Gondolatok nőnap körül

Úgy látom, idén az a trendi (vagy már régebb óta, csak most csúcsosodott ki), hogy a nők kikérik maguknak a nőnapot egyenjogúság címén. Nem egészen értem, mi köze egymáshoz a kettőnek. Attól, hogy valaki hoz nekem egy virágot, még tekinthet egyenrangúnak (vagy nem). Különösebben nem érdekel ez az “ünnep”, sosem tartjuk, de kikérni magunknak kicsit olyan, mint kiakadni azon, hogy valaki kinyitja nekünk az ajtót. Szerintem szép dolog, kár lenne megölni. Bár a virághoz nem ragaszkodom.

A női szerepkörök. Itt ez a lakóparki meló. Bárki jelentkezhetett volna a vezetői csapatba, ügyvezetőnek is. Rajtam kívül egy nő sem tette. Pedig laknak itt úgy 250-en, mármint nők. Miért? Nem a férfiak veszik el tőlük a jogot, hanem ők, saját maguktól. Most erre biztos mindenki azt mondja, hogy de mert így nevelték őket, mert az anyjuk is csak főzöttmosotttakarított. Lehet. De az én anyám is azt csinálta, sőt a vallásuk egyenesen ki is mondta, hogy az asszony feje a férfi, és kéretik a nőknek alárendelni magukat. És ez nálunk így működött, ebben nőttem fel. Akkor végülis mennyit számít a nevelés?

Kicsit olyan érzésem van – és ezért nyugodtan meg lehet kövezni – hogy a saját nőiségünk, társadalmi értékünk, a szerepünk és nemünk súlya épp annyit ér, mint amennyire azt mi magunk taksáljuk. Nem az anyánk, nem az apánk, nem a férfiak, hanem mi magunk. És igen, rongyos-szemét-férfiközpontú világban élünk, de ha holnaptól elkezdene minden (sok) nő értékes, boldog, nőiségére (és ezzel összefüggő másságára) büszke emberként létezni, akkor egyszerre tárgytalanná válna a téma. Mert a férfiak is annyira fognak tartani bennünket, amennyire mi magunkat.

De nem végeztem és olvastam kutatásokat a témában, csak ez az érzésem. Meg már unom a fortyogást.

Reklámok

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum