvaros szerepet, és a málhával együtt Kismiklóst is hozta az anyatej után. Az eddigi napi két szoptatás így egyre redukálódott, de azt az egyet is már csak én erőltetem, ő már inkább menne játszani.De én még azzal áltatom magam, hogy a járványos időben jól jön még neki egy kis immunerősítés, főleg, hogy nem szándékszom a közeljövőben újra kórházazni, vagy akár csak orvost látni.

Jónásnak a rohamot követően az égvilágon semmi baja nem volt, majd kicsattant az energiától, ami elég nagy hátránynak számít, ha naphosszat tíz négyzetméterre van bezárva öt másik emberrel. Mondjuk élvezte, hogy orrvérzésig nézhette a mesét, meg hogy mindig vele vagyok, meg a rengeteg nasit, amit kapott (úristen, hogy ott mi volt. patakokban folyt a chips meg a csokoládé még lefekvés előtt is, az egyéves kislány naphosszat m&mset zabált, vagy változatosságnak mekis sültkrumplit – én nem értem ezeket a szülőket), én viszont tíz percenként néztem az órát, hogy mikor lesz ennek az egésznek vége.
Azért egész jó kis társaság alakult a végére, akár még jó is lehetett volna, ha a kulissza nem a Bethesda egyik földszinti kórterme, hanem mondjuk a Val di Fassa-i kemping lett volna.

Magassarkú

Jónás előszeretettel játszik a magassarkú cipőimmel, fel is próbáltatja velem őket, tetszik neki, csodálkozva hallja, hogy én ezekben járni szoktam volt. Hát igen, két gyerekkel (és a divat változásával) kevesebbet van tűsarkú a lábamon, vagy ha igen, akkor sem vele megyek.
Így aztán szombaton hencegtem neki egy sort, hogy nézd kisfiam, anya felveszi a magassarkú csizmáját, meg a mályva szövetkabátját, anya csinos lesz, csak hogy tudd. Mert anya osztálytalálkozóra megy. Nélküled.

Egész addig jól is mentek a dolgok, amíg a városba nem értem, és belém nem jöttek hátulról. Csak így. Egyik percben danolászol, a másik percben bucc.
Személyi sérülés nem történt, de a másik autó totálkár. Én olcsóbban megúsztam.
Aztán egy órácskát ott töltöttünk a belső sávban, a bepárásodott ablakú kocsiban ülve, betétlapot töltögetve meg férjet ill. trélert várva. Ez eső szakadt, az autók körül bokáig érő tócsa, tetején az elfolyt olajok szivárványos fényével. Tízpercenként hátra kellett menni megigazítani az elakadásjelző háromszöget, mert valamelyik vadbarom mindig átment rajta.
Mire végre elhagytuk a baleset helyszínét a mályvaszínű kabátomba bevette magát a nyirok, a hajam vizes csimbókokban lógott, a magassarkú velúrcsimám átázott, kívülről pedig olaj- és sárfoltokkal gazdagodott.
Látod, kisfiam, sokkal jobban jártam volna, ha a trampli crocs csizmámban jövök. Vagyishogy: nem a cipő a lényeg.

Anyázás

Hangosan és érthetően mondja, hogy Appa. Meg papa, mama, pápá, csüccs, kukucs, miegymás, Gyanítom, hogy hamarabb fogja kimondani, hogy gyöngytyúk, mint azt, hogy Anya.
Ha viszont egyszer…. Akkor aztán abba sem hagyják vagy egy évtizedig. Anya kérek, anya csinálj, anya hozd ide, anya miért, anya itt fáj, anya gyere, anya kakiltam, éhes vagyok, vegyél fel, nem akarok aludni, de most, de most nem… Szerencsére van olyan is, hogy Anya, én téged annnnyira szeretlek!

Egyszer anyós leszek, ha így folytatja

Hát eljött ez a nap is, mondhatni, az anyósságom előszobája. Jónás életében ugyanis megjelentek a csajok.
Az ovis legjobb barátja egy kislány lett. Az a kislány, akiről beszoktatáson azt gondoltam, hogy jééézusom…
De hát ez van. Nem bírálhatom felül a fiam döntését. Vagyis de, csak nem érdemes.
Átlépek a tény felett, hogy nagyobb hülyeségeket és csúnyább beszédet tanul tőle a fiam, mint a legrosszabb kisfiútól. Helyette örömmel nézem, ahogy együtt babáznak, és Jónás elmeséli, hogy olyat játszanak, hogy elutaznak a szállásra (a fejében ez egy tulajdonnév), és ott lefektetik a gyerekeket (a babát, a cicát meg a nyulat), és betakargatják őket és énekelnek neki. Azóta itthon is altatót énekel Kismiklósnak.
És reggel nem az van, hogy lassan elszakad tőlem, meg még egy ölelés, meg mittudomén, hanem rohan be, mert ő ott van. Azért ez szép dolog.
Tegnap meg bábszínházban voltunk, és ott rámutatott egy másik kislányra – úgy nyolc évesre – hogy anya, én azt a lányt szeretem. Csak így. Persze a választása itt is igen meglepő volt számomra, de gondoltam, biztos a villogós cipője is nyomott valamit a latba.
-Tényleg? – kérdeztem. -És miért őt szereted?
-Hát mert olyan kedves.

Aztán még azt is van nő-ügyben, hogy az ovis kislánnyal az eltanult nem túl szép szavakat emberekre is mondogatják. Büdös Andi néni – meg ilyenek. Tudom, hogy ebben az életkorban a kaki, pisi és egyebek emlegetése a gyerekek legjobb szórakozása, melyen mindig jó nagyokat nevetnek, de azt nem szeretném, hogy embereket bántson, igazságtalanul. Úgyhogy elmagyaráztam neki, hogy ilyet nem mondunk, mert nézd meg, Andi néni szomorú lett, és nem is igaz, hogy büdös. Emlékezz rá, hogy tegnap, mikor a könyvtáros néninek azt mondtad, hogy milyen szép a szemüvege, hogy örült neki? Ha inkább szépeket mondasz az embereknek, akkor mosolyogni fognak, és akkor te is mosolyogni fogsz – érveltem. Azóta mindenkinek bókol.  A boltos néninek, a kukás bácsinak, a könyvelőnek, a postásnak. Milyen szép a nyakláncod! Milyen szép a szemed! Milyen szép a motorod! Az emberek meg olvadoznak, ő meg sportot űz már belőle. -Anya, látod? Mosolyog! – néz vissza ilyenkor rám büszkén.

Szóval ez van. A fiam nő, okosodik, saját választása szerinti barátnői vannak. Egyszer csak haza is hozza valamelyiket, és mire kettőt pislogok, valakinek az anyósa leszek.

A legszörnyűbb sofőr…

… aki hetvennel megy. Mindenütt.
Lakott területen kívül és belül egyaránt.

 

A dobogó második foka

A tegnapi terep félmaratonon dobogós női másodikként értem célba.

.

.

.

(És ez még úgy is ünnepelni való eredmény, hogy összesen hárman indultunk nők, de én voltam köztük az, aki a legrövidebb és legfoghíjasabb futómúlttal rendelkezett, és eleve borítékoltam az összetett utolsó / harmadik helyet. És azért is, mert én eltévedés okán egy fél kilivel megtoldottam a versenyt. És azért is, mert magamhoz képest is jó voltam, az elképzelt 2:30-on belül toltam le a 21 kilométert és 580 méter szintet, inklúding tájékozódás (mert a track nem töltődött be). És azért is, mert ez majdnem 20 perccel jobb eredmény, mint a legutóbbi, két évvel ezelőtti (mondjuk akkor beteg voltam). És azért is – főleg azért – mert elértem, amit tavaly ilyenkor kitűztem magamnak, közel egy év meló van ebben, és ez jó érzéssel és büszkeséggel tölt el. Hogy meg tudom csinálni. Nem csak ezt.)

Glamour napok

Hatalmas lelkesedéssel belevetettem magam a kuponos napok forgatagába, tetőtől talpig végigjártam a legnagyobb plázát – és végül nem vettem semmit de semmit. Mert vagy azt kellett belátnom, hogy tulajdonképpen nincs is az adott dologra szükségem, vagy a kedvezménnyel együtt is nagyon drága volt, vagy nem voltam hajlandó negyven percet sorban állni a pénztárnál. Esetleg nem volt kapható. Végül egy üveg ajándék borral távoztam.

Babanapló – 1 év (Kismiklós)

Szia Baba! Épp egy évvel és néhány órával ezelőtt történt, hogy megláttad a nagyvilágot, én pedig téged, és a telefonom kamerája segítségével megnézhettelek, hogy ki is vagy, te kismanó, aki eladdig a pocakomban lakott.
Nem hittem volna, de elröppent ez az egy év. Voltak benne nehéz időszakok, főleg az elején, de mostanra olyan könnyű és egyszerű veled minden. Vidám vagy, jó kedélyű, és ha tele a pocak meg aludtál is, akkor más bajod nemigen van. Max a bátyáddal balhézol, de az még így lesz egy darabig, attól tartok.
Édes kisfiú lettél, a legdivatosabb rézszőke hajjal, barna szemmel, mosolygó gödröcskékkel. Se hosszára, se kilóra nem mértelek már hónapok óta (második gyerek, ugye), mert látszik, hogy rendben vagy, de azért ma este bepótolom, jó?
Ügyesen tanulod a dolgokat, mindent nagyon hamar kezdtél csinálni: fordulást, kúszást, mászást, sőt hetekkel ezelőtt elkezdtél járni is, hosszú métereket tipegsz már egyedül, aztán letottyansz a fenekedre. Mászásban is jó vagy, rendkívüli érzékkel kapaszkodsz fel mindenhová, ahová nem kéne. Illetve az összes babás csoportképen csak egy elmosódott csík vagy, mert gyorsabban mozogsz, mint az exponáló gomb.
A hasadat igen szereted. Mostanában már könnyebb a dolgom, mert gyakran eszed ugyanazt, mint mi. De ha valaki kezében ételt látsz, azonnal te is akarsz, akkor is, ha épp előtte ettél. Úgy koldulsz, mint egy kisveréb. Nem vagy válogatós, mindent megeszel, eddig egyedül a fehérbableves nem ízlett. A mai kekszes-túrós-szőlős tortádat is úgy faltad (kivételesen kézzel), mintha egy hete nem ettél volna. Reggel-este szopizol még, bár a mennyiségről gőzöm sincs, de jó az immunrendszernek meg a kötődésnek. Az éjszakákat ezer éve átalszod már, kisebb-nagyobb kihagyásokkal két hónapos korod óta. Ugyan most is volt egy időszak, hogy éjjel keltél meg hajnalban ébredtél, de ezeket pár hét alatt mindig sikerül emészthető kerékvágásba terelni. Most épp elaludni nem akarsz egyedül, pedig eddig csak betettelek az ágyikódba, átölelted a kis teknősödet, mosolyogtál egyet, és kész. De már tudom, hogy minden csak egy időszak az életünkben, és elmúlik ez is.

Beszélgetős kisfiú vagy, folyton motyogsz meg ismételgetsz valamit, sőt van egy nagyon mély morgásod is, ami meglehetősen vicces. Hangokat és hangszíneket nagyon jól utánozol, sőt bizonyos szavakat mondasz is, például baba (te), hammhamm, nem, ilyeneket. Megérted, ha azt mondom, nem szabad, és olykor visszatartó ereje is van a felszólításnak.

Szívesen eljátszol bármivel, általában feltalálod magad, és én bátorítom az önálló tevékenységeidet. Igaz, hogy ezek gyakran valami csalafintaságba torkollnak, például vécékefe vadászatba, számítógép kikapcsolásba, vakondtúrás evésbe. Nagyon szeretsz kint lenni, homokozni, hintázni. Imádod a vizet, még a jéghideg tengervízből is úgy kellett kirángatni.

Nem félsz az idegenektől, sőt sokukkal határozottan jól elvagy. Legutóbb egy társaságban néztél ki egy bajszos bácsit magadnak, vele voltál szinte egész idő alatt. Ha alvás után a húgom vagy a mama vesz ki a kiságyadból, az sem baj, pedig nem látod gyakran őket.

Tudod Baba, mielőtt megszülettél, attól tartottam – pontosabban nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet egy második gyereket is annyira szeretni, mint az elsőt. De most már tudom, hogy lehet, hogy hogyan lehet. Hogy ugyanúgy imádlak, mint a bátyádat, sőt ugyanolyan lelkesedéssel nézem nap mint nap, ahogy cseperedsz. Délelőttönként kettesben vagyunk itthon, ilyenkor sokat foglalkozom veled, és olyan gyakran csak nézlek, bámullak, hogy milyen kis csodálatos vagy, hogy micsoda öröm és és kis fénysugár vagy. Nézem, és igyekszem megragadni, megőrizni a pillanatot. Mert egyrészt nagyon várom, hogy nőjél, hogy még jobban megismerjelek, hogy kicsoda is vagy. Másrészt meg sokszor úgy itt ragadnék örökre a pillanatban, a szőnyegen ülve, és elnézegetve, ahogy a formás kis lábaidon csalinkázol, fedezed fel a világot, aztán egyszer csak gondolsz egyet, elmosolyodsz, majd felnyargalsz az ölembe és hozzám bújsz.
Nagyon szeretlek, és köszönöm, hogy vagy!

Csak egészség legyen

Néhány napja elütöttek egy járdán sétáló anyukát a két gyerekével.
Mindez a mi óvodánk előtt történt, a gyerekek fél évvel fiatalabbak, mint az enyémek. Az anyukával rendszeresen találkozom, ő veszi meg a kinőtt babaruháinkat, talán most is épp Kismiklós ruhái voltak a féléves kisfiún. Aki valamelyik kórházban koponyasérüléssel, altatásban fekszik valamelyik kórházban.
És ha erre gondolok, mindig könny szökik a szememben. Én is lehettem volna, mi is lehettünk volna. És mennyire kibaszottul jó dolgunk van, hogy mind élünk és egészségesek vagyunk, és ez nem csak egy olyan öreges lózung. És hogy az ember képes ezt egyáltalán nem becsülni, hanem minden hülye apróságon kiakadni, egészen addig, amíg valami nem történik, ami átírja a lényeget.

És ugyan erre gondoltam hétvégén is, a horvát tengerparton, ahová csak úgy leruccantunk a családdal. Mert szabadság, biztonság és megélhetés van. Hogy azt sem értékeljük eléggé, hogy boldog békeidőben, biztonságban, szociális jólétben élünk. Még. (Persze ezt sokan vitatják, de ha bejártál a világon pár kontinensen pár országot, akkor tudod, hogy így van.) És ezt elcsesszük azzal, hogy nem gondolkodunk előre, hogy nem gondolunk a következményekre. És elcsesszük azzal, hogy mindenki panaszkodik, gyűlölködik, acsarkodik. Nyilván nem mindenki, de aki igen, az a hangosabb, és ezzel azt az érzést keltik bennem, hogy valamiről lemaradok, hogy ez az ország tényleg egy rettenetes  hely, csak én elsiklok felette. (Valószínűleg törölnöm kellene magam a facebookról, mostanában az ontja leginkább a szennyet. Csak úgy szeretem nézegetni az ismerősök fényképeit!)
De sokkal inkább azt gondolom, hogy jódolgunkban nem tudjuk már, mit tegyünk. És hogy fenyegetően közel érzem azt az időt, amikor mindezt vissza fogjuk sírni.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum