#10YearsChallenge

Mindenki posztolgatja a 10 évvel ezelőtti képeit (ami egyébként tetszik), emiatt én is elkezdtem visszagondolni, hogy egyáltalán mit is csinált egy évtizeddel ezelőtt. 2008-2009-ről van egy fényképválogatás a gépemen, melyet végigpörgetve kiderült számomra, hogy épp ekkor ismerkedtem meg a férjemmel, akiről még nem tudtam, hogy ő lesz az – sokkal inkább egy laza kapcsolatnak indult. Továbbá 12 hónap alatt jártam Nepálban, Indiában, Észtországban, Lettországben, Litvániában, Jordániában, Szlovéniában, Lengyelországban, Németországban, valamint több alkalommal Ausztriában, Olaszországban és Horvátországban. Elég mozgalmas életem volt, na. Volt két munkahelyem, egy, amelyiket nem szerettem, de a pénzt ott kerestem, meg egy másik, amit imádtam. Ezer hobbim és sok barátom volt. Hányattatott lakhatásom, és ha szűkösen is, de éppen elég pénzem. És éppen – kábé századszor – újra kezdtem az életem. Már ha létezne ilyen.

Most? Először is férjhez mentem ahhoz a bizonyos sráchoz 2008-ból, és még most is együtt vagyunk, meg még szeretjük is egymást, még ha elég rendhagyó is a kapcsolatunk. Jó döntésnek bizonyult. Lett két gyerekünk (ami a legszuperebb dolog az életemben), meg ház meg kert, kocsi, miegymás. Már nem utazom annyit, de azért tavaly is jártam 5-6 országban. A kinézetemről nincs mit mondani, ugyanolyan mint régen, csak egy kicsit mélyebb minden vonás. Hat éve nem dolgozom munkahelyi állásban, viszont két évig önkéntes voltam gyes alatt, és felvettem egy régi munkát is. Most pedig elindítom az első rendes vállalkozásom, melyről már épp 2008 óta álmodozom. És amely megszabadít a multik értelmetlen rabszolga-kötelékéből, és remélhetőleg lehetővé teszi azt, hogy idővel a világ bármely pontjáról, viszonylag kevés idő-ráfordítással megkeressem a megélhetésre valót.

De ha a tíz év változásait nézem, akkor nem is ezek a külsőségek a fontosak. Hanem hogy belül kivé váltam, mennyit változtam, tanultam. Sokkal több önbizalmam lett, megszabadultam a  játszmáktól, a féltékenységtől. Őszinte lettem, és belül sokkal nyugodtabb. És már sokkal kevésbé igaz, hogy mások véleménye, vagy feltételezett véleménye alapján definiálom önmagam.
Még milliónyi, sok mérföldnyi tanulni való áll előttem, de én nagyon hálás vagyok az utóbbi tíz évért, nagyszerű kaland volt.
Persze olyan vagyok én magam is, mint az Instagaram fotók: csak a szépet mutatják. Én is visszatekintve csak a szépre emlékezem. Persze tudom, hogy volt sok félelem, zokogás, hiány, halál, vetélés, gyerekekkel kiabálás, éjjel a hideg szobában sírva szoptatás – de idővel ezek mind elhalványodnak, és visszatekintve már csak a szép marad meg.

Indulás

Ma bejegyezték a cégemet. Pezsgőpukkanás, tapsvihar.
Most jön a legjobb része, amit szeretek: felépíteni valamit a semmiből. Beleásom magam az adózástól kezdve a webshop építésen keresztül a termékimportig mindenbe, és a semmibőlfelhúzok valami szuper dolgot. Szeretem csinálni, sikerélményem van, tiszta flow.
És utána, tavasztól jön a mumus: el kell adni. De hát minden mumus arra való, hogy megtanuljuk legyőzni a félelmünket. Ez az év nagy utazása lesz.

Egyedül nevelő

Vannak az életben azok a pillanatok, amikor az embert fejbe vágja a rettentő felismerés: ez mostantól mindig így lesz? Első nap az iskolában, munkahelyen, ilyenek. Én egyre emlékszem nagyon. Mikor Jónást hazahoztuk a kórházból, és az első félig átvirrasztott éjszakát követő este csapott le: hiába vagyok hulla fáradt, ma sem fogom tudni kialudni magam. Meg holnap sem. És azután sem. Hónapokig. Nem. Fogok. Átaludni. Egyetlen. Éjszakát. Sem.
Végül csak két hónap lett, és egyébként meg lehet szokni (meg egy gyerekkel amúgy is sokkal könnyebb, mint amikor a másodikhoz éjjel kelsz, az elsőhöz nappal), de abban a pillanatban sokkoló volt még a gondolata is.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy három napja egyedül vagyok a gyerekekkel, és ilyenkor is gyakran fejbevág a felismerés: úristen, ha egyedül nevelném a gyerekeimet, mindig így lenne? Mert végülis péntekig kibírom, fél lábon is, akkor is, ha két gyereket kell az úszásra vinnem. Akkor is, ha betegek leszenek. Akkor is csak egy hét.
De aki ezt csinálja mindig? Minden elismerésem, komolyan, emelem kalapom, egyre csak ez jut eszembe. Meg hogy ismerek-e ilyet, és tudok- e segíteni.

Akiknek súlyuk van

Szeretek a gondtalan, vidám húszévesekkel táncolni. De még jobban szeretem azokat, akiknek szemük körül már összegyűltek a ráncok, akik ezer bajon átmentek már, megcibálta őket az élet, és mégis, mégis itt ropják mosolyogva hajnalig. Ők az én embereim. Kicsi Zorbák.

 

2018 jó év volt, még ha nem is könnyű. Szerintem 2019 is az lesz, legalábbis rajta vagyok. Ajtóim sarokig kitártam, és de nem csak várok, teszek is.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum