Vackor az első bében

Mindig is végtelenül untatott más szülők iskolai felvételikről (és vizsgákról) folytatott hosszas lamentálása, és ezer évvel ezelőtt megfogadtam, hogy én ebből ugyan nem fogok ekkora ügyet kerekíteni.
Maholnap hat éves lesz aJónás, úgyhogy konkrétan tavaly november óta a suli nevű lemez pörög, persze én megmagyarázom, hogy bele vagyok kényszerítve, de gondolom ezt bárki más is elmondhatja magáról. De legalább a régi emlékeimre alapozva igyekszem nem traktálni vele másokat.

Merthogy a gyerek az egyik iskolának nem elég katolikus, a másiknak nem elég német nemzetiségű, a harmadiknak nem elég helyi lakos, a negyediknek nem elég hétvéves. A támasztott szempontrendszer szerint mindég a lista végén ballagunk, valahogy senkinek nem kell az olyan, mint mi vagyunk.

Pedig a gyerek okos mint a nap, ezt bizton állíthatom (múltkor pl megkérdezte, hogy mik azok a római számok, aztán húsz perc múlva már azt is le tudta írni római számmal, amit én nem, mondjuk az 1287-et, meg simán összeadja fejben azt, hogy 133+251), ráadásul házon kívül mintagyerek, az óvónők ódákat zengenek, persze itthon nem olyan. De a lényeg, hogy van egy tök okés gyerekem, akinek örülhetne minden iskola, ehhez képest senkinek nem elég jó.

Így aztán párhuzamosan fut négy iskolában a szülőire járás, hívogató, kézenfogó, beszoktató, tökömtudja, frankón minden szombat rámegy.
De emellett valahogy megvan az a belső bizonyosságom is, hogy ahová járnia kell, oda fel is fogják venni, akkor is, ha ötszörös a túljelentkezés.

Reklámok

Home office, ahogy én azt elképzeltem

Mikor régen elképzeltem, hogy milyen lesz majd, ha a gyerekek mind ovisak lesznek, én meg majd itthonról részmunkaidőben dolgozom, akkor valami olyasmi képek jelentek meg előttem, hogy reggeli után szépen rendbe teszem a lakást, a napsütéses teraszon a függőágyban megiszom a kávém. Aztán elmegyek lovagolni, vagy hosszú erdei futásra – egyikre se nagyon volt lehetőségem az utóbbi hat évben, majd végre most! Eszem egy könnyű ebédet, amit előző nap főztem, aztán leülök dolgozni, hatékonyan kihasználom az időm délután fél négyig, aztán megyek a gyerekekért.
Ehhez képest. Délután négykor úgy állok fel a számítógéptől, hogy még a pizsamám van rajtam, kócos vagyok, a számítógép mellett ott az tálca az ebéd maradékkal, meg a tegnapival is. Még jó, hogy nem meleg kaja, csak egy kis szendvics héj – kinek van ideje ugyanis főzni?
Meg kell mondjam, hogy én még a két kicsi gyerek mellett is mindig rendezett voltam. Mindig. Én soha nem jártam itthon melegítőben vagy kócosan, szakadt ruhában. Én még császáros sebbel a hasamon is kisminkeltem magam minden reggel, mindig volt rendes kaja, viszonylag rendes lakás meg minden. De amit ez a vállalkozói lét csinált belőlem, az nonszensz.
De az az igazság, hogy én ezt annyira élvezem. Nem a pizsamát, hanem a munkát. Éjjel-nappal amikor csak van egy kis időm dolgozok. Én életemben nem melóztam még ennyit, és nem is tanultam. Szerintem az elmúlt fél év felér pár évnyi főiskolával vagy egyetemmel. Mindenről tanulnom kell: cégalapítás, könyvelés, bankárttyás fizetés, webshop programozás, seo, import, sebességoptimalizákás. És én mindent rendesen meg akarok tanulni. Leülök reggel a laptopomhoz egy kávéval (kávézás alatt sose dolgoztam, ez nálam szent – volt), hogy rendeljek a gyerekeknek gumicsizmát, vagy megnézzem, mi újság a facebookon. Aztán tíz perc múlva azon kapom magam, hogy már egy angol cikk nyomán jegyzetelek megint valami eszméletlen fontos témáról.
Amiért megéri csinálni, az a sikerélmény. Egyrészt, hogy az a bizonyos felfújhatós unikornis végre megkezdte az emelkedést, és minden egyes fújással egyre szebb és impozánsabb. Másrészt azért, mert minden nap szembetalálkozok valmi nagy és megoldhatatlan problémával. És minden nap sikerül megoldani egy másikat. Eszméletlen jó dolog, amikor a dolgok nem csak simán jönnek, mint a csapból, hanem nem jönnek, és aztán mégis. Az érzés, hogy meg tudod oldani. Meg tudod csinálni. Még ezt is. És ennek köszönhetően egyre jobb és egyre szebb, és egyre közelebb kerülsz a célodhoz. Hát ezért dolgozok ennyit.

Ettől függetlenül megfogadtam, hogy viszek valami normális rendszert az életembe, és mondjuk heti kétszer azért sportolok valamit újra, lassan lejár a térdműtétem után a négy hét. Meg időnként kimozdulok itthonról emberek közé, és persze reggelente mindig szépen rendbeszedem magam. Mármint a sport után.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum