Van az a nap

Van az a  nap, amikor halál büszke vagyok magamra, hogy egy kiakadás nélkül abszolváltam a dokinős mutatványt, amikoris néhány óra alvás után reggel megetetem és puccba vágom a két beteg csemetémet és  magamat, kilenckor már az orvosnál ülünk (persze csak ülnénk, ha lenne hely a másik ötven embertől, akik szintén mind a halálukon vannak, az állott levegőben már hadifegyver töménységű influenzavírus röpköd), és kivárjuk a másfél órás sort, közben kint botokkal játszunk meg lépcsőzünk, és gyógyszertárba is megyünk meg minden, szóval elégedett vagyok, hogy mindezt hiszti és kiakadás nélkül.

Mondjuk mikor mondja a doktornő, hogy Jónás noha már nem lázas, de a héten azért ne menjen oviba, na akkor azért megremeg a térdem. Egy hét bezártság a két gyerekkel, ez kutyajó lesz. Na mindegy, majd boldogulunk, majd lesz valahogy.

Aztán dél van, a gyerekek az asztaltörlést kapták feladatul, én épp elrohannék vécére terítés előtt, mikor Jónás kiabál, hogy Kismiklós kiöntötte a csiliport. Rohanok ki letolt gatyával, a kicsi az asztal tetején ül (a kismotorról mászik a székre, onnan az asztalra, a tévé tetejére, vagy bárhová), a piros port épp felnyalni készül. Lekapom, rohanok vele a konyhába, szappanozom, aztán nyalogatom a kezét, hogy csíp-e. Szaladok vissza az asztalhoz feltörölni a port, még mindig letolt gatyában. Vizes konyhapapírral törlöm össze, egy szem se hulljon szét, ekkor meglátom, hogy a vécéajtó nyitva, én hagytam úgy, amikor kirohantam, Kismiklós a vécé mellett áll, és egyik kezével a mosogatórongyot mártogatja a csészébe, a másikkal a vécékefével hadonász. Kapom ki, még mindig letolt gatyával, kézmosás újra, közben szénné ég a tükör tojás, amit a spenóthoz főztem.

Nincs is több tojás itthon.

És nyilván ordítottam. Ennyit a kiakadás nélkülről.

Advertisements

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum