BKV-s nap, avagy a vidékiek beszabadulnak Budapestre

Ülünk a HÉV-en, Kismiklós meg én.
Lóbálja a lábát, nézeget körbe, majd a négyévesek bölcsességével összegzi a látottakat:
-Anya, az emberek itt nem is néznek egymásra, csak a telefonjukat bizgerálják!

Ülünk a Metrón, Kismiklós meg én.
Elég sokan vannak – vírus pánik ide vagy oda – de jut ülőhely egymás mellett.
Egyszercsak Kismiklós megszólal a sípolós kacsák vékony, de erőteljes hangján:
-Anya, ott Kínában hogy mondták, hogy szia?
Érezhetően megnőtt körülöttünk a szabad tér.

Ülünk a villamoson.
Pontosabban állunk, de egy kedves férfi átadja a helyét.
Kb velem egyidős lehet, jól öltözött, cigány.
Kedvesen szól a gyerekhez, hozzám is, beszélget. Közvetlen, mosolygós és nyitott.
Ugyanígy reagálok én is, aztán egyszer csak feltámad a bizalmatlanság, hogy lehet, hogy udvarolni akar, vagy valami hátsó szándéka van, félre érti, nem volna szabad, és szépen bezárok, elfordulok, nézek ki az ablakon.

És erről eszembe jut az a kínai buszos jelenet (bemásolom ide, a következő bejegyzésbe, még hazafelé a repülőn jegyztem fel), és borzasztóan sajnálom magunkat itt Európában, hogy ide jutottunk, nem tudom hogyan, és kinek a bűne, de lám, én is részt veszek benne.

Hozzászólások lezárva.

Kapcsolat: mail to: bogaar@gmail.com

mail to: bogaar@gmail.com

Archívum