Nekünk a nyár

Nem, nem lett vége, ahogy reméltem. Még mindig ugyanaz a pengeélen táncolás megy, post-itek és listák ezreinek vezérvonala mentén próbálom víz fölött tartani a fejem. De legalább nem unalmas. Úgyhogy nem panaszkodom. Csak közlöm, hogy emiatt elmaradnak dolgok az életemből. Egy időre. Mint a futás. Vagy a blogolás.

Aztán persze a munkának eredménye is van. Például letettem az idegenvezetői vizsgákat, ötösre – listáról kihúz. A munkában új rendszereket vezettünk be, az ügyvezető társam lelépett (elvált, elköltözött), az embereink cserélődtek, a helyzet már nem kilátástalan. A kutat kifúrták, tartályt beástuk, erkélyt és játszóteret megcsináltuk. Eszembe sem jut, mi minden volt.

Ami eszembe jut, hogy nyár van. És a nyárral programok. Voltunk egy hetet sátorozni meg biciklizni az Adrián, Szlovéniába, gyerekekkel. Az első olyan nyaralás két gyerekkel, amit én is igazán élveztem, mert nem róluk, hanem rólunk szólt. Tekertünk napi 50-80 kilométereket, hegyekben és tengerparton, fürdéssel és pizzával, és mindenki boldog volt. Kivéve, mikor a felhőszakadás elöntötte a sátrakat.

Voltam túrát vezetni is, és újra meglátogattam a kedvenc hegyeimet, a Dolomitokat. Öt éve jártam itt utoljára, de előtte hat évig minden évben többször is. Jó volt újra ott lenni, lenni, új embereket megismerni, új élményeket és intenzitásokat szerezni.

Az év meglepetése viszont az Ozora volt. Hát gyerekek, azt el sem tudom mondani. De talán nem is akarom. Megvan egy csomó színben, szóban, zenében, hangban. A lényeg, hogy szülinapomra gyerekfelvigyázást kértem, így a férjemmel kettesben le tudtunk lépni négy napra. Mindent elmond az, hogy a végén azt mondtam a férjemnek, hogy jövőre is kérjük ezt minden rokontól, hogy legyenek a gyerekekkel, és mi jöjjünk el egész hétre, mert ez legalább olyan jó, mint az utazás. Pedig én még soha semmilyen szabadidős tevékenységre nem mondtam ezt.
Szóval nagyon jó volt, de nem, nem drogok miatt, mint ahogy azt mindenki gondolná. Ami igazán jó volt, az az ott levés. Hogy nem kell és nem is tudok semmit csinálni. Csak létezni kell. Hogy tudtunk egymásra figyelni. Évek óta nem beszélgettünk ennyit és ilyen tabu-döntögetően őszintén, mint most. Mert bírjuk a hippi-létet. Mert az emberek nem méregetik egymást, hanem mosolyognak. Megkínálnak az ételükből, italukból, vizükből. Önkéntes locsoló-emberek hűsítik a népet, és a sárban ülve elfogyasztott vega kaja után az enyhén beállt srác felveszi a más által ottfelejtett szemetet. Mert jó volt a zene, mert még fuvola is volt, mert napi hat órát táncoltunk, mert meghökkentő művészekkel és művészetekkel találkoztunk, és mert olyan volt nekünk, mint maga a paradicsom. És úgy jöttünk haza, olyan szerelmesen, mint a megismerkedésünk elején. Szívem szerint minden házaspárnak felírnám receptre, de tudom, hogy másnak nem működne, mert ezek mi vagyunk, ez a mi helyünk.

Ezek azok, amik feltöltenek, erőt adnak a következő nagy hajrára. Ezek, meg a mindennapi apró-csepró kis szépségek.
Jövő héten pedig indulunk Bulgáriába két hétre. Két gyerek, négy kerék, 3000 kilométer.

Reklámok

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum