Boldogság

Már megint autózok bele a naplementébe, már megint, sokadszor az az érzés, mint hét éve, hogy határtalanul boldog vagyok. Akkor, hét éve, a lovardából autóztam haza a céges autómmal a budai lakásunkba a férjemhez, hogy összepakoljak a hétvégi kalandtúrára. És akkor azt éreztem, hogy most annyira boldog vagyok, és most sikerült minden, a nulláról, vagy a mínusz egyről, de ha most gyerekünk lesz, akkor vége mindennek, lovaglásnak, utazásnak, kalandoknak… Pedig mindig is akartam gyerek(ek)et.
És most itt autózok a két fiammal, és ugyanaz van, minden annyira jó és minden a helyén van és boldog vagyok. És tulajdonképpen ez mindig is így volt, mindig megvoltak ezek a pillanatok, gyerekekkel is ugyanúgy.
És akkor megértettem, tegnap délután, hogy a boldogság az nem egy egyszer elért állapot, amit szorosan kell ölelni, hogy ugyanúgy maradjon minden. Hanem a boldogság egy képesség. Tudok boldog lenni. Tudok tenni és dolgozni érte, és meg tudok állni, jelen tudok lenni, hogy észrevegyem ezeket a pillanatokat. És ha így van, akkor nem a gyerekek számától vagy egyéb körülményektől függ, hanem attól, hogy képes vagyok-e rá. Felkelek-e megnézni a napfelkeltét, és ha felkeltem, meg tudom-e csodálni, vagy már a napi teendőkön rágódok. Teszek érte, de nem csak a tevés és rohanás és hajszolás van, hanem a megállás és a tudatos jelenlét.

A másik, ami miatt mostanában nagyon boldog vagyok, az a két gyerekem. Pontosabban amiatt, ahogy újabban viselkednek egymással. Három évbe tellett. Először azt mondták, hogy fiúknál gyakran így van, megy a viszálykodás. Jónás amúgy is nagyon érzékeny és sok figyelmet kíván. Elfogadtam, a féltékenykedést is, a mérgelődést is, és vártam az egy év végét. Nem sok minden változott, úgyhogy vártam az újonnan ígért második év végét. Majd a harmadikat. Már majdnem végleg feladtam, hogy ezek valaha jó testvérek lesznek, aztán eljött az idei év, és valami megváltozott. Most már hónapok óta olyan szeretetben és harmóniában, törődésben vannak együtt, hogy az már szinte giccs. Olyan szépen beszél Jónás a kicsivel, és olyan gondoskodással, Kismiklós meg úgy imádja és úgy szótfogad, hogy könnybe lábad a szemem. Nagyon sokat kellett várni erre, és nagyon sokat tenni érte, úgyhogy most igazán értékelem.
Mindemellett meg is nőttek, és tegnap eljött az az idő is, hogy a strandolás már nem csupa velük foglalkozás, békítés, szórakoztatás, hanem már elég, ha csak lebegek a vízen és szemmel tartom őket. Szerintem még egy év, és akár olvashatok is. Lassan beérnek a gyümölcsök, de velük együtt el is múlik valami.

Reklámok

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum