Kemping a Bethesdában

Azt mondta a nővérke, hogy tekintsek a dologra úgy, hogy kempingezünk. Mármint a tekintetben, hogy mi mindent kell behoznom. Mert fedelet kapunk a fejünk fölé, meg a folyosón vécé is van, de az összes többi a mi dolgunk. Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy én ha kempingezni indulok, pláne gyerekkel, akkor egy szerény napig pakolgatok előtte. Most meg tíz perc állt rendelkezésemre, csak amíg a mentő ki nem ért, és azalatt is folyvást rohangáltam, hol a konyhakövön dideregve hörgő egyikhez, hol a zajra megébredt, kiságyban sírdogáló másikhoz.
Merthogy péntek este, épp, mielőtt lekapcsoltam volna a villanyt, arra lettem figyelmes, hogy a gyerekek szobájában egy részeg medve fuldoklik. Ez némiképp hihetetlen volt, de hát nem emberi hang volt, amit hallottam, az egyszer biztos. Aztán felderengett a régi elsősegély tanfolyamokról a krupp kifejezés a kutyaugatás-szerű jelzővel összekapcsolva, úgyhogy mire a kilincsig elértem, már nem is rettegtem, vagy mégis. A sötét szobában nem is tudtam hirtelen megállapítani, hogy melyik gyerekem torkából jön az az istentelen hang, hová is rohanjak. Aztán megláttam Jónást mozgolódni meg levegőért küzdeni, úgyhogy kikaptam az ágyból, majd feltéptem az ablakot és kidugtam a gyereket a hidegre. Szegény, ha eddig nem félt, most biztos elkezdett, de én emlékeztem, hogy a kruppos nehézlégzésnek a hideg kell, márpedig ez a gyerek meglehetősen nehezen lélegzik a két ugatás között.
Innentől már ment minden a maga szép kis útján. Szerencsére emlékeztem, hogy noha nagyon durva a látvány és a hanghatás, a krupp csak ritkán halálos kór, úgyhogy innen bekapcsolt bennem a racionalista cselekvő. Érdekes, hogy vészhelyzetben mennyire meg tudom őrizni a hidegvérem, és milyen összeszedetten és átgondoltan végigtolok mindent, amit kell. Aztán a mentőben már Jónás is mosolygott, én meg végre ráértem egy kicsit leereszteni.

Fél három tájékán, miután ellátták, akkor jött a kempinges beszélgetés. Egy szavam sem lehet, mert legalább a gyerekemmel maradhattam, sőt egy derékaljat is kaptam. Igaz, hogy az első éjszaka élvezhetetlen volt így, de egyrészt kaptam plusz két lehetőséget, hogy megszeressem (van az a fáradtság), másrészt a férjem naponta cűgölte be az igényelt málhát, ennek eredménye képen a negyedig napon annyi cuccal távoztunk, mint aki épp költözik.

Kismiklós a távollétemet meglepően jól viselte. Tetézte ugyan a bajt, hogy a férjem nem tudott a kempingben leváltani, mert időközben ő is beteg lett, de vállalta a fuvaros szerepet, és a málhával együtt Kismiklóst is hozta az anyatej után. Az eddigi napi két szoptatás így egyre redukálódott, de azt az egyet is már csak én erőltetem, ő már inkább menne játszani.De én még azzal áltatom magam, hogy a járványos időben jól jön még neki egy kis immunerősítés, főleg, hogy nem szándékszom a közeljövőben újra kórházazni, vagy akár csak orvost látni.

Jónásnak a rohamot követően az égvilágon semmi baja nem volt, majd kicsattant az energiától, ami elég nagy hátránynak számít, ha naphosszat tíz négyzetméterre van bezárva öt másik emberrel. Mondjuk élvezte, hogy orrvérzésig nézhette a mesét, meg hogy mindig vele vagyok, meg a rengeteg nasit, amit kapott (úristen, hogy ott mi volt. patakokban folyt a chips meg a csokoládé még lefekvés előtt is, az egyéves kislány naphosszat m&mset zabált, vagy változatosságnak mekis sültkrumplit – én nem értem ezeket a szülőket), én viszont tíz percenként néztem az órát, hogy mikor lesz ennek az egésznek vége.
Azért egész jó kis társaság alakult a végére, akár még jó is lehetett volna, ha a kulissza nem a Bethesda egyik földszinti kórterme, hanem mondjuk a Val di Fassa-i kemping lett volna.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum