Tolle és a 15 év

Vidékre vezetés közben – míg a gyerekek aludtak – újra hallgattam egy kis Tollét, ha már olyan sokat emlegettem a férjemnek a fájdalomtestes részt. Most is jó volt, fel lehet csipegetni belőle jó morzsákat a jelenlétről, és hogy “a gondolataid nem te vagy”. Aztán a lejátszási listában valami vezetett meditáció következett, gondoltam miért ne, én úgysem vagyok az a könnyen alfába zuhanós típus, tudok vezetni is közben. A hölgy elkezdtett kedves halk hangon egy csodás világról beszélni, csupa fényről, nyugalomról, szabadságról, feltétel nélküli szeretetről, egyszóval valami menyország-szerű helyről, de én hirtelen megvilágosodtam, hogy valójában az Ozoráról beszél, milyen rohadt jó, hogy én ezt a valóságban is átélhetem, nem csak gondolatban – még ha nem is minden nap. Aztán egyszercsak beleordított a fülembe valami ordenáré hang, azt hittem kiugrok az ülésből, kirepültem a kis menyországból, fel is kiáltottam, amitől a gyerekek felébredtek. Hát ezért ne hallgass soha meditációt a youtube-on. Mert a digitális marketingnek hála, a legellazultabb pillanatodba egyszer csak bele fog ordítani hogy flipeséééég…

Egyébként most, hogy Galád írta, hogy 15 éve ír blogot, megnéztem, és jé, én is, bár amit mostanában művelek, az már nagy jóindulattal sem hívható blogolásnak. Nincs rá időm, de főleg felhatalmazottnak nem érzem magam arra, hogy a csládomat kibeszéljem, így végül elvész a lényeg, legalábbis átlényegül valami mássá. Az a szokásom megmaradt, hogy fejben blogolok, naponta több poszt is születik, némelyik nagyon jó – aztán szépen az enyészeté lesz valahol a vécépucolás és a lekvár befőzés közben. Mégse hagyom abba, mert azért jó néha idebüffenteni valamit.

Nekem a legnehezebb

Mikor elkezdtem főállásban dolgozni, azt hittem, hogy alig van időm, olyan sok dolgom van.
Aztán beiratkoztam levelezős főiskolára: este tanulás, hétvégén suli, na ez már durva. Milyen jó annak, aki pusztán csak dolgozik.
Aztán lett egy gyerekem (plusz egy óriási ház nagy kerttel meg veteménnyel), és visszagondolva el sem tudtam képzelni, hogy mit csináltam a korábbi életemben a sok szabadidőmmel, mert az mind semmi volt ehhez képest.
Aztán megszületett a második gyerekem, itthon egyedül a két picivel a téli sötétben – na ez már hardcore. Az egy gyerekes anyukák tulajdonképpen nyaralnak.
Erre elvállaltam még egy majdnem teljes munkaidős munkát – mit nekem szimpla gyes, durván tolom.
Most meg vállalkozást indítok, egy személyben mindent, szezonális termék, nyár a főszezon, és mindkét gyerek itthon van, nagyszülők, miegymás nuku. Mondanám, hogy ennél több már végképp nem megy, és ki van zárva, hogy ennél többet lehet vállalni, de egészen biztos vagyok benne, hogy vannak, akik mindezt több gyerekkel, beteg hozzátartozóval, válás közben, és a többi csinálják. Úgyhogy amikor úgy érzem, hogy nagyon elegem van, és hogy nekem milyen nehéz, akkor mindig arra gondolok, hogy van odakint valaki, aki azt mondhatja: pfü, csak két gyerek, pfü csak egy vállalkozás, pfü, mindenki egészséges – de jó neki.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum