Mikulás

Szoktuk mostanában mondani, hogy nem kell tökéletes szülőnek lenni, elég csak elégjónak lenni. Hát nálunk vannak napok, amikor elégszarok vagyunk. Például itt van a Mikulás. Már jó előre készültem, vettem egy kis csomagba valót. Jónás persze már egy hete megtalálta a kamrában, hogy jé, csokimikulás, együk meg. Miután ellentmondást nem tűrő hangon kiparancsoltam (ijedtemben) a kamrából, szerencsére nem kérdezősködött tovább. 1-1 kis ajándékot már hetekkel korábban megvett a férjem: Jónásnak egy kis doboz áhított kislegót, Kismiklósnak meg egy kisautót.

Mikulás előestéjén szépen csizmát pucoltunk meg dalokat énekeltünk, ahogy azt rendes családokban szokás. Aztán Jónás sokáig húzta a lefekvést, én hulla voltam, teregetni is kellett még, úgyhogy majdnem elfelejtettem megtölteni az ablakban tátogó, üres csizmákat. Mire észbe kaptam, már pizsamában voltunk. Elő a zacskókat, bele az édességet. Persze a férjem akkora bazi nagy mandarinokat talált venni, hogy egy sem fért bele a zacskóba, pedig a gyerek kikötötte a mandarint. Pontosabban azt mondta, hogy szerinte fog kapni egy kis birgácsot (Anya, mert néha rosszalkodom, azért – ezt az óvónők tették a fejébe, nem én, mármint a birgács intézményrendszerét), egy kis édességet, mandarint, és pár színes kavicsot. Szóval valahogy beszuszakolom az őszibarack méretű mandarint, és várom a férjem, aki már húsz perce a sufniban kotorászik. Nagy sokára bejön, hogy Bogár, baj van, nincs meg az ajándék. Nem tudja, hová tette. Valami rémlik, hogy egy zacskóban bedugta valahová. Úgyhogy kabátot és sapkát húzunk, és éjjel fél egyig háromszor egymás után átkutatjuk a sufnit,  garázst, a padlást és az autókat az ajándékok után. Próbálkozom nála mindenféle agykontroll és meditációs technikákkal, kérdezgetésekkel, hátha közelebb kerülünk a rejtekhelyhez. Végül feladom, hát akkor ennyi lesz, egy csoki, egy mandarin, meg pár filc – ennek is örülni fognak. Ennyire balfék szülők valszeg nem léteznek rajtunk kívül, akik nem találják meg a saját gyerekük mikulás ajándékát. Még jó, hogy nem ígértünk előre semmit. Menjünk aludni. Aztán a férjem gondol egyet, felmegy az emeletre, és fél perc múlva diadalmasan tér vissza a csomaggal. Megvan. Megmenekült a Mikulás becsülete.
Az meg nyilván felejthetetlen, mikor reggel mezítláb meg hálózsákban kicsámpáznak az ablakhoz, először megszeppenve közelítik a csizmákat, majd óvatosan felemelik, és örömmel csodálkozva kiáltanak fel: -Nézd, Anya, mit hozott!

Reklámok

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum