Jézuska meg az ő ajándékai

-Anya, ha nem vagyok jó, akkor visszaviszi az ajándékot a Mikulás? – kérdezi Jónás este az ágyban. Azt hittem, rosszul hallok. És itt lett elegem az ovi meg más szülők által terjesztett mondavilágból.
Én nem fenyegettem soha azzal, hogy ha rossz lesz, akkor nem kap csak virgácsot. Eleve nem azt mondom neki, hogy rossz, maximum hogy rosszalkodik, vagy rosszaságot csinál. Azt szeretném, hogy jónak és szerethetőnek érezze magát, a pillanatnyi viselkedésétől függetlenül. És azt szeretném, ha a pillanatnyi viselkedése nem attól függene, hogy gondol-e félelemmel egész decemberben egy szakállas fószerre, aki titokban figyel, és vagy nem hoz ajándékot, vagy ha mégis, akkor visszaviszi. Szeretném, ha ehelyett kialakulna a saját, belső motivációja és igénye a jóra. Ha saját maga, alanyi jogon megértené, hogy mondjuk mivel okoz bajt vagy fájdalmat másnak és hogyan és miért kerülje el azt. Szóval ez nem a Mikulásról szól, hanem arról, hogy hátralévő életében hogyan fog gondolkodni magáról, a világról, a jóról és a rosszról.

Aztán most itt a Karácsony, az összes azzal kapcsolatos monda- és hitvilággal. Én tavaly már szépen elmondtam és kialakítottam a sajátunkat, de akkor még kicsi volt, elfelejtette, idénre pedig újra teletették a fejét hülyeséggel – ki-ki a sajátjával. Én imádtam a saját, otthoni karácsonyainkat, és ezt szerettem volna tovább vinni, a vallási vonatkozás nélkül. Nálunk otthon sosem volt nagy felhajtás, tízféle kaja, őrület. Volt egy egyszerű ebéd, aztán be kellett menni a szobáinkba, és tudtuk, hogy akkor hozza az angyal a fát (vagy később, hogy Apuék díszítik), és mikor kész volt, akkor sorba álltunk a nappali ajtaja előtt, és vártuk a csengetést. Az a várás a nappali ajtó előtt, ahogy az ajtó csiszolt üvegén átviláglottak a karácsonyi fények – nekem az volt a karácsony legszebb pillanata. Persze az ajándékok is, később pedig az éjszakába nyúló társasjátékozások és közös zenélések. És az, hogy már kicsiként is mennyire vártam, hogy ki hogy fog örülni annak az ajándéknak, amit készítettem. Mert nálunk nem a Jézuska hozta, hanem mi adtuk. És ezt most is így gondolom tovább vinni.

A gyerekek nagyszülei mind keresztények, úgyhogy hall azért Jézusról meg a többiekről. De ha vallási oldalról nézzük, akkor is abszurd és buta, hogy a Megváltó PlayStationt hoz a fa alá. Jézuska néven. Nekem ezt nem veszi be a gyomrom, pedig már rég nem vagyok hívő. De ha maradunk annál, hogy ez egy keresztény ünnep, akkor mondhatom azt, hogy Jézus születését ünnepeljük, akiben nagyon sok ember hisz, és aki nagyon sokat tett az emberekért, és a szeretetet tanította. Ezért a születése napját a szeretet ünnepének is hívjuk, és ezért megajándékozzuk azokat, akiket szeretünk. Ok, az angyal hozza nyugodtan a fát, hogy legyen benne varázslat is, nem bánom.

Aztán felépítem így a saját kis ünnepi világunkat, és erre jönnek a többiek: óvónők, pincérnők, sorban várakozó bácsikák. A gyerek meg jobb esetben bambán néz rájuk, hogy már miért kellene neki levelet írni a Jézuskának, rosszabb esetben meg ilyenekkel jön haza, hogy ha rossz, akkor visszaviszi-e az ajándékot.

Szerencsére már Jónás maga is készített ajándékokat, nem csak a hozzátartozóknak, de a bébiszitterünknek és az ovis barátnőjének is. És izgalommal dugdossa karácsonyig. -Anya, te tudod, hogy itt van a könyvek között, de tégy úgy, mintha nem tudnád!
Annyira emlékszem annak a bécsi kisfiúnak az arcára, aki először ajándékozott, akit ugyanígy én tanítottam meg rá. Aki karácsonyra egy üveg “sampont” készített nekem: egy üres flakonba összeöntött minden szappant meg mosószert, amit talált, és becsomagolta egy gyűrött papírba. Az egyik legszebb ajándék, amit valaha kaptam. És az ő arca is úgy ragyogott mikor átadta, mint egy angyalé. Számomra ez a karácsony.

Reklámok

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum