Megsemmisült ünnepi menü

December 23-a van, délután három, én a szőnyegen ülve egy magazint lapozgatok, a gyerekek a hátamon mászkálnak. És közben marha büszke vagyok magamra, hogy egy nappal szenteste előtt már minden teendő le van húzva a listámról, épp csak a fadíszítés maradt, innentől no stressz, csak pihenés.
Később a férjem kiment a kertbe valamit szerelni, kivitte gyerekeket is, én meg még épp azon vaciláltam, hogy mire fordítsam ezt az értékes félórát.

Mikoris nagy ordítást hallottam a terasz felől: -Kismiklós, most ezt miééért? És Jónás már be is rontott a házba, közölve a jó hírt: az összes halászlé odalett. A kövön szétfolyva illatozott mind a tíz adag, a 25-ei vendégség tervezett ebédje, mely eddig egy óriás üvegben hűlt a teraszon.

És innentől a semmittevés is odalett: mosás, sikálás, slagozás, takarítás.
Én pedig az idei és a tavalyi (akkor kuktában hoztam haza, huszonnegyedikén délelőtt, és mire megérkeztem, az egész lé a szatyor alján lötyögött – eresztett a kukta, de addigra már minden mindegy volt, kipecáztam a szatyorból az előző vásárlásokból maradt blokkokat, a többit pedig szépen felterítettük és megettük) halászleves élmények után úgy döntöttem: karácsonyra soha többé halászlevet, hiába a kedvencem. Majd eszünk januárban. Vagy bármikor. De nem karácsonykor.

Reklámok

Zárszakértő

Hát én tényleg nem stresszelem túl ezt a karácsonyt, az utóbbi egy órát például arra áldoztam, hogy profi betörővé képeztem magam a youtube-on.
Pedig már úgyis mindegy, a férjem hétvégén megfúrta a veszett kulcsú zárat. De most már legalább tudom, hogy egyszerűbben is lehetett volna.
Meg azt is, hogy valszeg nem tartana öt percél tovább – minden zaj nélkül – bejönni a bezárt házunkba. Meg másokéba sem.

Erről az is eszembe jutott, hogy a lakásbiztosításnál minimum tizennégy millióra kellett biztosítani a házban található ingóságokat is, én meg felröhögtem, hogy mégis mit. Betörni hozzánk meg végképp fölösleges: készpénzt nem tartunk itthon, ékszereim nincsenek, a tévénk meg bő tíz (15?) éves, és olyan nehéz, hogy anno négyen hozták be.

Dackorszak

Én el sem merem hinni, de olyan érzésem van, hogy Jónásnál véget ért a dackorszak.
Okosan és együttműködően viselkedik, ha valamit másként szeretne, akkor alkudozik vagy érvel, és meg lehet vele beszélni szép szóval a dolgokat. Hihetetlen, bámulatos, és módfelett pihentető. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ez az idő is eljön.

Cserébe Kismiklós bedurvult, a drága kis angyal olyan földön fetrengős kiborulásokat produkál, ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, illetve ha valamit nem sikerül megcsinálnia, hogy zeng a ház. Vagy a bolt, vagy az utca.

Úgyhogy továbbra sincs nyugi, de legalább nem egyszerre csinálják. És már tudom, hogy csak röpke két és fél év, és vége…

Mi az érték

Imádom, hogy van takarítónőnk. Meg bébiszitterünk. Annyival szebb és nyugisabb így az élet.
Hálás vagyok értük, és egy kicsit luxusnak is érzem, de megbeszéltük a férjemmel, hogy ez az, amire érdemes költeni: hogy nyugodtak legyünk, és legyen időnk. És ez meg is valósul ez által. A házban rend van, pedig csak heti öt órát jön a takarítónő, szerdánként pedig randi-est van a férjemmel, ami nagyon jót tesz a házasságunknak. Meg saját magunknak.

Ma beszélgettem a takarító csajjal (nem nehéz, folyton beszél), és mesélte, hogy idén nem lesz nálunk nagy ajándékozás. Csak ipad-et vesznek a gyerekeknek, meg iphone-t, magának hatvanezerért kabátot meg negyvenért gyűrűt. Mást nem. Én erre végül nem mondtam, hogy a férjem borosüveg-nyitót kap, én meg egy kampót a plafonba, amire majd hintát lehet akasztani. Ennyi. (Pedig egy alsó-közép kategóriás telefonom van, meg egy húszezer forintos tablet, amin a gyerek utazáskor könyvet olvas.) A többit inkább takarítónőre meg bébiszitterre költjük. És hogy én biztos inkább feleannyit takarítanék a helyében, és éldegélnék luxuscikkek nélkül, mint gürizzek hajnaltól éjszakáig a látens szükségleteim kielégítéséért. De hát kinek mi a fontos. Mondjuk utazásokra én is el tudnék költeni egy kisebb vagyont is, de majd eljön annak is az ideje.

Ünnepek

Javában zajlanak a karácsonyi előkészületek. Úgy tervezem, hogy idén nem úszok el, úgyhogy két hete felrajzoltam szépen a napokat egy a4-es papírra, és beosztottam a feladatokat. Így mostanra megvan az összes karácsonyi ajándék, sőt be is vannak csomagolva. A fa a ház mögött eldugva vár, a sufnit pedig feltörtük (elveszett a kulcs), így hozzáférünk már a fenyőtalphoz is. Rendeltem halászlevet és bejglit, múlt héten sütöttünk a gyerekekkel egy rahedli mézeskalácsot, illetve holnap megfőzöm a töltött káposztát, következő nap a zserbót. Más dolgom azt hiszem, nincs is. Ablakpucolással meg ilyenekkel nem szarozok, ma ki lett takarítva, majd őrizzük a rendet.

Jónás várja már a karácsonyt, ennek jegyében tegnap diktált egy levelet a Télapónak (kicsit fogalomzavarban él, de nem számít), és azt kérte tőle, hogy hozzon havat, továbbá színes ceruzákat és égősort rendelt magának, valamint könyveket az apjának. Nincsenek nagy igényei. Ettől függetlenül korcsolyát kap, mert azt már egy éve emlegeti, illetve egy távirányítós autót. Télapóra visszatérve, megegyeztünk, hogy a mikulás csomagokból minden nap választhat egy dolgot, amit megeszik. Mi volt az első, amit kiválasztott? Egy mandarin. Amit csak úgy, tölteléknek tettem bele, hogy ne legyen olyan sovány a csomag. Még két napig rájárt a tartalmára, de most már nem is érdekli, megevett még egy müzli szeletet meg egy szaloncukrot, a csomag azóta érintetlen, pedig van benne csoki is. Ellenben a mézeskalács vészesen fogy, mert azt bezzeg enné minden nap.

Egész szép nyugis is lenne ez a készülődés, ha nem lennék másfél hete beteg, mostanában épp arcüreg gyulladással küzdök. Így aztán nem tudok sportolni sem, pedig megszakad a szívem a dérlepte erdő láttán, kötném már fel a nyúlcipőt, de nem lehet. Marad a szauna meg a forró tea. A gyerekek egész jól vannak, bár Jónás néha fura hangon köhög éjszaka, ilyenkor csendben imádkozom, hogy ne kelljen a kórházban töltenünk a karácsonyt egy újabb kruppos roham miatt. Nem beteg, egy napot sem hiányzott idén az oviból, pedig fenyegettek, hogy ha társaságba megy, akkor majd tonnaszám hordja haza a nyavalyákat. Talán megerősítette az immunrendszerét az a sok kosz, amit kicsi korában megevett. Kismiklós is ebben a szellemben nevelkedik, mármint nem koszt adok neki ebédre, de ő megszerzi magának az adagot, nem kell félteni.

Azt nem tudom még, hogy az angyalka hogy lesz képes behozni meg feldíszíteni a fát, ha egyszer délben nem alszik egyik sem. Lehet, hogy kénytelen lesz éjjel jönni hozzánk. Meg azt sem tudom, hogy hogy fogja úgy kibiztosítani a fát, hogy a kisebbik ne tudja magára borítani. Nem könnyű errefelé angyalkának lenni.

Adjátok vissza a karácsonyomat

Ezzel teljesen egyetértek.
Kiegészítve azzal, hogy ne csak a pedagógusok adják vissza a karácsonyunkat, hanem az egész világ is.

Mi vidéken lakunk, de még így is minden sarkon belefutunk egy szedett-vedett Mikulásba, hegyén-hátán mindenütt áll a karácsonyfa, az oviban már hetekkel ezelőtt díszítettek egyet, a gyerek lassan már tényleg immunis lesz rá. Szenteste mit fog mondani, hogy na végre, itt is van, már ideje volt? Vagy addigra már uncsi is lesz?

Úgy szeretném, ha az én gyerekeim is átélhetnék mindazt a várakozást, varázslatot és boldogságot, amit nekem okozott gyerekként a karácsony, főleg a Szenteste. Olyan jó lenne, ha a világ nem csépelné el előre az Ünnepet.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum